Ugrás a tartalomra

Először énekel Verdi-szerepet Magyarországon Molnár Levente

Először énekel Verdi-szerepet Magyarországon Molnár Levente; a világhírű bariton Giuseppe Verdi Az álarcosbál című operájában lép színpadra az Erkel Színházban vasárnap.

    Az álarcosbál premierjét két szereposztásban tartják meg, Fabio Ceresa rendezésében, a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A szombati bemutató után Molnár Leventével vasárnap találkozhat a közönség, Renato szerepében.
    Molnár Levente az M1 aktuális csatorna hétfő esti adásában elmondta, hogy nagy várakozással tekint a premier elé, hiszen végre Verdi-szerepben is magyar színpadra léphet, egy olyan szereppel pedig, mint Az álarcosbál Renatója, "nagyon hálás dolog lesz kezdeni".
    Fabio Ceresáról szólva kiemelte, hogy a fiatal olasz rendező "igazi operaőrült", aki igen hatásosan dolgozik, tudja, hogy mit akar, felkészült, ráadásul kiválóan ismeri mindegyik szerepet.
    A világ legnagyobb operaházai által foglalkoztatott bariton hangsúlyozta, hogy az opera már egyáltalán nem rétegműfaj, még inkább igaz ez az olyan, "mindenki számára hallgatható" darabokra, mint Az álarcosbál. A mai rendezések ráadásul még közelebb viszik a fiatalokhoz az operát - jegyezte meg, hozzátéve: a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház repertoárjában klasszikus és kortárs színrevitelek egyaránt helyet kapnak.
    Molnár Levente elmondása szerint a szombati szereposztásban nagy példaképe, Alexandru Agache énekli Renatót, mellette Sümegi Eszter és Fekete Attila lesz hallható az opera főbb szerepeiben. Vasárnap egy tehetséges, fiatal ukrán tenor, Mihajlo Malafij, valamint Rálik Szilvia lép színpadra Molnár Levente mellett; az Opera zenekarát és énekkarát Michelangelo Mazza vezényli. (MTI)