Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Virágvölgy forgatása

 Befejeződött a Virágvölgy 25 napos forgatása. Csuja László a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győzteseként készítheti el első nagyjátékfilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával.

    A felnőtté válás történetével keresztezett road movie főszereplője Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok és Berényi Bianka, az EU Cannibal frontembere. Csuja László már vágja a filmet, amely a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban - közölte a film kommunikációjáért felelős cég hétfőn az MTI-vel.
    Szentendrén, Délegyházán, Budapesten és azon belül is Békásmegyeren forgatta Csuja László első nagyjátékfilmjét. A film kitaszított, a társadalom perifériáján élő emberekről szól. Bianka egy délután hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, aztán játékból, apát és otthont keres maguknak. Végül az enyhén értelmi sérült Laci befogadja őket. Apai feladatát komolyan véve elhatározza, bármi áron élhető otthont teremt családjának.
    "A történet drámai feszültségét az adja, hogy a két főszereplő borzasztóan különböző karakter: Bianka impulzív, energikus, magával ragadó, Laci pedig egy redukált, visszahúzódó figura. Bianka számára minden játék, Laci mindent halálosan komolyan vesz. Azért volt fontos, hogy amatőrökkel dolgozzunk, mert behozzák a saját világukat a filmbe. Laci a valós életében is csendes, szűkszavú és ettől a filmben van egy titokzatos jelenléte, Bianka pedig hihetetlenül intenzív. Sokat változott a személyiségük miatt az eredeti forgatókönyv, a film őrültebb és szabadabb lett" – idézte a kommüniké a rendezőt.
    Berényi Bianka, a film 20 éves főszereplője elmondta: a castingot egy nappal a kezdés előtt lemondta, de mivel a produkció egész reggel hívogatta, végül mégis elment és örült, hogy végül ő kapta meg a szerepet. A férfi főszereplő, a 21 éves Réti László, aki többszörös speciális olimpiai bajnok görkorcsolyában, emellett műkorcsolya Európa-bajnok, kiemelte, hogy családias, jó hangulatban telt a forgatás, és jól esett neki az a figyelem, amivel körülvették.
    A film forgatókönyvét Csuja László és Nagy V. Gergő írta. Az operatőr Vass Gergely. A film Muhi András és Ferenczy Gábor producer vezetésével és Enyedi Ildikó mentorálásával készül a Focusfox gyártásában. A produkció 62 millió forint támogatást kapott az elsőfilmeseket segítő Filmalap Inkubátor Programtól. A film teljes költségvetése 82 millió forint.  (MTI)