Hangos vers
Géczi János elmondja négy versét
Géczi János József Attila-díjas író és képzőművész, egyetemi oktató. Lapunk rendszeres szerzője. Négy versét hallgathatják meg saját előadásában.
Győrffy Ákos elmondja három versét
Győrffy Ákos (Vác, 1976. május 8.) Nagymaroson és a fővárosban él. 1996 óta jelennek meg művei. Négy kötete A Csóványos északi oldala (2000), az Akutagava noteszéből (2004, németül: Aus Akutagawas Notizblock, 2006), a Nem mozdul (2007) és a Havazás Amiens-ben (2010). Három versét saját előadásában hallgathatják meg.
Nádasdy Ádám elmondja verseit
„Ha nagyon álmos vagyok, fölkelés
után véletlenül a te cipődbe
bújok bele: színre, fazonra egy.
A lábam sok, vagy a cipő kevés?”
Elmondja verseit Nádasdy Ádám
M. R. emlékére – Elmondja verseit Málik Roland (1976–2011)
Meghalt egy fiatal költő. Csak néhányszor találkoztam vele, verseit ismertem elsősorban, különös vízióit és sajátos hangját. Nem oly régen átküldött három hangfelvételt, három versének törékeny lenyomatát. Hallgassuk őt, és emlékezzünk rá. – Málik Rolandra emlékezünk
Györffi Réka elmondja verseit

Györffi Réka 1978-ban született Marosvásárhelyen, 1996-ban érettségizett Egerben. Szegeden és Budapesten járt egyetemre, magyar szakos tanár és bölcsész, újságíró. Dolgozott a Duna Televíziónál, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. Versei az Új Forrásban, a Székelyföldben, a Spanyolnáthában és a Magyar Naplóban jelentek meg. Első kötete, a Tengerajtó 2009-ben került a boltokba. Az ebben található versek közül hallunk most néhányat a szerző előadásában.
Kapcsolódó anyag: írás Györffi Réka kötetéről
Tolnai Ottó elmondja versét
Elmondja három versét Szentmártoni János
A Magyar Írószövetség 2010-ben elnökévé választotta a harmincöt éves költőt, aki hét verseskötetet publikált eddig, több antológia, továbbá a Magyar Napló szerkesztője és egy tizenkét éves kislány édesapja. Három versét mondja el.
Kapcsolódó: Fiatalodás a Magyar Írószövetség élén
Lázár Bence András mondja el verseit
Lackfi János elmondja verseit
„Lételemem az élet maga, szeretek öt gyermekemmel játszani vagy barkácsolni, faragni, kirándulni. Cselgáncsozom, kosarazgatok. Kedvelem az utazást, szívesen és gyakran beszélek versről, prózáról gimnazisták, nyugdíjasok, könyvbarátok körében Magyarország-szerte, de Franciaországban is." – vallja magáról Lackfi János, akinek verseit – a költő előadásában – most meghallgathatják lapunkon.
Elmondja verseit Halmosi Sándor
A Gileádról – Halmosi Sándor könyvéről – Csoknya Sándor írását olvashatják lapunkon. Az írás mellett az Irodalmi Jelenen most meghallgathatják a kötet néhány versét a szerző előadásában.– Elmondja verseit Halmosi Sándor.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
























Friss hozzászólások
3 óra 49 perc
4 óra 21 perc
4 óra 45 perc
4 óra 52 perc
6 óra 15 perc
6 óra 22 perc
6 óra 50 perc
6 óra 55 perc
7 óra 42 másodperc
7 óra 11 perc