Hírek főoldal

Kétszemélyes kápolnává alakítják Mikes Kelemen kiszáradt zágoni tölgyfáját

Kápolnává alakítják annak a zágoni tölgyfának a kiszáradt törzsét, amelyet a hagyomány szerint Mikes Kelemen édesapja ültetett a család portáján - írja hétfőn a Krónika napilap.

A Művészetek Völgyében mutatkozik be a Néprajzi Múzeum új kiállítása

Első alkalommal enged betekintést készülő új, Kerámia invázió című kiállításába a jelenleg zárva tartó Néprajzi Múzeum a Művészetek Völgyében július 20. és 29. között.

Huszonnégy filmet vetítenek a Vertigo Filmhéten

Huszonnégy filmet tűz műsorra az V. Vertigo Filmhét vetítéssorozata július 25. és augusztus 1. között a fővárosi Puskin moziban, valamint az idén először három vidéki helyszínen is.

Libri Trend: Kortalan mesék

Idén is átadták a legjobb gyerek- és ifjúsági könyvek díjait. A Szívünk rajta gyerekkönyvajánló program felnőttekből és gyerekekből álló független zsűrije segítségével szintén három éve választja ki azokat a gyerekkönyveket, amiket elolvasásra, sőt felolvasásra ajánl.

Határon túli magyar produkciók kerültek az idei Thealter fesztivál fókuszába

Öt határon túli magyar társulat hét kivételes produkcióját is láthatja - többségüket Magyarországon elsőként - a közönség az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon.

Királyréten július 18. és 22. között: Olvasni szabad!

Kemény István, Földényi F. László, Ladik Katalin és Zoltán Gábor lesznek a 2018-as FISZ-tábor vendégei.

Közzétették a Színikritikusok díja jelöltjeinek névsorát

Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.  

Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

 Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál, amelynek keretében a Nemzeti Ifjúsági Kórus is fellép Kecskeméten.    Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón felidézte, hogy a fesztivál létrejötte az 1970-es évekre nyúlik vissza. 48 évvel ezelőtt szervezték meg ugyanis az első Kodály-szemináriumot, melyet egy hangversenysorozat is kísért. Ebből nőtt ki a Kodály Fesztivál, amelyet 1975 óta kétévente, 2010-től pedig évente rendeznek meg Kecskeméten.

Fajó Jánost saját halottjának tekinti az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a családdal egyetértésben saját halottjának nyilvánítja Fajó Jánost, a vasárnap 81 évesen elhunyt Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművészt - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Kortársunk Csehov címmel fesztivált rendeznek Zsámbékon

 Kortársunk Csehov címmel fesztivált rendeznek Zsámbékon: a programsorozat Anton Pavlovics Csehov Sirály című művével, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat produkciójával kezdődik pénteken a Műemlék Rakétabázison.

Jézus korát bemutató ferences múzeum nyílt Jeruzsálemben

A Szentföld Jézus korabeli mindennapi életét bemutató új múzeumot nyitottak a ferencesek Jeruzsálem óvárosában - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.

Vetítésekkel emlékezik a száz éve született Ingmar Bergmanra az Uránia

Ingmar Bergman Egy nyári éj mosolya című filmjével, valamint a róla szóló Bergman - A Year in a Life című dokumentumfilmmel emlékezik július 14-én, születésének századik évfordulóján a svéd filmrendezőre az Uránia Nemzeti Filmszínház.

VERSPARK – Nyáresti koncertek a Szent István parkban

A nagy sikerű sorozat új alkalmán Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert: Libikóka című zenés műsorát láthatják-hallhatják az érdeklődők.

Közös tenger 4. – Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina, Terék Anna felolvasása

A Nyitott Műhelyben rendezendő esemény Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna felolvasássorozatának következő állomása.

Díjat nyert a Virágvölgy Karlovy Varyban

Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Újra Magyarországon koncertezik a jordániai Fountain of Love kórus

Ismét Magyarországra érkezik Jordániából a Fountain of Love (Szeretet kútja) nevű kórus, az együttes hétfőn Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban, szerdán Budapesten, a Szent István-bazilikában, majd július 14-én a balatonfőkajári református templomban ad koncertet - tájékoztatta a Ferences Sajtóközpont az MTI-t.

Csaknem 30 év után vett újra női alkotótól származó művet a National Gallery

Csaknem három évtized után vásárolt újra női alkotótól származó művet a londoni National Gallery. A világhírű intézmény a restaurálást követően, 2019-ben mutatja be Artemisia Gentileschi festményét.

Lengyelországban mutatják be Sára Sándor 80 huszár című filmjét

Az 1848/49-es magyar szabadságharc 170. évfordulójához kapcsolódva hétfőn Lengyelország "legmagyarabb városában", Tarnówban díszvetítésen mutatják be Sára Sándor, a nemzet művésze 40 évvel ezelőtt készült és nemrég digitálisan felújított emblematikus filmjét, a 80 huszárt.

Hangfoglaló Program – Megjelent az induló előadói pályázat

Megjelent a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának induló előadói pályázata. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján elérhető kiírással elindult a program ötödik évada.

Titkos naplót írt egy francia kastély padlólapjaira egy 19. századi ács

Egy alpesi francia falu kastélyának padlódeszkáira írta titkos naplóját egy 19. századi ács. Az őszinte feljegyzésekből kirajzolódik az egykori falusiak élete.

Elvis Costello rákbetegsége miatt lemondta európai koncertturnéját

Rákbetegsége miatt lemondta pénteken európai turnéját Elvis Costello. A zenész egy "nagyon agresszív" tumor eltávolítása után lábadozik.

Közös tenger 4.

Az esemény Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna felolvasássorozatának következő állomása.

Szombattól látható a Frida Kahlo-kiállítás a Nemzeti Galériában

Szombattól várja a látogatókat a híres mexikói festőművész, Frida Kahlo életét és munkásságát bemutató nagyszabású kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

   

A Frida Kahlo műveiből rendezett, Remekművek a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 2018. július 5-én, a sajtóbemutató napján. A tárlat július 7-től november 4-ig látható

Több mint 150 alkotás a Kulisszatitkok, színház kívül, belül kiállításon

Több mint 70 alkotó és 210 alkotótárs 150 munkája látható a makettektől az épített színpadon a tüllig és az aranyig a Kulisszatitkok, színház kívül, belül című tárlaton a Pesti Vigadóban - mondta a kiállítás kurátora az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Megérkezett Szegedre a dinoszaurusz-kiállítás anyaga

Megérkezett Szegedre a Móra Ferenc Múzeumban július közepén nyíló dinoszaurusz-kiállítás anyaga hétfőn, a tárlaton a látogatók a legújabb kutatások alapján ismerhetik meg az ősállatok világát.

Táncünnep a Tisza mentén

A Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábort immár huszonharmadik alkalommal rendezik Tiszapéterfalván. A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja rendezvénye a XI. KárpátaljaiNépzene ésNéptánc Találkozóval, valamint aII. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával kiegészülve várja az érdeklődőket.

 

Az újvidéki teátrum kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját

Az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című darabja kapta a legjobb előadásért járó fődíjat a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján.

A Szent Jobbot védelmező kendőt mutatják be a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban

A Szent Jobbot védelmező kendő és egy Mária Terézia kézjegyével hitelesített latin nyelvű írás is látható lesz a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kedden nyíló kamarakiállításán - közölte az intézmény az MTI-vel.

Albert Levente erdélyi képzőművész kiállítása nyílik Budapesten

Albert Levente erdélyi képzőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Embrió címmel szerdán nyílik Budapesten, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

Közép-európai Cirkuszművészeti Központ lehet a megépülő magyar cirkuszkomplexum

A visegrádi 4-ek kulturális minisztereinek váci találkozóján a résztvevők támogatták, hogy Közép-európai Cirkuszművészeti Központ legyen a megépülő magyar cirkuszkomplexum és a V4-ek hivatalos programjának a részévé váljon.

Oldalak