Ugrás a tartalomra

A magyar kultúra napja – Kulturális díjakat adtak át

A magyar kultúra napja alkalmából Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Az ünnepséggel párhuzamosan a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) villámcsődületet rendezett a helyszínen, hogy felhívják a figyelmet a kulturális intézményrendszert érő megszorításokra.

    Márai Sándor-díjat hárman, Bibliotéka emlékérmet tízen, Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat pedig heten vehettek át, öt közösség nyerte el a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díjat. Átadták a Kultúra pártfogója díjat és a Kultúra támogatásáért címet is, a Minősített Közművelődési Intézmény címet pedig mostantól 17 intézmény viselheti.
    Ünnepi köszöntőjében Halász János államtitkár a huszadik századi filozófust, Ludwig Wittgensteint idézte: "akinek nincs hagyománya, de szeretné, ha lenne, olyan, mint a boldogtalan szerelmes". Hozzátette: aki megörököl egy hagyományt, annak van hová visszatérnie. "A magyar kultúra napja kapcsán a hagyományt idézzük meg, ami nem befejezett, rögzült forma, hiszen lényege a folytonosság és az egyensúly keresése a múlt és az új között" - hangsúlyozta Halász János.
    Rámutatott: alkotni csak a közösség visszaigazolásával érdemes, a teremtés társalgás a közösséggel. A párbeszéd egyik formája az is, amikor a közösség megjutalmazza azokat, akik segítenek megosztani az élményeket és tapasztalatokat. A díj tehát része a párbeszédnek amely az alkotó és a közösség között zajlik. Kiemelte: a díjazottak nemcsak azon dolgoztak, hogy megóvják a szellemi örökségünk épségét, hanem új formába öntöttek gondolatokat is, hogy érthetőbbé tegyék azokat.
    "A szabadság a választás lehetősége, hogy átalakítsuk a világot, hogy megújítsuk Magyarországot, újragondoljuk a hagyományt, amelyet örökül kaptunk" - tette hozzá.
    A díjátadóval párhuzamosan a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) villámcsődületet rendezett a PIM épülete előtt, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a kulturális intézményrendszert érintő megszorításokra.
    A Radikális Szabadidő Színház performansza után Földiák András, a KKDSZ elnöke elmondta: nem a kollégáik díjai és az ünnepség ellen tiltakoznak, hanem a hazai kulturális életet érintő megszorítások ellen.
    "Elegünk van a megszorításokból" - hangoztatta az elnök, kiemelve, hogy húszszázalékos bérköltség-csökkentés, elbocsátások, a 13. havi fizetések és a cafetéria elvétele jellemezte a közművelődési terület dolgozóinak elmúlt hónapjait. Földiák András a KKDSZ nevében civilek és elismert alkotók bevonásával kulturális fejlesztési stratégia megalkotását követelte, hogy "ne csak a megszorítás, visszavétel, tönkretétel" történjen a kultúrában.
    Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átvette Földiák Andrástól a KKDSZ felhívását és közölte: mindent elkövet a kulturális szektor érdekeinek a védelméért. Az államtitkár a díjátadó ünnepségen a díjazottaknak azt mondta: a performance résztvevői nem a bent ülők ellen léptek fel. Hozzátette, hogy osztja a tüntetők aggodalmait, a tárca igyekszik az intézményrendszer átalakítását a legkevesebb személyi sérüléssel megoldani.
(MTI)

 
 
Márai Sándor-díjat kapott:
   
Hász Róbert író, a Tiszatáj című irodalmi folyóirat szerkesztője;
Mózes Attila író, irodalomkritikus, a Helikon című irodalmi folyóirat szerkesztője;
Oláh János József Attila-díjas író, költő.

Azon könyvtárosok közül, akik irányító, elméleti vagy gyakorlati munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar könyvtári kultúra fejlődéséhez, Bibliotéka Emlékérem díjat vehetett át:

Blaskóné Majkó Katalin, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Egyetemi Könyvtár, Levéltár és Képzőművészeti Gyűjtemény főigazgatója;
Dr. Danku György, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatója;
Fülöp Ágnes, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár tudományos titkára;
Kraus Sándorné Soldos Katalin, az Óbudai Múzeum és Könyvtár olvasószolgálat-vezetője;
Melykóné Tőzsér Judit, a hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola könyvtáros tanára;
Mitróné Kádár Éva, a krasznokvajdai Községi Könyvtár vezetője;
Dr. Sasváry Zoltánné, az MTA Zenetudományi Intézet Zenetudományi Szakkönyvtár vezetője;
Dr. Szatmári Istvánné, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott könyvtárvezetője;
Varga Éva, a Beregszászi Járás Központosított Könyvtárhálózat igazgatója;
Vaskeba Katalin, a Nagyszőlősi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója.

A nem hivatásos művészetek és a népművészet területén kimagasló értékű tevékenységet végző alkotók, művészetpedagógusok, művészeti együttesek vezetői közül Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat kapott:
   
Buna Konstantin művészetpedagógus, festőművész;
Kocsor Imréné kosárfonó, a Népművészet Mestere;
Kaposi László drámatanár, rendező;
Molnárné Forray Marianna, a Diósgyőri Kézműves Alkotóház igazgatója, népi iparművész;
Turcsánné Horváth Annamária, a Kincső Néptáncegyüttes Vezetője, táncpedagógus;
Váradi Gábor szabadfoglalkozású festőművész;
Fehér Jánosné népi iparművész, viseletkészítő, a Népművészet Mestere.

A hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző, nem hivatásos együttesek, művészeti alkotó közösségek közül Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjban részesült:

az Osonó Színházműhely;
a Vidróczki Néptáncegyüttes;
az Óbudai Kamarakórus;
a Bakony Fotóklub;
a Holló László Képzőművész Kör.

A kultúra területén tett önzetlen szolgálataiért, kiemelten az aradi székhelyű Irodalmi Jelen című folyóirat és portál létrehozásáért és pénzügyi támogatásáért A kultúra pártfogója díjat vehette át Böszörményi Zoltán író, költő, szerkesztő, üzletember.

A kulturális terület támogatásáért, kiemelten a hazánkban családi örökségként felbukkant, 1697-ben készített Stradivari hegedű megvásárlásáért és Kokas Katalin hegedűművésznek használatra való átadásáért A kultúra támogatásáért címet kapta a Magyar Indokína Társaság Kft. (Zelnik István Dél-Kelet Ázsiai Aranymúzeum).
   
Minősített Közművelődési Intézmény címben részesült:

a nagykőrösi Arany János Kulturális Központ;
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete;
a Békés Megyei Ibsen Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft.;
a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ;
a Békéscsabai Kulturális Központ;
a Budapesti Művelődési Központ;
a Debreceni Művelődési Központ;
a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ;
a Fejér Megyei Művelődési Központ;
a városföldi Klubkönyvtár;
a dabasi Kossuth Művelődési Központ;
a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központ;
a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ;
a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft.;
a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ;
a szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény;
a XVIII. kerületi közművelődési nonprofit kft.