Közzétették a fiatal fordítók uniós versenyén győztes diákok nevétA 27 tagállam győztesei közül hárman – Magyarország, Románia és Németország – magyarra, illetve magyarról fordítottak. Fogyatékkal élő művészek képeit állítják ki az AranytízbenSzájjal-lábbal festő művészek, valamint vak és gyengénlátó alkotók műveiből nyílik kiállítás Lelkünk pillanatai címmel szombaton az Aranytíz Művelődési Központban, a tárlatot jótékonysági akcióval is összekapcsolják a szervezők. Duna-fotókból nyílik kiállítás a Mai Manó HázbanA legnagyobb magyar folyót ábrázoló kortárs és archív felvételekből, többek között Dezső Tamás, Frankl Aliona, Gőbölyös Luca képeiből nyílik kiállítás Duna - Nyitott könyv címmel péntek este a budapesti Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban. Az erdélyi Torockót a világörökségi listájára terjesztették felA román kulturális minisztérium felterjesztette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományosi listájára az erdélyi Torockót, a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként - közölte a román tárca pénteken az MTI-vel. Szőcs Géza kitüntette Barbara Wiechno lengyel kultúrdiplomatátA Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Barbara Maria Wiechnót Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a magyar–lengyel kulturális kapcsolatokat építő és ápoló tevékenysége elismeréseként. Magyar írók, művészek, tudósok állásfoglalásaMi, a magyar mindennapokban élő, az egyes kormányzati döntések következményeit viselő, azokat bőrünkön érző állampolgárok, foglalkozásunkat tekintve írók, művészek, tudósok, egyre nagyobb megütközéssel olvassuk és hallgatjuk a világ sajtójában egyes politikai körök rágalmait a magyarországi „demokrácia-deficitről”. MÚOSZ Különdíj Az ember tragédiájánakJankovics Marcell 23 évig készült animációs filmje, Az ember tragédiája Különdíjban részesült a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikusi Szakosztályának ötvenedik alkalommal megrendezett éves díjátadóján. Gion Nándor szépirodalmi pályázatot hirdettek a VajdaságbanA szenttamási Gion Nándor-emlékház és az újvidéki Fórum Könyvkiadó közös szépirodalmi pályázatot hirdetett novella, regény, ifjúsági regény írására, illetve a jeles vajdasági magyar prózaíró, Gion Nándor műveinek szerb nyelvű fordítására. A hetvenéves Sumonyi Papp Zoltán költőt köszöntik vasárnapSumonyi Papp Zoltán költőt, írót köszöntik 70. születésnapján, vasárnap barátai, ismerősei a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). VOLT Fesztivál – Élő legendákat ígérnek a szervezőkÉlő legendákat és a toplisták éllovasait ígérik az idei soproni VOLT Fesztiválra a szervezők: a fellépők között lesz a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B. is. Filmszemle – 141 rendező munkája látható
Összesen 141 rendező munkája látható a csütörtök délben kezdődött 43. Magyar Filmszemlén, amelyen nem lesz verseny és díjakat sem adnak át. André Kertész fotóiból nyílik kiállítás SepsiszentgyörgyönAndré Kertész fotóiból nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban. Kós Károly munkái, életének helyszínei képeslapokonKós Károly terveit, életének helyszíneit mutatja be képeslapokon az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) péntektől látható kamara-kiállítása. A Spielberg-film nyomán ismét sláger lett Morpurgo regényeÓriásira nőtt az érdeklődés Michael Morpurgo harminc éve megjelent War Horse című regénye iránt, amióta bemutatták Steven Spielberg Hadak útján című háborús drámáját, amely a könyv nyomán készült. NavigációBelépésKaleidoszkóp
Weiner Sennyey Tibor
38. Tokaji Írótábor
Keresztury Tibor
Lázár Bence András
Tóth Krisztina
Mányoki Endre
Bemutatkozó prózaírók
Halmosi Sándor
Boldog Zoltán
Varga Melinda
költészet
Petőfi Irodalmi Múzeum
Faludy György
Könyvfesztivál
Sötétkapu
Gaborják Ádám
Petőcz András
Magyar Írószövetség
Petőfi Sándor
Orbán János Dénes
Könyvheti interjúk
Szőcs Tekla
Kabdebó Tamás
Sárközi Mátyás
Háy János
Művészetek Völgye 2011.
Lackfi János
Könyvhét
Kosztolányi Dezső
Húsvét-blokk
Jász Attila
Bodor Pál
TILLMANN J. A.
Weöres Sándor
Bodor Ádám
Végel László
Szeged
BUDAPEST
Grand Café
Grecsó Krisztián
Gömöri György
regénypályázat
Hamvas Béla
Kukorelly Endre
Hudy Árpád
Szörényi László
Korányi Mátyás
Cserna-Szabó András
82. Ünnepi Könyvhét
Balázs Imre József
Bene Zoltán
Vajdaság
festészet
interjú
Karácsonyi Zsolt
magyar költészet
Fűzfa Balázs
Laik Eszter
Hegyi Botos Attila
Stefánia Irma
Csepcsányi Éva
METANOIA
Sárvár
Szabó Tibor Benjámin
Danyi Zoltán
képzőművészet
Sultanus Beatus
Tarján Tamás
Darvasi László
Bárdos József
Lanczkor Gábor
Molnár H. Magor
Pályázat
Parti Nagy Lajos
Thealter
Závada Pál
TOP 10
Kéktúra
India
Hagyaték
irodalomtanítás
Márai Sándor
Szentmártoni János
József Attila
Kőrösi Zoltán
JAK
Orcsik Roland
Nőnapi csokor
Írók Boltja
Szervác József
Évértékelő 2011
Békássy Ferenc
Szigliget
szatíra
„Zene? Az enyém?”
Pécsi Györgyi
Simon Adri
Esterházy Péter
Mészáros Sándor
Kollár Árpád
Turi Tímea
Szőcs Géza
Krusovszky Dénes
Művészetek Völgye
Karafiáth Orsolya
ZALÁN TIBOR
Kapolcs
Payer Imre
Böszörményi Zoltán
Acsai Roland
Balogh Endre
Onagy Zoltán
Géczi János
Luca széke
Kányádi Sándor
Turczi István
Tolnai Ottó
József Attila Kör
Jónás Tamás
Film
| ||
NovellapályázatSzerk, p, 07/15/2011 - 09:36 Kérem a "Cs" jeligés őrbottyányi pályázót, hogy tisztázza helyzetét.Levelét az ij@irodalmijelen.hu vagy a maggie2304@freemail.hu címre várom.Jelige: Szp0rsi – Oszkár és Nina Jelige: Gimnazista lány – Senki nem hiányzik Véres komolytalanságokSzerk, h, 07/05/2010 - 16:47 Igazán csak az emberről mondatik, lám, ravaszkodik, ökörködik, tehénkedik, megszarvasodik, kutyálkodik, gyesznólkodik, és amiképpen e fabulával int az bölcs, a maga elméjének kárára is majomkodik. HangosversSzerk, sze, 05/26/2010 - 18:03 „Ha nagyon álmos vagyok, fölkelés
|
Hangos prózaKrúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Harmadik részSzerk, cs, 07/09/2009 - 10:03
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Második részSzerk, k, 07/07/2009 - 22:32
|
|
Feliratkozás hírlevélre |
Friss hozzászólások
3 óra 56 perc
4 óra 28 perc
4 óra 52 perc
4 óra 59 perc
6 óra 22 perc
6 óra 29 perc
6 óra 56 perc
7 óra 2 perc
7 óra 7 perc
7 óra 18 perc