Bombitz Attila
Virág, mit a Magvető elvet - Darvasi konferencia Szegeden
Csiki László-díj Karácsonyi Zsoltnak
Opánszki Tamás – Kávéház éjjel című kiállítása
2010. szeptember 17-én 18 órakor Hadik Kávéház Évadnyitó színházi forgatag Zalaegerszegen
Kihirdették a Kamera Hungária döntőbe került alkotásait
EKF – Harmincnál is több program a pécsi nemzetközi tánctalálkozón
Több mint harminc programra, előadásra várják az érdeklődőket a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, melyet szeptember 20. és 27. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen. EU-elnökség - Magyarország kezdeményező lesz a kulturális sokszínűség megőrzésébenMagyarország az EU-elnökség során kezdeményező lesz a kulturális sokszínűség megőrzését illető felelősségvállalásban – tájékoztatta Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője szerdán az MTI-t, hangsúlyozva: ez "a magyar kultúra és annak határon túli része" számára is fontos lehetőség. Mundruczó Kornél Frankenstein-filmje a magyar mozikbanCsütörtöktől játsszák a magyarországi mozik Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című új filmjét, a napjaink környezetébe ültetett teremtő-teremtmény történetet. Gazdasági megszorítások között kezdi új évadát a csíkszeredai színház
Kevesebb pénz miatt szerényebb évad a nagyváradi filharmóniánál
A szűkös anyagi körülmények miatt kevesebb vendégművész áll majd a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán a most kezdődő évadban, mint ahogy a közönség megszokhatta – mondta el az erdélyi Krónikának Tódor Albert, a filharmónia igazgatója. Csupó Gábor filmje a jereváni fesztiválonA csütörtökön kezdődő jereváni animációs filmfesztiválon, a ReAnimanián szerepel Csupó Gábor egészestés alkotása, az Immigrants – Jóska menni Amerika. Hajdu Szabolcs: kiszámíthatatlan Oscar-díj esélyek
Sakk és muzsika az irodalmi múzeumbanSakkversenyekkel és muzsikával emlékeznek meg a 200 éve született Erkel Ferenc zeneszerzőről vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten. BARLAY Ö. SZABOLCS irodalmi estje
WEDD KEZEDBE A VILÁGOD! - WERK ART COACH
A Werk Akadémia októberben folytatódó kulturális menedzser képzése (http://www.werkakademia.hu/szakok/art-coaching-muveszeti-menedzsment) a piaci igényekhez alkalmazkodva alapjaiban változott meg.
Az Üveghegyen innen
Helyszín: acb Galéria ERDŐS IRMA ÖSZTÖNDÍJ ÉS EMLÉKGYŰRŰ – DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG
2010. szeptember 8-án, szerdán este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében kerül sor az ERDŐS IRMA ÖSZTÖNDÍJ ÉS EMLÉKGYŰRŰ díjátadó ünnepségére.
Kex és Tea
A Momentán Társulat 2000-ben azzal a szándékkal jött létre, hogy saját szerkesztésű kedvcsináló felolvasóesteket tartson: megkedveltesse a hallgatókkal a kortárs irodalmat, és olvasásra buzdítsa őket. A hűvös és barátságtalan világegyetemen átsurranó, a fény sebességével közlekedő felkiáltás szerencsére nem először visszhangzott a fülemben. Így a „jóindulatúan” megfogalmazott szavakra rá sem hederítettem. Megszoktam már, hogy a félelmet, kétségbeejtő pánikot keltő szavakban hozzák a tudomásunkra. (Gyönyörű)
|
Bombitz AttilaVirág, mit a Magvető elvet - Darvasi konferencia SzegedenSzerk, k, 10/27/2009 - 10:01
Összetett találkozások helye volt a Grand Café 2009. október 15-e és 17-e között, amikor a Darvasi László 20 éves pályájának áttekintését kitűző konferencia egy Szeged-regény számtalan olvasatával ajándékozta meg a várost, amely magával a Magyar lagúnák konferenciával lepte meg a szerzőt születésnapja és Virágzabálók című regénye alkalmából. A konferenciát egy nulladik nap vezette be, melyen Grecsó Krisztián beszélgetett a szerzővel. |
36. hét - Frissítve Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva. – Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs GézávalHolt költők társaságaSzerk, cs, 06/24/2010 - 13:39 |
Feliratkozás hírlevélre |
Friss hozzászólások
9 óra 37 perc
9 óra 41 perc
9 óra 46 perc
10 óra 15 perc
10 óra 26 perc
12 óra 1 perc
12 óra 43 perc
14 óra 18 perc
14 óra 45 perc
14 óra 59 perc