Ugrás a tartalomra

Új helyszínen a Káva Kulturális Műhely

Új helyszínen működik tovább a Káva Kulturális Műhely; a színházi és drámapedagógiai csoport előadásai a jövőben a MU Színházban láthatóak.

    A Káva és a MU Színház közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője elmondta: a társulat egy közművelődési intézményben (a Marczibányi Téri Művelődési Központban) eltöltött 16 év után döntött úgy, hogy a MU szakmai keretei és falai között dolgozik tovább.
    A színházi nevelési csoportként 1996-ban indult műhely az utóbbi években színházként határozta meg magát, ebből a szempontból logikusnak tűnik, hogy egy független befogadó színházban találják meg új helyüket - jegyezte meg Takács Gábor, hozzátéve, hogy a költözéssel várhatóan más lendületet, más irányt kap szakmai életük.
    Kiemelte: a Káva csapatának a közösségi színház megteremtése mellett egy közösségi tér létrehozása is fontos, ehhez a MU vezetőségében stratégiai partnerre találtak. Az újdonságok között említette Az emlékezés drámái címet viselő programjukat, és azt, hogy a gyerekek mellett ezentúl felnőtteknek is tartanak előadásokat.
    Elmondta: a társulatot eddig pályázati támogatásokból tartották fenn, egy évadban mintegy 50 millió forintra van szükségük a működéshez, amelyhez mostantól más forrásokat is találniuk kell, így például lépéseket tesznek munkájuk közösségi finanszírozási kereteinek kialakítására is.
    Szólt arról, hogy a társulat - amelynek fő tevékenysége színházi nevelési előadások létrehozása és bemutatása, emellett komplex drámaórákat, speciális színházi programokat tartanak - eddigi működése alatt 47 féle produkciót hozott létre, 1500 előadást tartott mintegy 60 ezer néző előtt. Dinamikus és a jelenre reflektáló produkciókat hoznak létre, amelyek során a hagyományos értelemben vett nézőből megpróbálnak aktív részvevőt csinálni.
    Erős Balázs, a MU Színház igazgatója elmondta, befogadó színházként profiljukban erőteljesen jelen van a színházi nevelés, így született meg eredetileg egy közös produkció létrehozásának gondolata másfél éve. A Gubanc című előadást követően intenzívebbé vált az együttműködés.
    "Ma Magyarországon az egyik legprofesszionálisabb csapat a Káva" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy amit ők gondolnak színházi nevelésről, az közel áll a szívéhez és az ízléséhez is, emiatt is gyümölcsöző lehet az együttműködés a MU Színház számára.
(MTI)