Ugrás a tartalomra

A Tünet Együttes decemberben

Az élet értelme
– avagy időmúlatás 60 percben

2010. december 2–3. 20h – Mu Színház

A 2010-es veszprémi A Tánc Fesztiválján az előadás elnyerte a legmerészebb koncepció díját.

Mit jelent értelmesen tölteni azt az időt, ami most múlik, meg most is, meg amíg kimondom, hogy „most”, addig is? Megfogalmazhatók-e válaszok, és ha igen, nem oltják-e ki ezek egymást?

Az előadásban a Tünet Együttes munkáira jellemző kísérletező kedv játssza a főszerepet. Különleges struktúrája és technikai megoldásai modellezik azt a választási kényszert, amely egész életünket átszövi: a kezdet és a vég között kavargó történések káoszának a néző intenzív figyelme, valamely kiválasztott részletben való elmélyülése adhat értelmet. A színészek, táncosok és zenészek közreműködésével készült „60 perces időmúlatásban” a néző egy speciális technikai megoldás segítségével döntheti el, kinek az életébe, melyik szereplő sorsába hallgat bele. Mint egy rádiós valóságshow-ban, váltogathat a folyamatosan élő műsort közvetítő csatornák között: az elkapott sorsmorzsákból így minden néző saját történetet állíthat össze, amely senki számára és egyetlen másik estén sem lesz ugyanaz. Hiszen a színházban, ahogy a hétköznapi életben is: ha mindent meg akarsz kapni, mindenről lemaradsz.

Az előadáshoz Bill Viola Nantes Triptych című videó installációja szolgált inspirációul.

Videó: http://www.youtube.com/user/Tunetegyuttes?feature=mhum#p/a/u/2/l21vw5Fz… <http://www.youtube.com/user/Tunetegyuttes?feature=mhum&gt;

Rendező: Szabó Réka
Író, dramaturg: Peer Krisztián
Szereplők és alkotótársak: Bánki Gergely, Góbi Rita, Gőz István, G. Szabó Hunor, Hadi Júlia, Márkos Albert, Szabó Márta, Szabó Réka, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara
Zene: Márkos Albert, G. Szabó Hunor
Fény és tér: Szirtes Attila
Hang: Korai Zsolt
Külön köszönet: Oláh Tímea

*********************************************************************

Gyász
kripta-revü

2010. december 21., 2011. január 5. 19h – Katona József Színház Kamra

Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihúnytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a vége felé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni.
Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is…
Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi.

Emléke örökkön él.
Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.

A halálosan humoros kripta-kabaréban kiárusítjuk a színházat. Eltemetjük mindazt, amit gondoltunk róla. Hullajó társaság, a halott menyasszony, a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium és élő zene kísérik a bizarr koporshow-t.

„Százféle intenzitással százfelé sugárzik az előadás. Folyamatosan színházi nyelvet,
előadói stílust vált, humorban és (ön)iróniában hempereg, miközben kitüntetett
helyen kezeli a textust, bőséggel merítve a bölcsektől nem mindennapi bölcsességet
(…).”
(Králl Csaba, Revizor)

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Góbi Rita, Gőz István, Hajduk Károly, Huzella Júlia e.h., Szabó Márta, Szász Dániel, Tenki Réka
Zenészek: G. Szabó Hunor, Márkos Albert / Ölveti Mátyás
Író: Peer Krisztián
Dramaturg: Török Tamara
Produkciós asszisztens: Szabó Szilvia
Zeneszerző: Márkos Albert
Fény: Szirtes Attila
Díszlet: Bagossy Levente, Szirtes Attila
Jelmez: Nagy Fruzsina
Koprodukciós partner: Katona József Színház

*********************************************************************

Nincs ott semmi
avagy alszanak-e nappal az álmok

2011. január 21. 20 óra – Trafó Kortárs Művészetek Háza
a dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platform keretében

Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek. És benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint, elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem? Szeretnék egy ruhát, ami megvédi tőlem a külvilágot. Mert úgy döntöttem: nincs csoda.

Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé. ennek az interaktív videó technológiának a segítségével a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással. A videó technika színházakban gyakori alkalmazásával ellentétben tehát itt nem hátteret ad a vetítés, hanem egyenrangú játékostársként szerepel. Érdekesség, hogy a társulat Árnyékfilm című fekete-fehér kísérleti filmje éppen ennek a 2008-ban bemutatott előadásnak a látványvilágából fejlődött ki. Az élő szereplős rajzfilm bemutatója 2010. október 8-án volt Budapesten az EDIT2010 Nemzetközi Táncfilm Fesztivál keretében.

„Szabó Réka minden ízében újító munkájának alapötlete lehengerlő. A táncosegyéniségek nagyszerűek. Márkos Albert dzsesszkompozíciója elsőrangú. Nagy Fruzsina jelmeze, Szirtes Attila tér- és fényterve megkapó. (…) kiugróan eredeti, intellektuális, játékos, okos, rafinált opus.”
(Horeczky Krisztina, Népszabadság)

Rendező: Szabó Réka
Táncosok: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Varga Csaba
Dramaturg: Peer Krisztián
Interaktív technológia: MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoport (Papp Gábor, Sárosi Anita, Vicsek Viktor)
Zene: zeneszerző: Márkos Albert, hang: Németh Márton, szoprán: Kozma Orsolya, mezzoszoprán: Harcsa Veronika, gordonka: Márkos Albert, zongora: Puskás Péter, nagybőgő: Hock Ernő, dob: G. Szabó Hunor
Fény és tér: Szirtes Attila
Kosztüm: Nagy Fruzsina
Produkciós vezető: Paizs Dóra
Külön köszönet: Gideon Obarzanek
Koprodukciós partnerek: Trafó KMH, MTA SZTAKI

*********************************************************************

Véletlen
tudományos ismeretterjesztő táncjáték

2011. január 12–13. 20h – Mu színház

Generációt váltott a Véletlen! A 2002 óta nagy sikerrel játszott darab 2010 októberében fiatal táncosok előadásában került (újra)bemutatásra.

Játék agyból és gyomorból.
 Mi a véletlen? Tán nem is létezik? A véletlen csak tudatlanságunk mércéje? Vagy a véletlen létünk alapja, világunk szabadsága, a szél, mely az emberiség hajójának vitorláit dagasztja? Egy bölcs – vagy épp hogy részeges – kormányos?
Nézünk a véletlenre agyból és gyomorból. Tán majd egymást látjuk.

A Véletlenben két világ kerül egymás mellé a táncszínpadon, a tudományé és a táncé. Egy tudós a véletlenről tart tudományos ismeretterjesztő előadást, a háta mögött pedig egy táncelőadás zajlik, amelynek szervező elve a véletlen. A produkció különlegessége, hogy valódi matematikusok, Mérő László és Vancsó Ödön szereplésével kerül színpadra.
 
„A Véletlen egy ragyogó egyetemi előadás és egy ragyogó táncjáték intarziája...”
(Halász Tamás, Balkon)

Rendező: Szabó Réka
Előadó: Mérő László/Vancsó Ödön
Táncosok: Cuhorka Emese, Dózsa Ákos, Hadi Júlia, Huzella Júlia, Újvári Milán, Vadas Zsófia Tamara
Zene: Márkos Albert
Fény, hang: Payer Ferenc
Kosztüm: Pillangó

*********************************************************************

Alibi
zenés-táncos kihallgatás másfél órában

2011. január 20. 19h – Katona József Színház Kamra

TANÚKAT KERESÜNK!

A 2007-ben bemutatott, itthon és külföldön egyaránt sikert aratott előadás a Katona József Színház műsorán.

Hogy hol voltam az elmúlt harminc évben?
Igazolom magam. És téged is, hogy te majd engem igazolj.
Ha tükröződöm, vagyok. Két ismétlőjel közé szorult hiányjel.
TANÚKAT KERESÜNK!
A Tünet Együttes 2007-ben bemutatott, itthon és külföldön közönség- és szakmai sikert aratott előadása 2010 novemberétől a Katona József Színház Kamrájának műsorán szerepel.
A produkció bemutatása óta jelentős hazai és külföldi karriert futott be. Az Alibi 2007-ben meghívást kapott a Kortárs Drámafesztivál magyar programjába, 2008-ban elnyerte az Alternatív Színházi Szemle fődíját, valamint a debreceni Deszka Fesztiválon a leghumorosabb pillanatért járó Forgách-díjat.
Az előadás külföldön is sikeresen szerepelt különböző fesztiválokon, beválogatták a Festival Theatre European Regions programjába Hradec Královéba, a Mitteleuropaisches Theaterkarussel Fesztiválra Bécsbe és a Desiré Villamosa programsorozatba Szabadkára.
A humoros, groteszk önvizsgálat-revüben a különleges technikai megoldásokat kedvelő Tünet Együttes egy speciális tükörfal segítségével teremti meg azt a vívódásokkal teli belső világot, amelynek elfojtására, titkolására folyamatosan „alibit” gyártunk. Hogyan nem pukkasztom ki a lufit? Miért nem lettem Miss Sziget? Mit tettem le az asztalra? Miközben a saját nevükön szereplő előadók a zenés-táncos kihallgatás során magukról is vallanak, a néző a saját tükörképével is farkasszemet nézhet.

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Gőz István, Kövesdi László, Nagy Andrea, Szabó Márta, Szandtner Anna, Szász Dániel
Fény és díszlet: Szirtes Attila
Dramaturg: Peer Krisztián
Zene: Barna Balázs, Márkos Albert
Kosztüm: Bodnár Enikő
Koprodukciós partner: Thália Színház

*********************************************************************

A Tünet Együttes karácsonyi akciója
Hogy szeretteid se maradjanak tünetmentesek…

Vásárolj nálunk legalább 2 db jegyet december 1–22. között, és megajándékozunk egy Árnyékfilm DVD-vel.

Ha pedig legalább 4 db jegyet vásárolsz, vendégünk vagy a februári Karc <http://www.tunetegyuttes.hu/index.php?page=repertoar_details&section=sz…; című előadásaink egyikére is.

Jegyrendelés: jegy@tunetegyuttes.hu <mailto:jegy@tunetegyuttes.hu&gt; és www.tunetegyuttes.hu <http://www.tunetegyuttes.hu&gt;

Karácsonyicsók!
a Tünet Együttes