Midőn halni készült (részlet Zalán Tibor Janus-drámájából)

Próza
 
ZT: Ezt nem az én hivatalom megélni. Annyi bizonyos, hogy az ember önkéntelenül is a maga sorsát akarja megfogalmazni a történelmi alakon keresztül. Én ugyan soha nem voltam közel a hatalomhoz, most is kívül vagyok azon, de a hatalommal szembeni értetlenségem megvan. - részlet Zalán Tibor Janus-drámájából

 

 

 

 

 

Zalán Tibor: Midőn halni készült

 

dráma, kísérő hangokkal –

 
Szereplők
Janus Pannonius
Mátyás király
Guarino
Cselédlány - Szilvia
Cselédlány1
Cselédlány2 – Borbála
Szolga
 
 
Szobabelső. A színpad jobb oldalán durván faragott asztal két székkel, rajta nagy alakú, kódexnek tűnő könyv, lúdtoll, gyertya és egy egyszerű ónkupa. Középen, hátrébb, a nézőtérre merőlegesen, egyszerű ágy, rajta fekszik a nagybeteg Janus, feje párnákkal felpolcozva, hogy szembe nézhessen a közönséggel. A falakat különféle, a legváratlanabb pillanatokban meglebbenő függönyök képezik, ajtó nincs, a haldokló vízióiban megjelenő szereplők az oldaljárásokon, időnként a fátylak közül tűnnek elő, illetve tűnnek ki. Janus beszéd közben sűrűn köhög, időnként zsebkendővel törli le a felköhögött vért.
 
 
 
1. jelenet – Janus
JANUS                Van itt valaki? Mindenki itt hagyott? Már megint? Vagy mindenki elhagyott? Örökre? Az asztalhoz ülnék, magamtól nem tudok. Nem emelnek a lábaim. Sört innék még, sok sört. Sört kértem… Sört – én? Húsz éve nem ittam ilyen lóhúgyságot! Világ életemben utáltam a lovakat! Nem hiába mondják, a sör a gyengék itala. Szörnyen legyöngültem, és talán már nem is fogok visszaerősödni az élethez többé. Sör? Ezt látná… Ki látná? A szörnyeteg… A szörnyeteg? Nem lát az már senkit, önmagán kívül.  Sürgősen tovább kéne mennem innen is. Beér és megöl. Ha beér… biztosan megöl. És biztosan beér. Nincs ha.
 
Fiatal cselédlány jön be hozzá, megigazítja feje alatt a párnát.
 
2. jelenet – Janus és a cselédlány (fél)vízió
JANUS                Szilvia, te vagy az?
CSELÉDLÁNY Én vagyok… Janus. (Zavartan elfordítja a fejét, látszik rajta, nem neki találták ki azt a szerepet, hogy mindent ráhagyjon a betegre.) Én vagyok… a Szilvia.
JANUS                Már nem haragszom rád, tudod?
CSELÉDLÁNY Ennek örülök, uram.
JANUS                Pedig gonoszul bántál velem, emlékszem?
CSELÉDLÁNY Nem emlékszem már… De ha felidézed…
JANUS                Megvádoltál azzal, te céda hogy gyereket kalapáltam össze neked.
CSELÉDLÁNY És nem tetted, uram…?
JANUS                Hogyan tettem volna. És miért éppen én? Akkora kurva voltál, hogy nagyobbat Ferrara előtted nem látott még.
CSELÉDLÁNY Illetlen beszéd, megbánt vele…
JANUS                Megbántalak? De választékos lettél… ribanc. Írtam hozzád verseket, persze, honnan is tudnád te ezt?
CSELÉDLÁNY Hozzám? Verseket…
JANUS                Azért ne örülj te azoknak! Egész Ferrara rajtad röhögött. Jó mondat, büszke vagyok rá. Rajtad volt egész Ferrara. És röhögött. Érted, nem, azzal a csökött agyaddal is?
CSELÉDLÁNY Értem.
JANUS                Amikor azzal próbáltál meg pénzért fojtogatni, hogy tőlem dagad a pocakod, ezt írtam válaszképpen… (Erőlködik, hogy eszébe jusson.) Várj, hogy is van pontosan… Elhagy az emlékezetem is… Megvan… csak az első sort kell eltalálnom… Vádolsz, hogy gyereket dugtam, kurva Szilvia, néked. Kissé furcsa, ahogy, Szilvia, fölfogod ezt. Hisz ha töviskes a rét, s megvérzed rajta a lábad, ezt vagy amazt a tövist szídni jogod van-e, mondd?
CSELÉDLÁNY Szép beszéd, mondhatom, egy püspöktől.
JANUS                Akkor még nem voltam püspök. Fiatal voltam, és te is az voltál még…
CSELÉDLÁNY Én most is fiatal vagyok…
JANUS (rádöbbenéssel, visszaesik a jelenbe) Tényleg… Mit keresel itt? Te nem is Szilvia vagy. Te vagy az új cseléd? (A lány bólint.) Elég erős vagy, te lány?
CSELÉDLÁNY (látja, hogy észnél van) Igen uram. Parancsol valamit?
JANUS                Gyere, segíts fölkelnem, az asztalhoz akarok menni, hogy sört igyak.
CSELÉDLÁNY Odavinném… inkább a sört, oda…
JANUS                Azt mondtam, menni akarok.
CSELÉDLÁNY Ahogy parancsolni tetszik. (Az ágyhoz megy, megpróbálja Janust fölemelni. Erős nyögések kíséretében felemelkedik a hozzá képest nagy test, de az első lépés után mindketten elesnek. Janusban az esés furcsa módon nem fájdalmat, hanem erotikus vágyakozást gerjeszt.)
JANUS                Milyen finom a bőröd…. Az illatod… Bontsd ki a melledet a ruhából…
CSELÉDLÁNY De püspök úr… ilyesmit nem szabad… nem illő…
JANUS                Nincs itt semmiféle püspök. Janus kér, a pogány földről érkezett ferrarai diák. Megfizettelek, mire vársz?
 
A lány tétován engedelmeskedik, feltárja a beteg előtt a melleit.
 
JANUS                De szép vagy így… Kár, hogy kurva… Ragyogsz, mint egy angyal… Mint Mária…
CSELÉDLÁNY Miket beszél, pogány? Megveri érte az isten…
JANUS                Törődöm is én vele… A természet kéri a részét belőled, te ferrarai luvnya! Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst? – ennek a jámbor nép így magyarázza okát: akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze. Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem, s mellyel az emberi faj újrateremti magát. Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá, más-másfélékké tette az embereket. Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított, s tette a másik lény lába közé e csomót. Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát, és e csomó folyton visszakivánja helyét. Milyen erővel tölt el most a vágy…!
CSELÉDLÁNY Miket nem beszél, pirulok beléje! Maguk bölcs és okos emberek olyanok tudnak lenni néha… olyanok… felöltözhetek?
JANUS                Öltözz és menj! Úgysem lesz már elég kemény hozzád a botom.
CSELÉDLÁNY Fel kellene kelnie. Megyek, hozok segítséget!
JANUS                Nem kell. Boldogulok egyedül is.
CSELÉDLÁNY Boldogul… Itt fázik meg nekem, aztán majd engem vesznek elő. Szólok az uramnak, küldjön magához férficselédet, aki a székre fölemeli.
 
Ingvállát elrendezve a melle fölött, rettentő zavarban kiszalad.

 

   Kapcsolódó:

   A hatalom játszik velünk - interjú Zalán Tiborral

Kommentek elrejtése, megjelenítése