Van egy másik kérdés is mellesleg. Mit tennének a nemzetvédők, ha egy hasonló sorozat jelenne meg a nagy magyar királyokról, mert aligha tagadható, hogy XIV. Lajos maga volt a királyok királya. Mi volna, ha a nagy magyar királyok udvaráról, szexuális szokásairól jelenne meg hasonló mentalitású, többségében a szexre korlátozódó, a történelmet háttérkontúrként használó kötet? Lenne itt olyan tajtékzás, álljon meg a menet, hogy csak na. 

A francia szex & királyi pornó

  
Guy Breton Szerelmi históriák

 
 
Ilyen még nem történt. Nem merem leírni, illetve erősen gondolkodom, leírjam-e, mit gondolok. Itt az a két Guy Breton-kötet (valamint a megelőző három) Franciaország nagy idejéről, és minden fejezete, bekezdése arra bizonyíték, amit korábban is gyanítottam, szlogenek és szólásmondások ezrei támogatják, hogy a világ kerekét nem valami isteni eredetű logika és elrendezettség, nem a híres-neves evolúciós törvényszerűségek, hanem két – prózai aggyal profán - dolog kormányozza. Mindkettő p-vel kezdődik. Az egyik a pénz. A másik nem a posztó. Ahol a pénz adott (tegyük fel, egy királyi udvarban), ott a másik kormányoz. Ad, elvesz, oszt, sikerre visz, vagy éppen akasztat, száműzet, heréltet. A másik p. parancsnokol, ami nem a posztó. Egy normális viszonyrendszerben, ahol a pénz bizonytalan tényező, a két p. folyamatos küzdelmet vív az elsőségért. De itt a második p. folytat küzdelmet az összes többi p-vel, hogy helyzetbe kerüljön, felmásszon a mézes körtefára, onnan nézzen lefelé győzedelmesen.
  
   A látvány, hogy mi zajlott a francia elit köreiben, de még a fékezett, visszafogott olvasat is súlyosan antifeminista, bár ugye nem kell minden leírt történetet készpénznek venni, de hát mégis, kérem tisztelettel. Az ember a maga egyszerűségében kora aktuális – színvonalas, vagy szint alatti – "nemi mitológiáját" ismeri, nem kalandoz vissza százéveket, és ha kicsit nem figyel, elhiszi a feminista harcosok szájából, hogy a nők elnyomásának véget kell vetni, mert a világ a pusztulásba rohan. Hogy ezt a rettenetes terrort, amely a nőket – "szélesebb értelembe véve" – megalázza, kihasználja, tárgyként kezeli kötelező megszüntetni. Vagy micsoda. És most itt a megfontolásra érdemes kérdés. A Breton-könyvek arról beszélnek a francia történelem emlékezetes királyaira, azok udvartartására, ezek levéltári anyagaira támaszkodva, hogy a férfi egy barom. "Ám ahhoz, hogy a férfiak, akiknek léha és állhatatlan természetét jól ismerjük, véghezvigyék a készülő forradalmat, arra is szükség volt, hogy valaki szüntelen táplálja haragjukat. E feladatot néhány ledér, tüzes, szenvedélyes, de mindig bájos asszony vállalta magára..." – zárja a Libertinusok korát, az ötödik kötetet, amely a francia forradalom előestjével zárul. De az első oldaltól az utolsóig ez a szellemiség lengi be: a homo sapiens két nemileg szépen megkülönböztethető csoportra osztható. Van ugyebár az agyatlan, ám farkastermészetű férfi, mellette pedig az ügyes, racionális, trükkös, minden helyzetben kiváló erőfelmérő nő, aki a dolgokat intézi, megbocsát, büntet. És mintha ez így volna. Tehát a kérdés: mit tesznek a feministák Guy Breton pletyka-regény folyamával?
  
   Van egy másik kérdés is mellesleg. Mit tennének a nemzetvédők, ha egy hasonló sorozat jelenne meg a nagy magyar királyokról, mert aligha tagadható, hogy XIV. Lajos maga volt a királyok királya. Mi volna, ha a nagy magyar királyok udvaráról, szexuális szokásairól jelenne meg hasonló mentalitású, többségében a szexre korlátozódó, a történelmet háttérkontúrként használó kötet? Lenne itt olyan tajtékzás, álljon meg a menet, hogy csak na.
  
   Vissza a Napkirályhoz. XIV. Lajos feneketlen étvágyából következően magától értetődő, hogy megszerzi az idény legriasztóbb amerikai importcikkét, a kor aids-ét, a szifiliszt, amit a férfiember reggeli cseppjéről bon jour cseppnek nevez a kaján francia közember (amíg ő maga is nem részesül a dologból, attól kezdve nem nevezi sehogy, káromkodik). A fél udvar így üdvözli magát reggelente. Az orvosok – a penicillin hiányában - hihetetlen gyógymódokat ötölnek ki, a receptórium másodszori áttekintésekor is legurul a székről a röhögéstől a kedves olvasó, ha nem veszi magára. Elterjed az úgynevezett szépségtapasz és a legyezők használata, melyet a prostituáltak hoznak divatba a bujakór miatt bőrön megjelenő elváltozások elrejtése érdekében.
 
   Röviden összefoglalva: a francia Lajosok defektesek voltak szexualice. XIII. Lajost a politika tizennégy évesen házasítja meg, tizennégy éves, amikor a kor szokásainak megfelelően két hivatalos tanú előtt el kell hálnia a házasságot. Szegény tizenharmadikat olyan pinatrauma éri, hogy négy év múlva próbálkozik legközelebb. XIV. Lajos tizennégy örököst nemz, és számolatlan örökös lelencet. Az asszonyok, ágyasok, gyerekek megélhetését a francia polgárok kemény megadóztatásából, a csokoládéra, húsra, dohányra kivetett, évente emelkedő adóiból finanszírozza. Öreg korára szörnyű végbélbetegsége miatt a szexről átáll a minőségi kastélytermelésre. XVI. Lajos nagyapjától eltanulva a dolgok egyszerűsített menetét (még a végbélsipoly sem érkezett meg), felépíti Versailles-ban a lányok házát, ahol évi félmilliárd forintért válogatott széplányok tucatjai várták, hogy hódolhassanak neki. Ez a Lajos se gondolta, mivel járhat a dolog, ha nyakába szakítja a Forradalmat.
  
   Volnának kérdések persze, de minek. Nyilván nem történelemkönyv, inkább pletykagyűjtemény. Ennek-annak utánanéznék, de nemigen lehet, minthogy éppen nincs meg Réaux Históriája, nincs itthon Montesquieu Perzsa levelei sem, és a régi Francia Nemzeti Könyvtárba sincs bejárásom. A francia középkorról hozzám hasonlóan kevéssé tájékozott olvasót alapos lapalji jegyzetekkel gondozza. Ami felismerhető, hogy használja kortársak rosszindulatú (pl. Saint-Simon herceg, aki szerint a XIV. Lajos "a középszerűnél is szerényebb" szellemi képességekkel rendelkezett) visszaemlékezéseit. Érdekes, miképpen ismerte fel Colbert, Racine, Moliére, Lully és mások művészi tehetségét, honnan tudta, kit érdemes támogatnia? Erre is lehet magyarázat a nagy merítés technikája, sok pénz, nagy merítés. Az aczéli kultpol több ezer írót, költőt támogatott, volt miből. És ki marad meg háromszáz év múlva?
  
   De mondom, nem a halhatatlan művészetek, hanem a múlékony aktus művészete (az is nagy szám lehetett a korabeli tisztálkodási szokások közepette) és a köré csoportosult mutatványosok: a hatalom, a szex, az elit, a hatalommal szövetséges egyházak, az egyházi szemforgatás, a rabszolgák és rabszolgatartóik, kiszolgáltatottság, annak látszatai, Érosz és személyzete. Ennek hatalmas gyűjteménye, feldolgozása, szórakoztató, megdöbbentő, máskor meghökkentő tárháza, Európa nagyhatalma, Franciaország ismert történelmi fazonjai köré pakolva.
   Könnyed vastag könyvek a januári hidegekre.

Onagy Zoltán    

   
   Guy Breton: FRANCIA SZERELMI HISTÓRIÁK
   XIV Lajos kegyencnői 4; Libertinusok kora 5;
   EURÓPA KIADÓ