Költészet
Lászlóffy Csaba: Védtelen karácsony

"Csak a szellem halálát s álmait
fájlalom
ezen a védtelen karácsonyon
– nem a fizikait."
Ayhan Gökhán versei

Ayhan Gökhán 1986-ban született Budapesten. Édesanyja magyar, édesapja török anyanyelvű. Évek óta foglalkozik irodalommal, írásait a Népszabadság, Parnasszus, Élet és Irodalom, Kortárs, és a Magyar Napló is közölte. A Használati utasítás c. antológia szerzője. Az Irodalmi Jelenen most több versét is megismerhetik, köztük azt is, amit a Tokaji Írótábornak ajánlott.
A balatonfüredi Quasimodo - verspályázat díjazottjai
Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő (1901–1968) 1961-ben járt Balatonfüreden Szabó György író társaságában. Látta a híres indiai költő, Rabindranath Tagore emlékfáját és olvasta verseit. Tagoréhoz hasonlóan ő is a füredi szívkórházban gyógyíttatta szívét.
Az előidők magyar irodalma - Irodalmi zöldségek 4.
"A magyar nemzeti irodalom dicső kezdetei múlt idők setét homályába vesztek, ahogy egykoron egy dicső lantos zengette bárdján (vagy fordítva?) Más nézetek szerint azonban kezdetben mindjárt a folytatás következett. A magyar költészet mindenesetre közgazdaságtani jelenség. Még íróink sem voltak, de költeni már akkor is tudtunk (ezért van, hogy az államadósság egyidős a magyarsággal)." - Dr. Bárdos bárdolatlan régészeti leletei.
BALASSI, ZRÍNYI, MIKES - Irodalmi zöldségek 1.
Az Irodalmi Jelen nem csak a valamennyi olvasó előtt ismert és szeretett és kanonizált kortárs költőknek és íróknak kíván teret adni. Régi vágy teljesül be, midőn megindítjuk az olvasók emlékezetéből kikopott, ám egykoron nagy sikernek örvendő költőink, íróink életének és verseinek felidéző rovatát: az Irodalmi zöldségeket. Hiszen ki emlékszik ma már Balassi, Zrínyi, Mikes írásaira? Így volt, vagy nem így volt? Tessék előszedni a poros könyveket, s összevetni! Dr. Bárdos paródiái.
MEGJELENT AZ IRODALMI JELEN JÚNIUSI SZÁMA!
Megjelent az Irodalmi Jelen júniusi száma! Ajánló és néhány részlet a tartalomból.
Tóth Krisztina verse
"Dobog a szív alatti szív, zubog a hang alatti szó,
hidak alatti örvény, mondat alatti mondat:
mit visz a felduzzadt vizű, mély folyó,
redőzött, bolyongó ágya mit sodorhat?"
Nyilas Atilla Ünnepi Könyvhétre megjelnő Álmoskönyvéből
Szálinger Balázs-versek
Szálinger Balázs zalai származású, jelenleg Kolozsvárott élő költő vehette át idén a Quasimodó Emlékdíjat. A szerző a Halott porokból mindenféle úrnő című versével nyerte el a fődíjat 300 pályázó közül. Az alábbiakban néhány Szálinger-verset olvashatnak, köztük a dfíjnyertes verset is.
Faludy György – 100
Szeptember 22-én 100 éves lenne Faludy György – örökös munkatársunk.
Ebben a hónapban több írással is rá emlékezünk.
Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta földre sújt az iszonyat,
hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Faludy György Kádár-versét véste emlékezetébe sok ezer magyar emigráns. A helytartóhoz szólt: Álnok vagy, szkizofrén, provinciális / s hazug. Opportunizmusod csigája / hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel ! / Rendszerint nem hiába.
Ez is jellegzetesen Faludy György-i, sanzon-szerű, zeneien lüktető költemény, ebben is vannak megragadó vizualitású képek, ez az a hang, ami verseit oly népszerűvé tette széles körökben.
Sárközi Mátyás: Egy kalandos életű múlt századi entellektüel


Október 4. és 7. között rendezi meg a Magyarországi Német Színház a tavasszal pénzhiány miatt elhalasztott Magyar Dráma Nemzetközi Fesztiválját, amelyen külföldi társulatok visznek színre magyar darabokat.

Csütörtökön nyílik meg Torontóban Észak-Amerika legnagyobb szabású nemzetközi filmfesztiválja, amelyen idén zömmel az emberi jogok megsértését, illetve a kultúrák közötti összeütközéseket ábrázoló filmek szerepelnek.
125 éve, 1885. szeptember 11-én született D. H. (David Herbert) Lawrence angol író, esszéista, a maga korában hatalmas botrányt kavaró Lady Chatterley szeretője című regény szerzője.

A szeptember 2–5. között hatodik alkalommal megszervezett Gyergyószárhegyi Írótáborban először osztották ki a Csiki Lászlóról elnevezett irodalmi díjat. 
13+1 kategóriában 284 pályamű érkezett a kilencedik alkalommal megrendezendő Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválra – közölte Csermely Ákos, a fesztivál főszervezője szerdán Budapesten, a televíziós alkotók seregszemléjét megelőző sajtótájékoztatón.
















Megkérdezték















Friss hozzászólások
3 óra 24 perc
11 óra 15 perc
15 óra 34 perc
20 óra 55 perc
21 óra 11 perc
21 óra 18 perc
22 óra 35 perc
22 óra 58 perc
23 óra 17 perc
1 nap 45 perc