Popper Péter búcsútanácsai

 
 
 
A pszichológusi tevékenységre való alkalmasság négy parancsolata:  
1. Az anyáddal, apáddal, testvéreiddel való viszonyt illetően ne csapd be magad, ne hazudj magadnak!
2. Legyen rendben a szexuális életed!
3. Ne akarj hatalmat emberi lélek felett!
4. Vegyél erőt voyeur-hajlamaidon! Ne élvezd, hogy embersorsokba kukucskálhatsz!  

 

 

 

 

 

Popper Péter elbúcsúzott

 

 
 
"Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül."
Gondolati háttér: A gyermek még főleg reaktív lény. Viselkedése válasz arra, ahogy a környezet viselkedik vele szemben. A felnőtt ember megszerezte a valódi aktivitás lehetőségét, formálni képes környezetét. Lelkiállapota akarva-akaratlanul kisugárzik környezetére. Bajainkért sokszor a külső körülményeket vádoljuk, holott mi formáltuk ilyenné azokat. Ha rendet teremtünk magunkban, legnehezebb helyzeteinkben is megtaláljuk a megoldást.
 
"A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen."
Gondolati háttér: Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiát pazarolunk el azzal, hogy túl sokat időzünk a múlt és a jövő irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem éljük át kellő mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk. A jelenre kell elsősorban odafigyelni.
 
"Mindenről lemondhatunk, csak életünk fő gyökereit nem vághatjuk át. Keresem életem gyökereit."
Gondolati háttér: Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni. Életünk alapjainak sértetlenül kell maradnia. Meg kell ismernünk ezeket az alapokat – a többi nem érdekes.
 
"Nem lehetek olyan fontos mások számára, mint önmagamnak. Saját dolgaim súlya nagyobb bennem, mint a külvilágban."
Gondolati háttér: Milyen hamar megfeledkezünk mások problémáiról, nehézségeiről, kudarcairól! Mennyire átsiklunk mások sikerei, örömei felett! Egy másik ember ugyanígy van velünk. Ezért nem szabad túlértékelni a "Mit szólnak hozzá?" – jelentőségét. Az embereket nem foglalkoztatja annyira a mi problémánk, szégyenünk, kudarcunk, mint minket. Ugyanígy örömeink, eredményeink sem. Mennyit marcangoltuk magunkat, szégyenkeztünk értelmetlenül. Hányszor bántódtunk meg fölöslegesen.
 
"A beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet."
Gondolati háttér: Mennyi energiát fecséreltünk el fecsegésre, amikor üres szavakat váltottunk üres emberekkel. Sokat beszéltünk magunkról, keveset hallgattunk másokat. Már sok baj származott a fölösleges beszédből. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit – érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.
 
"A belső fegyelem megtart, mint testet a csontváz. A külső fegyelem páncél; véd és akadályoz."
Gondolati háttér: – A természetben az alacsonyabb rendű élőlényeket kitinpáncél védi. Kívül kemények, belül puhák. A páncél: fal köztük és a világ között. Ha áttörik, védtelenek. A magasabb rendű élőlényeknek gerincük van. Kívül lágyak, a tartásuk belül van. Szabadabb a viszonyuk a világhoz, s bár könnyebben megsérthetők, mégis nagyobb biztonságban vannak. Az emberi psziché szétesik fegyelem nélkül. A fejlődés útja az, hogy a külső fegyelem belső fegyelemmé változzon. Csak a belső fegyelem tanít meg élni a szabadsággal. Belső fegyelem nélkül a szabadság megbetegít. Ezért van olyan sok pszichés zavar a modern kultúrában.
 
"Csak az egyértelmű cselekvés hatásos. A bizonytalan cselekvés bizonytalan eredményt szül."
Gondolati háttér: A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni. Ha már töprengek, vacillálok – akkor ne cselekedjem. Ha gondolkozni tudok azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e – akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelművé tisztulnak bennem – akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt.
 
"Az élethelyzeteim adottak. Ebben determinált vagyok. Rajtam áll azonban, hogyan viselkedem e helyzetekben. Itt a szabadságom."
Gondolati háttér: Élethelyzeteink nagy részét – családunkat, szociális körülményeinket, betegségeinket - szinte "készen kapjuk", vagy legalábbis igen sok, tőlünk független külső faktor határozza meg azokat. Viselkedésünk szabályozása azonban a hatalmunkban van, tőlünk függ. Így fonódik össze életünkben a determináció és a szabadság. Epiktétosz figyelmeztet arra, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami tőlünk függ. Egy adott helyzetben sokféleképpen lehet viselkedni. Thomas Mann írja: "Eljött Petepré életének nehéz órája, amitől mindig félt – s lám, nemessé formálta azt." A szabadság értelme a nehéz helyzetek nemessé formálása viselkedésünkkel.
 
"Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk."
Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.
 
"A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik."
Gondolati háttér: Filozófiai szempontból ismerjük az idő objektivitását. De életünknek van egy szubjektív időrendje is. A pszichológiai idő-élmény egyéni és sajátos. Mennyire aktuális lehet számunkra valami, ami tíz éve történt, és milyen közömbös egy tegnapi esemény. Milyen hosszú és unalmas lehet átélni eseménytelen nyári hónapokat. A napok végtelenül lassan vánszorognak. De visszatekintve egy röpke pillanatnak tűnik a nyár. Nem történt semmi, amit emlékezetünk megőrizhetett volna. Ám milyen gyorsan rohan el ugyanez az idő, ha eseményekkel zsúfolt. De visszapillantva rá végtelen hosszúságúnak érezzük, annyi minden történt. Így vagyunk az életünkkel is. Ezért kell bátran és kíváncsian élni. Nem szabad féltenünk magunkat az eseményektől, a megismerés kockázataitól. Mernünk kell élni és cselekedni a szívünk szerint: tartalmas és jó életünk lesz, bármeddig tartson is. A gyáva élet mindig rövid.
 
Kung-Fu-ce írja:
"Mikor húszéves voltam – sokat tanultam:
Mikor harmincéves voltam – már tudtam, mit akarok.
Mikor negyvenéves voltam – már szilárdan álltam.
Mikor ötvenéves voltam – már tudtam hallgatni.
S mikor hatvanéves lettem – már követhettem a szívemet,
s a törvényt nem léptem át."
 
"A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja."
Gondolati háttér: Pszichológiai szempontból az emberiség fejlődéstörténete a szuverén személyiség, az "Én" kifejlődésének útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallási közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senki sem "léphet be személyiségünkbe", hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállalni tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal, hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel. Mert segíteni sokat lehet egymásnak.
 
"Semmilyen érzelem nem állandó hőfokú. Az érzelmek élnek, tehát természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van."
Gondolati háttér: Minden kapcsolatnak vannak felfelé ívelő és romló periódusai. A kapcsolat vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk. Egy kapcsolat újra kiemelkedhet a hullámvölgyből, ha megértően segítünk. Ha sértődötten elvonulunk, akkor baj lehet. Az emberi viszonyok nem tenyésznek szabadon, mint a gaz – gondoznunk, ápolnunk kell őket, mint a nemes növényeket.
 
"Az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik."
Gondolati háttér: A birtoklás, a kizárólagosságra törekvés ősi ösztön. De boldogságot vagy szenvedést hoz-e nekünk és társunknak? S ha szenvedést, megalázottságot okoz, vajon szeretetből fakad-e? S ha nem szeretetből fakad, akkor van-e jogunk bármit is követelni a másiktól? Hiúságunk azt sugallja, hogy társunknak nem lehet öröme rajtunk kívül. De betölthetjük-e egy hosszú életen át egy másik ember létének horizontját? Az együttlétet éppúgy túl lehet adagolni, mint a gyógyszert: akkor már mérgez. Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítődhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nő; saját életünk sokféle vetületével. Együtt élni csak belső szabadságban lehet.
 
"Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani."
Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok, kötések mindig az egész embernek szólnak. Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Nem "trancsírozhatunk" szét egy embert különböző sajátosságai szerint. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?
 
"Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni."
Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok alapkérdése: Milyen igényeket elégít ki? Újra meg újra adunk és elfogadunk: gondolatokat, érzelmeket, életformát, biztonságot, szexuális örömöket. Krízis akkor keletkezik, ha már nem tudjuk örömmel megadni és elfogadni – egymásnak és egymástól – mindazt, ami életünk egyensúlya szempontjából lényeges. Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme. Amíg adni tudunk, tudunk elfogadni is. Az áldozathozatal érzése, a mérlegelés: ki jár jobban?; az elfogadást megakadályozó félelem vagy gőg; – ezek jelzik és egyben okozzák egy kapcsolat válságát, az összetartozás érzésének apályát.
 
"Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait."
Gondolati háttér: Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.
 
"Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét."
Gondolati háttér: Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is – mint a növény – arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá.
 
"Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem."
Gondolati háttér: Amíg számunkra egy ember fontos – addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye – akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.
 
"Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat."
Gondolati háttér: Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.
 
"Életünk története gyökerek leengedéséből és felszedéséből áll. Mindkettőnek eljön az ideje."
Gondolati háttér: Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset – azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.
 
"Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél."
Gondolati háttér: A szorongó embert leginkább a képzelete gyötri meg. Irreálisan felnagyítja a jövő félelmetes lehetőségeit. Ennek az az oka, hogy a szorongás tárgyat keres magának, amihez hozzátapadhasson. Tárgytalan félelmeinket legalább érthetővé akarjuk tenni a magunk számára. Ez a folyamat utólagos: először van a szorongás, azután hozzákapcsolódik egy elképzelt lehetőséghez. Mennyit féltünk fölöslegesen a holnaptól, amely eljött, sőt ma már múlttá vált – túljutottunk rajta, és az elképzelt rémségek sehol sem voltak. Olyan ez, mint egy vizsga vagy egy műtét. Mennyire félünk tőle, s utólag csöndben azt mondjuk: Ennyi volt az egész?
 
"Az, ami vagy, már jutalom és büntetés is azért, ami vagy."
Gondolati háttér: Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz – így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit – már lezárultak a számlák.
 
"Ember vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi – sem bennem, sem másokban."
Gondolati háttér: Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk, nem elképzelt ideálokat kergetnünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellő önismeret híján, irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek nem vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bűntudatunk, a kudarcérzésünk. Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak" – ettől ember.
 
"Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel."
Gondolati háttér: Az objektív valóság sokféle lehetőséget tár elénk. Ennél sokkal szűkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azzal gyötörjük magunkat: Mi lett volna, ha...? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk – amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet "elrontani".
 
"Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk."
Gondolati háttér: Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!" – ez volt Marx egyik jelmondata.
 
"Nincs más bűn, csak emberi értéket pusztítani és értelmetlenül szenvedést okozni; nem menteni és csillapítani, ahol mód van rá."
Gondolati háttér: Az emberek rengeteg dologhoz indokolatlanul hozzátapasztják a bűn fogalmát. Ezzel védik a konvenciókat, a szokásokat, az érdekeket, az illemet, a változó erkölcsi divatot. A minket gyötrő bűntudatok legnagyobb része indokolatlan. Az erkölcsnek ez a felhígulása elhomályosítja igazi értelmét: az emberi értékek, az emberi méltóság védelmét. Minket pedig bizonytalanná és szorongóvá tesz. Hányszor nem követjük a szívünket, s menekülünk el önmagunk elől nyugtatók vagy ital segítségével. Őrizni és védeni kell az emberi élet értékeit önmagunkban és másokban – ennyit jelent a tisztesség.
 
"Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem."
Gondolati háttér: A többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, megszereztük az "Én" élményét. Ebből fakad emberi méltóságunk. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket. Máskor meg – noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem merünk ennek megfelelően élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot.
 
"Minél távolabb menekülünk félelmeinktől, annál nagyobbaknak és fenyegetőbbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk – jelentéktelenné zsugorodnak."
Gondolai háttér: Az ismeretlen mindig ijesztő, és szorongást kelt bennünk. Amit nem ismerünk, arról képzelődünk. A képzeletünket nem kötik reális határok. Hajlamos tehát arra, hogy mértéktelenül felnagyítsa a dolgokat. Ezért szorongásos fantáziánk is egyre növekedhet. Ez ellen nincs más védekezés, csak ha nagy elszántsággal a valóságban éljük át azokat a helyzeteket, amelyektől félünk. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket; a félelmek enyészni kezdenek. "Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta" – ez a félelem igazi eloszlatója.
 
"Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő."
Gondolati háttér: A pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkoznak így, akiknek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. Ezért is reagálnak érzelmileg olyan szélsőségesen. A felnőtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idő után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentőség nélkül emlékszik vissza rájuk. Ezt a tudást meg kell őrizni a kétségbeesés órájában is.
 
"Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány."
Gondolati háttér: Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak a "kozmikus" kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal. Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban: Tudunk jóban lenni a világgal – ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik – ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség – ez a vállalt magány. Ha csak az egyikre vagy másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk, egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni és javítani, tud szemközt maradni önmagával.
 

 

 

És még egy adag az életmű bölcsességeiből

 

 

 A pszichológusi tevékenységre való alkalmasság négy parancsolata:  

1. Az anyáddal, apáddal, testvéreiddel való viszonyt illetően ne csapd be magad, ne hazudj magadnak!
2. Legyen rendben a szexuális életed!
3. Ne akarj hatalmat emberi lélek felett!
4. Vegyél erőt voyeur-hajlamaidon! Ne élvezd, hogy embersorsokba kukucskálhatsz!

„De együtt éljek egy kápóval?” „Maga már döntött. Csak még nem tud róla.” „És mit döntöttem?” „Egyedül fog meghalni. A magányos halált választotta.” „Honnét tudja ezt ilyen biztosan?” „Mert jelen időben fogalmaz. Nem azt kérdezi, hogy együtt éljen-e valakivel, aki egykor kápó volt. Azt kérdezi, hogy együtt élhet-e egy kápóval. S ebből kitűnt, hogy aki egykor kápó volt, az a maga számára örökké kápó marad.” 

 

Hol voltál? A postán. És mit adtál fel? A reményt.  

 

A kényszerneurózis időnként pszichózist (elmebajt) fed. Előfordulhat, hogy a terápia gyanútlanul lebontja a kényszergondolatokat és a kényszercselekvéseket, és alóla feltör az elmebetegség. Vagyis a kényszer lehet az „én” védekezése az elmezavar eluralkodása ellen.  

 

Bukásfóbiás gyerek. „Én ugyanis azt gondolom, hogy ami egyszer megijesztette az ember, az máskor is felbukkanhat és megijesztheti. Epiktétosz filozófus-rabszolgának elhiszem, hogy nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink. Továbbá azt is gondolom, hogy félelmeink zöme a képzeletünk által kimunkált és érzelmekkel telített papírmumus, amely elpukkad, ha félelmét legyőzve közel megy hozzá az ember.”  

 

Hipnotikus állapotban csak olyat tesz meg az ember, amit ébren is megtett volna, akkor is volt rá hajlandósága, de a konvencionális gátlások (Szuper-ego) visszatartották. Ha valaki olyan szuggesztiót kap, amely ellentétes a Selbstjével, azonnal felébred. Selbst alatt az emberi lélek mozdíthatatlan, legbelső szilárd magját értjük (Jung). A Selbst hozzáférhetetlen, nem lehet rajta alakítani, pszichoterápiával változtatni. A Selbstet körülveszi a Perszóna, a személyiség, amely szűrő a Selbst és a külvilág között. Oda és visszafelé is. Terápiában mindig a perszónával dolgozunk, amelyet a nevelés, oktatás, utánzás, fontos érzelmi kapcsolatok formálnak ki.  

 

Az anorexia nervosa megfejtésében – mivel a serdülőkor tipikus betegsége – győztek az analitikusok: akkor üti fel a fejét, ha egy lány valamiért nem akar felnőtt nővé válni. S valóban, eltűnnek a nőies formák, zsírpárnák, keblek, megszűnik a menstruáció.  

 

Anyatej – pisilés – terapeuta szolidaritása.

 

„Péter bácsi, én tudom, hogy ez marhaság, de muszáj csinálnom.” (kezdődő OCD). „Életmentő mondat volt. Arról győzött meg, hogy a gyerek nem a becsavarodás felé, hanem a kényszerneurózis irányába tart.” 

 

Arkangyal = főangyal. „Név szerint: Mikáel, Gábriel, Ráfael, Uriel. Mindegyikük nevében benne van az „el”, ami az Istent jelenti. Ezeknek az angyaloknak a fő foglalkozásuk, hogy elűzik a gonosz szellemeket. De hívni kell őket.” 

 

Előttem Mikáel,

Mögöttem Gábriel,

Jobbomon Ráfael,

Balomon Uriel,

És fölöttem az Isten kegyelme.

 

„Érzed, ahogy körülvesznek? Semmiféle rossz nem férhet hozzád.” 

A gyakorló pszichológusnak tudnia kell, hogy a méhen kívüli élet kezdetén a csecsemő még nem képes lokalizálni (s a test meghatározott pontjához kötni) érzékelési élményeit, fájdalmát és örömét. Ennek az oka az, hogy a periférikus idegpályákat még nem veszik körül velő hüvely, ami csak később fejlődik ki (myelinizáció). Ezért minden érzékelési élmény szétsugárzik az egész testben. Ezt nevezzük az érzékelés holisztikus korszakának. Mindig az egész gyermek fáj, vagy az egész testét átjárja a kéj érzése. 

 

„Négy-öt – nem is elhanyagolható szépségű – nő a veszett macskák dühével küzdött érte. Mi volt a vonzereje? Hirtelen jöttem rá. A teljes birtokolhatóság. A tökéletes függés, kiszolgáltatottság, a partner töretlen fölénye az élet minden helyzetében.” Így lelt feleségre egy béna.   

 

A paradox terápia lényege a menekülő-üldöző viszony megfordítása. A beteg ne meneküljön tovább a tünete elől, hanem azt felvállalva, forduljon szembe vele, és akaratlagosan idézze elő. Álmatlansággal küzdő hölgy esete.Tanács: ne aludjon, egész éjjel csinálja azt, amit utál. A nő port törölt. Ha megunta, hangosan mondja magának: elefánt (kövér kislány volt, ennek csúfolták). Eredmény: elaludt, mint a bunda. Mi történt?

 

1. Már nem menekült az álmatlanság elöl, hanem szembefordult vele, és elhatározta, hogy nem fog aludni.
2. Kicsúfolta magát a kellemetlen iskolai gúnynevével.
3. Nyilván belejátszott az ellenállás is, ami a kliensben mindig jelen van a pszichoteraputával szemben, és ambivalenssé teszi. Juszt se fogadott szót a négynapos ébrenlét ügyében.

További példa: impotens serdülő. Javaslat: ne közösüljenek, csak petting és orális szexet folytathatnak. Ekkor nem volt teljesítményszorongás, és a kudarctól való félelem, itt is életbe lépett a 3. pont és könnyedén ment a szex.

1. A legrosszabb, ha valaki a kudarctól félve elkezdi figyelni magát. Az autonóm idegrendszeri beidegződések nem tűrik a tudatos beavatkozást.

2. Megszűnt a szorongás, amely a szeretkezés miatt állt fenn, de ha nem feküdhetnek le, akkor nincs mitől szorongania.

3. A neurotikus ember nem bírja elviselni a határidőket. És nem is bírta ki a fiú.

4. A hosszú, intim együttlét (ez a sátorozás volt) bőven teremt majd laza, álmos, kótyagos pillanatokat, amelyekben könnyű elcsábulni.

 

Példa még az iskolafóbiás eset is.  

Ittas anya szeretkezik ittas fiával. Másnap ezt mondja neki: „Ide figyelj! Három dolgot akarok mondani neked! Először is tudnod kell, hogy ami az éjjel közöttünk történt, az egyetlen egyszer történt meg az életben! Soha többé. Másodszor: erről soha senkinek nem beszélünk, a kettőnk titka marad, senki sem tudhat róla. Harmadszor: megőrizzük ezt a titkot, mint mindkettőnk életének leggyönyörűbb élményét! És most felkelés, menj mosakodni, mert lekéssük a reggelit!" Elhiszem, hogy teljes feloldozást adott. Nem hagyott kifejlődni semmiféle bűntudatot. Nem szégyellnivaló, hanem nagyszerű és vállalható. Közös titkos kinccsé avatta az élményt. S aztán vissza a realitáshoz.  

 

„Az elmebaj olyan, mint a lélek: lehet lírai, agresszív, szorongó, ocsmány hallucinációkkal terhelt, vagy ijesztően üres.”  

 

A tekintet. Tiszta tekintet, elmebaj gyanúja. Szeretkezett testvérével, aki nem bírta elviselni bűntudatát és öngyilkos lett. A lánytestvér: kontrollálatlan viselkedés, hisztérikus őrjöngés, zavart, értelmetlen beszéd.  

 

A pszichoanalitikusok hallgatnak. Nem csak a bárányok. De amikor mondanak valamit olyan, mintha az Úr hangja szólalna meg. 

 

A csecsemő egy megszületni vágyó lélek, aki egymást karjába, egy szerelembe hajszolja azokat, akiket mamának és papának választott. (Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik c. regény).  

 

Személytelenség a betegségben. Nem én vagyok beteg, hanem a vesém, a szemem, a szívem stb. A sebész is deperszonalizál. „Én nem bírnám Kovács Zsuzsika hasát felvágni.” Műtétkor csak egy hasat látok. Popper esete: szürke hályog, vakság, Túri Károly, a hadsereg főszemésze.

 

Amíg én vagyok, nincs halál. Ha halál van, én már nem vagyok. Nincsen találkozásunk. A halál nem lehet negatív élmény, csak a haldoklás. No meg az élet. „A halál valószínűsége nem nagyon keltett bennem szorongást, annál inkább a meghalás módja, a fájdalmas, kínokkal teli elmúlás lehetősége.” – P. P.  

 

„Csak tisztességes embernek szabadna megengedni, hogy ateista legyen. Mert ő paradicsomi jutalmakról mond le. A gazember mindig szívesen istentagadó, mert ő a büntetésektől, a pokol tüzétől menekül.” – Diderot.  

 

A szenvedés nemesíti az ember lelkét és emeli a fájdalom tolerancia küszöbét (amely egyébként individuálisan szélsőségesen szórt), a szenvedést tűrő képességét. Bár a szenvedés gonosz, agresszív indulatok létrehozója is lehet. Érdekességkép a fájdalom anticipált megélése valószínűleg elhárító mechanizmus. Például a fogorvosi beavatkozás után gyakran mondjuk: „Nem is fájt annyira, mint ahogy elképzeltem!”  

 

Volt egy király, aki udvari ebédjeire sosem hívott meg orvost, mondván: nem ülök egy asztalhoz egy olyan emberrel, aki négy dinárért bárki fenekébe belenyúl.  

A mai ember karmikus életideje 72 év,  többi ajándék. 

 

(Forrás: http://goclenaus.freeblog.hu)
 

**************************************

 

Popper Péter – 1933–2010

Hosszas betegség után elhunyt Popper Péter. Az eredetileg klinikai pszichológusként dolgozó szakember számtalan könyvével lopta be magát sokak szívébe, előadásai, televíziós szereplései is rendkívül népszerűek voltak.

Popper Budapesten született 1933. november 19-én. Kötetei a teljesség igénye nélkül: A kriminális személyiségzavar kialakulása (1970), A belső utak könyve (1981), Az önmagába térő ösvény (1990), Hogyan öljük meg magunkat? (1991), Istenek órája (1996), Fáj-e meghalni? (1999), Válság és megújulás kívül és belül – Siva nevető tánca (2009)

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése