Ugrás a tartalomra

Roma Hősök – II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál

 

Roma Hősök – II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál

Sajtóközlemény

„Roma hősök” címmel második alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválját a Független Színház Magyarország 2018. május 24-27. között a Stúdió K Színházban (1092 Budapest, Ráday u. 32.). A különleges kulturális rendezvény célja, hogy nyolc európai kortárs alkotás bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, továbbá a roma közösségek helyzetére, példamutató egyéni sorsokat, és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába. 

A budapesti nemzetközi roma színházi találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A négynapos fesztivál programjában szereplő produkciók roma hősökről szólnak, akik képesek voltak változásokat elindítani saját, illetve közösségük életében. Olyan alkotások ezek, ahol a drámai hős aktivitását hazavisszük magunkkal és még sokáig gondolkodunk rajta.

„A roma színházi alkotók és történetmesélők több figyelmet érdemelnek, mint amennyit kapnak.” – mondja Balogh Rodrigó a fesztivált szervező Független Színház vezetője – „Azt, hogy milyen sok értékes alkotó él Európában a legjobban az bizonyítja, hogy idén már többször annyi művész jelentkezett, mint ahányat el tudtunk hívni. Számos további történetmesélő előadást, és kamaraszínházi darabot is meg kell mutatnunk a nagyvilágnak a jövőben – ezt a kulturális döntéshozóknak is Európa-szerte fontos tudomásul venniük. Ez a fesztivál azt bizonyítja, hogy roma közösségek tagjai régóta képesek polgári értékrend szerint alakítani az életüket.”  

A nyolc alkotás magyar és angol nyelvű feliratozás, illetve szinkrontolmácsolás segítségével kerül bemutatásra.

A Független Színház előadásában, a Kaméleonlány”-ban az előző évi fesztiválhoz kapcsolódóan megvalósult workshopok résztvevőinek, ma élő roma fiataloknak saját hőstörténetei elevenednek meg.

Alex Fifea és David Schwartz (Románia) által jegyzett Nem láttál semmit! előadása egy néhány éve meggyilkolt roma férfi halálának körülményeit járja körül.

Nataliya Tsekova (Bulgária) Cigánykerék” produkciójában egy saját identitásától, emlékeitől szabadulni próbáló roma nő történetét ismerhetjük meg.

Sonia Carmona Tapia (Spanyolország) egy, 2017-ben boldoggá avatott roma nő és egy világhírű előadóművésznő történetét mutatja be párhuzamosan, akik a kommunistákkal, illetve Franco rezsimjével szálltak szembe: „Határtalan méltósággal”.

Sebastiano Spinella (Olaszország) – aki elől családja eltitkolta roma származását, amihez az Európát bejárt cirkuszművész mégis visszakanyarodott – saját élettörténetét meséli el „A szél gyermekei”darabjában.

A Tudás 6alom formáció tagja, Farkas Franciska a „Levél Bradnek”c. előadásban szintén saját múltját eleveníti fel, amely során számos nehézség és kitérő után végre megtalálta a saját útját.

Richard O’Neill (Egyesület Királyság) „A mai lecke”előadásában egy traveller tanárról mesél, akit iskolája vezetése arra akart rávenni, hogy rejtse véka alá származását.

A szintén traveller Michael Collins (Írország) saját történetét meséli el lányának, hogy meggyőzze, igenis fontos iskolába járni „Kulturális kérdés vagy sem?” előadásában.

Minden produkció után közönségtalálkozón is részt vehetnek a nézők.

Az alkotásokból a fesztivált követően oktatási módszertani anyag is készül, ami kiegészíti a tavalyi fesztivál alkotásai mentén létrejött módszertani anyagot. Ennek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket abban, hogy a saját környezetükben élő hősöket művészeti eszközökkel be tudják mutatni. Az oktatási módszertant 2018 őszén magyarországi – főként roma – diákok részvételével fogják a gyakorlatba átültetni.

***

További információk:

Az esemény támogatói:

Jegyvásárlás és bővebb információ

http://www.studiokszinhaz.hu/roma-hosok-i-nemzetkozi-roma-storytelling-fesztival/

A sajtó munkatársai számára korlátozott számban sajtóbelépőt tudunk biztosítani. Továbbá lehetőséget nyújtunk a fesztivál során interjúkészítésre az alkotókkal (szükség esetén tolmácsot biztosítunk).

Kérjük, szíveskedjenek sajtós jegy- és interjúigényüket az alábbi elérhetőségeken jelezni legkésőbb május 10-ig!

Független Színház Magyarország

Balogh Rodrigó művészeti vezető:

(0620)390-5403, balogh.rodrigo@gmail.com

Illés Márton programvezető:

(0620) 390-7099, illes.marton80@gmail.com

www.fuggetlenszinhaz.blogspot.hu