Aztán újra Prága. Felesége meghal. Jön a bársonyos forradalom, benne a Hrabal-reneszánsz. Na és April Gifford, egy amerikai lány, cseh szakos egyetemista, a hozzá írott levelek, az utolsó fellángolás és az utolsó megrendítő információ (a legutolsó Hraballal kapcsolatos agyament zsurnalisztatalálmány előtt "galambetetés közben kiesett a kórház ablakán"), a szinte mellékesnek tűnő vallomás a Levelek Áprilkának című kötetben az érintettségről. A besúgásról.

1914. március 28-án született

Hrabal

  Február 3-án tízenhárom éve hal meg Hrabal. Előtte tíz évvel 87-ben, harminckét együtt töltött év után elhagyja a felesége. Meghal. Ha azt mondjuk Hrabalra, hogy csoda, az asszony is csoda. Itt a neve, ne hagyjuk névtelenségben: Eliska Plevova. Hrabal tíz éve – sikerek ide, sikerek oda, meghívások és díjak és sörök az Aranytigrisben amoda – a gyötrelem maga. Eliska töretlenül hisz Hrabalban. Hihet is, kéziratból ismeri az olvasó elé csak évtizedekkel később kerülő világhíres regényeket.
   Azt mondja neki: Bohumil, ne menj dolgozóba, írj. Eltartalak, csak írj.
   Ez történik. Negyvenkilenc, amikor megjelenik első könyve, egy elbeszéléskötet. Siker. Egy évre rá a következő. Ájult siker. Ettől begörcsöl. Képtelen írni. Egy évre leáll, aztán érkezik a "vonatok", ami a hírnevet hozza magával.

  Film, díjak, Oscar. Bejárja a világot. Az összes nagyvárost, Berlin, London, New York, Párizs, Bécs, viszi, repíti A szigorúan ellenőrzött vonatok elképesztő sikere. Minden, ami csak kell. Éppen ebből van elege. Érdekes, de van ilyen. Az író magányos szakma. A folyamatos parádézás, a nyíltszíni tapsok, a vasfüggöny a színészek, a politikusok és a brókerek privilégiuma. Hrabal írni akar. Töltekezni. Lenni, ahogyan addig.

  A hatvannyolcas "emberarcú szocializmus" aztán odaver a szabad szellemnek, az elfogadó kultpolitikának. Hrabal szilencium alá kerül. Megtanulhatja, a siker viszonylagos valami, ha a politika bilijében születik. Kivágják a könyvesboltokból, a könyvtárakból. Visszatér az asztalfiókhoz, van benne gyakorlata.
  Meglép Prágából. Ki a természetbe. Hétvégi kisházat vásárol a hegyekben. Fát gyűjt, gombászik, figyeli a vadakat, nézi a madarakat, lesi, a fű hogyan nő, hogyan szárad el. Élvezi a létet. Élvezi Eliskát. A nyugalmat, az állandóságot, a kiszámíthatót. Kizár minden meglepetést, erőszakos vendéget, mézre mászó irodalmi libát, híres ember interjújára vágyó újságírót. Elhajt mindenkit, akit lehet.
   Dolgozik. Ír. Az író dolga. Közben a művek is dolgoznak. A művek dolga.
  Nem tervel király lenni, sem milliárdos, de nem terveli azt sem, hogy az Írószövetség góréja legyen. Ő csak író. Mindenki menjen a búsba. 
  Aztán újra Prága. Felesége meghal. Jön a bársonyos forradalom, benne a Hrabal-reneszánsz. Na és April Gifford, egy amerikai lány, cseh szakos egyetemista, a hozzá írott levelek, az utolsó fellángolás és az utolsó megrendítő információ (a legutolsó Hraballal kapcsolatos agyament zsurnalisztatalálmány előtt "galambetetés közben kiesett a kórház ablakán"), a szinte mellékesnek tűnő vallomás a Levelek Áprilkának című kötetben az érintettségről. A besúgásról. 
  Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, tizedannyira nem rendített meg, mint Tar Sándor esete.
  Az már igen, hogy a vallomás és a halál közt eltelt öt évben szinte nem írt érvényeset. Egyikük sem.
  Talán az ég büntet ilyenkor. 

Onagy Zoltán

Hrabal a trónon

Bohumil Hrabal (Brno, 1914. március 28. – Prága, 1997. február 3.): cseh író.

Művei:
A városka, ahol megállt az idő
Bambini di Praga 1947
Búvópatak
Egy osztályismétlő emlékezései
Díszgyász
Foghíjak
Gyöngéd barbárok
Harlekin Milliói
Házimurik
Levelek Áprilkának
Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül
Őfelsége pincére voltam
Rózsalovag
Skizofrén evangélium
Sörgyári Capriccio
Szigorúan ellenőrzött vonatok
Színnyomatok
Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Tükrök árulása
Véres történetek és legendák
Vita Nuova
Zsebcselek (810)