Ugrás a tartalomra

Halmos Béla Programiroda indult a népzenészek érdekében

 A hétvégén megrendezett Táncháztalálkozó részeként bejelentették a Halmos Béla Programiroda elindulását - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

    A most történtek előzménye, hogy 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vezetése létrehozta a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiumot azzal a céllal, hogy a népzenei előadók számára átfogó pályázati struktúra épülhessen ki - szerepel a közleményben.
    Mint írták, a kollégium az üres hang- és képhordozó díjak NKA-hoz kerülő részéből gazdálkodhat, és tavaly mintegy 213 millió forintot fordíthatott pályázati felhívásaira. A most indult Programiroda a kollégium és a pályázók munkáját hivatott segíteni, továbbá honlapján - halmosbelprogram.hu - és facebook-oldalán folyamatosan közli az NKA Halmos Béla Programjának legfrissebb híreit, közleményeit. Ezen kívül lehetőséget teremt a pályázók számára, hogy a programiroda munkatársaitól is választ kaphassanak a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekre.
    A Programiroda tevékenysége idén négy fókuszpont köré csoportosul.
    Az első a Halmos Béla Program portfóliós zenekari pályázatán nyertes formációk segítése, koncertezési lehetőségeik szélesítése. Ehhez kapcsolódik a folkklubhálózat kialakítása, amely a táncházkultúrát erősíti és teszi színesebbé koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, filmekkel, illetve egyéb kiegészítő programokkal. Fontos cél a zenészek felkészítése a hazai és nemzetközi koncertéletbe kerülésre, ennek apropóján tartották meg nemzetközi előadók részvételével a Halmos Béla Programiroda, a Hagyományok Háza és a Hangvető közös menedzsment kurzusát. Végül az idei világzenei expo (Womex) magyar résztvevői idén a Programiroda támogatásával juthatnak ki a világ legnagyobb népzenei, világzenei vásárára. (MTI)