Az időtlenség nyomai: babák, rókák és rózsák

Helyszíni
A hasított plakátok szintén múlt és jelen feszültségének dinamikáját hordozzák. Géczi János utazásai során gyűjtötte össze az alkotások alapanyagait. Ezek rétegződéséből keletkeztek a kiállított plakátok, melyek különböző helyekről és időkről tanúskodnak. Életterek rakódnak egymásra bennük, melyeknek lényege, tartama mégsem látható. Hiába tépjük le a felső rétegeket, mögöttük kitöltetlen űr van, távolság, mely nem léphető át. - Jován Katalin tudósítása.

 

 

 

Az időtlenség nyomai: babák, rókák és rózsák
Géczi János debreceni könyvbemutatója és kiállítása

 

Misztikus hangulat járta át az aulát. Az archaikum és a jelen rétegei épültek egymásra, egy „kvázi” világot teremtve. Minden egyes műalkotás a metafizikus szférát szerette volna megjeleníteni, a látogatók elé hozni, a „mintha” érzetét keltve. Mintha lehetséges lenne az időn túli dimenzió elérése.
   A Könyv Utóélete programsorozat keretében került sor Géczi János (költő, író, képzőművész) kiállításának megnyitójára 2010. március 11-én 18:00-tól az Aula Galériában a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. A plakátokból és (betű)babákból álló képzőművészeti alkotások mellett a művész Nyom című új kötetéről is szó esett. Az estet Láng Eszter festőművész vezette fel. Géczi munkáit középiskolai barátja, Fátyol Zoltán (képzőművész, költő) mutatta be, aki az írott szövegek és a vizuális, képi világok dialógusáról, összefonódottságáról beszélt mind a Betűbabák, mind a hasított plakátok darabjaival kapcsolatban.

 

Fátyol Zoltán, Géczi János, Láng Eszter


   A Betűbabákkal magam is találkoztam már korábban az alkotó honlapján (
www.geczijanos.eoldal.hu). A fotók alapján ember nagyságú próbababákat képzeltem magam elé, s igen meglepődtem, amikor megpillantottam az apró (talán 12 cm magas) figurákat egy kis asztalon. Fátyol Zoltán benyomásai valahol találkoztak a sajátjaimmal: picit megtévesztettnek éreztük magunkat, a méretbeli eltérések zavarba ejtettek minket. A gipszből készült babákat feliratok, újságpapírdarabok borították. Az alkotások a butikok kirakatában látott próbababákat idézték elénk – a jelent. A felszínüket díszítő szöveges elemek pedig a múltat, a mitikust. Fátyol Zoltán az írott szövegek mágikus varázsáról szólt, a különleges kontextusból származó újszerű jelentésről. Mintha a figurák kifordított könyvek lennének, múltból hagyományozott torzók, melyeket betűkkel öltöztettek fel. Akár dekoratív elemei is lehetnének íróasztalunknak, polcunknak, ám kis méretük, könnyű voltuk ellenére az idő sűrű szövedéke érződik bennük.

 

   A hasított plakátok szintén múlt és jelen feszültségének dinamikáját hordozzák. Géczi János utazásai során gyűjtötte össze az alkotások alapanyagait. Ezek rétegződéséből keletkeztek a kiállított plakátok, melyek különböző helyekről és időkről tanúskodnak. Életterek rakódnak egymásra bennük, melyeknek lényege, tartama mégsem látható. Hiába tépjük le a felső rétegeket, mögöttük kitöltetlen űr van, távolság, mely nem léphető át. A temporalitás és a térbeliség problematizálódik bennük és általuk a Betűbabák világához hasonlóan.

 


   Az est második felében Géczi János Nyom című kötetéről hallhattunk igencsak érdekfeszítő beszélgetést Láng Eszter vezetésével. A könyv a szerző Veszprémhez fűződő viszonyáról is szól, a városhoz kapcsolódó érzéseit, hangulatait fűzi össze. A sokat utazott alkotó tapasztalatairól, emlékeiről beszélt, melyek egyes országokhoz, kultúrákhoz kötik, s amelyekhez viszonyítva lassan körvonalazódik Veszprém helye is az író világában. A képzőművészeti munkáknál már említett időbeli rétegzettség központi szerepű a kötetnél is. Géczi János Debrecenben járt középiskolába, a Tóth Árpád Gimnáziumba, majd egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte meg biológia szakon. Tanára, Farkas Gyula antropológus professzor révén került Veszprémbe, ahol állást kapott az UNESCO egyik projektumánál. Eleinte száműzetésként élte meg az ott töltött időt: egy fiatal protestáns a századok sűrű illatával telt katolikus dunántúli városban. Idegenséget, áthidalhatatlan távolságot érzett – csakúgy, mint Kína Jünnan tartományában, ahol a kistermetű emberek közül óriásként tűnt ki (s a más léptékű kulturális tér-időt példázó feledhetetlen élménye az ősi, a pu’erh teafák meglátogatása). Veszprémet más mentalitás és kultúra övezte, mellyel nehezen tudott megbékélni. Pécsre, majd Budapestre került, miközben beutazta a környező világ különféle régióit – közülük a marokkói Marrakesht, az arab kultúra egyik fő közvetítő helyét emelte ki. Később ismét visszatért Veszprémbe, ahol több mint három évtizedet élt le, s a város megváltoztatta érzéseit, gondolatait.

 


   Láng Eszter a birtoklás és a kívülről szemlélés kettősségére kérdezett rá jó érzékkel, s ezzel az idő és a tér problémájára mutatott rá újfent. A városban élés, a hely közvetlen tapasztalata, a belevonódottság élménye és a reflexív, távolságot teremtő tekintet paradoxonja tűnt elő a megnyilatkozásokból. Veszprém élő, lélegző entitásként tárult elénk, amely hatása alá vonja lakóját – mint az író lelkesült, izgalmas beszámolója is a hallgatóságát. A könyvből – a moderátor által – felolvasott részek mind alázatról tanúskodtak, olyan személy benyomásairól, aki nem tud, s már nem akar menekülni a hely szellemének hatásától. Az azonosulás vágya kezd meghatározó lenni, mégis rendre megmarad egy bizonyos távolság és idegenségérzet, mely a problémátlan identifikációt lehetetlenné teszi. Az írás viszont éppen ebből a distanciából táplálkozik, s válik egy olyan szövegvilággá, melyben pillanatok, hangulatok, képek és hangok uralkodnak, az időtlenség illúzióját keltve az olvasóban.
   A felolvasások kapcsán előkerültek olyan, Géczi János civil foglakozásából eredő fogalmak, melyek lényeges motívumaivá lettek a kötetnek. A szerző antropológiai, művelődéstörténeti kutatásaiból és emlékeiből merítő szimbólumok, mint a róka és a rózsa, szerves részét képezik könyvének. Mindkét kategória a „civilizációs élőlények” csoportjába tartozik: ezek az emberiség történetének kezdetétől jelen vannak, azaz mintegy tizennégyezer éve élnek körülöttünk. A róka ellentétes szférák határit átlépő alak, egyfajta médium az erdő és a domesztikált világ, a szántóföldek, mezők között. E lény határátlépő szerepét a művészettel, az írással lehetne rokonítani, hiszen az irodalom is képes közvetíteni a temporális, földi dimenzió és az ember számára elérhetetlen, időn túli, metafizikus világ között. A rózsa az időt jelképezi, szirmai az egymásra rétegződő idő jelképei: bennük rejtőzhet a múlt, jelen és jövő. A művészetek szoros egymásra hatásának biológiai metaforája is.

 


   A különböző művészeti szférák összefonódásából eredő titokzatos tartam Orbán Ottó költészetről szóló feljegyzéseit juttatja eszembe: „A hagyma köztudottan egy befelé kvázi héj-a-héjon szerkezet. Ha ennek utolsó, leheletfinom héját is lebontjuk a semmiről, és már csak ezt az utóbbit morzsolgatjuk ujjaink között, tiszta lelkiismerettel kimondhatjuk, hogy a hagymában legrészletezőbb alapossággal sem találtuk a szagot. Nem hát, mert az már jó ideje ott illatozik az ujjunkon”. Ahogy a hagyma illata az ujjakon, úgy hagyott nyomot az emlékezetben az est hangulata, bonyolult, misztikus világa.

Jován Katalin

Fotó: Varga József

 

   Kapcsolódó:
   Egy miskolci Géczi-helyszíni
http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1681

   Géczi János: Tiltott Ábrázolások Könyve  

 

 

   Tiltott Ábrázolások és Irodalom 1.
   Tiltott Ábrázolások és Irodalom 2.

   Kína 8. Borostyánút  - Kína-esszé 

 

 

 

********************************************

Géczi János (Monostorpályi, 1954. május 4. – ) magyar író és képzőművész. Egyetemi oktató (biológia, művelődéstörténet, neveléstörténet).
1954-ben született Monostorpályiban. Az általános iskola elvégzése után a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára járt, ahol 1972-ben szerzett érettségit.
1972-ben sikeres felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakára, de tanulmányai megkezdése előtt még teljesítenie kellett egy év sorkatonai szolgálatot. Harmadéves korától az Antropológia Tanszéken tevékenykedett Farkas Gyula vezetése mellett. 1978-ban szerzett biológia-szakos diplomát.
1979-1988 között az Országos Oktatástechnikai Központban (Veszprém) volt a biológus tantárgyi szerkesztője. 1988-1999 között az Oktatáskutató Intézet könyvkiadóját vezette. 1990-től az Iskolakultúra szerkesztője. Közben 1995-1996 között az Országos Közoktatási Intézet vezetője. 1993- 2000 között a Vár utca 17 szerkesztője. 1996 óta oktatófilm-elmélettel foglalkozik. 1995-től a pécsi Janus Pannonius (utóbb: Pécsi Tudományegyetem) oktatója, habilitált docens. 2003-tól a veszprémi Pannon Egyetem BTK Antropológiai és Etika tanszék vezetője.
Magyarországon az 1980-as években Petőcz András és Zalán Tibor mellett ő a képvers egyik megújítója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése