Szeptemberben újra indul az Olvassunk együtt! 2010 programsorozat, első állomásként közös olvasásra várnak minden érdeklődőt vasárnap az ARC plakátkiállítás helyszínére Budapesten.
A kritikus nyulak kiugratása 2. – Tárca a jövő kritikusairól
Boldog Zoltán, v, 01/24/2010 - 12:13
A jövő bloggerei majd tele szájjal nevetnek egy régi kor gyáva fogalmazóin, akik langyos semmitmondásukkal töltötték meg az állami pénzen összetintázott papírlapok újrahasznosítható kötegeit. Teli torokból kacagnak a személyre szabott ösztöndíjakon, a célirányosan kiírt NKA-pályázatokon. Megmosolyogják az elméletmozaikokból összeillesztett tanulmányvázlatokat, melyek elárasztották a folyóiratok kritikarovatait. – Sultanus Beatus tárcája
Tárca a jövő kritikusairól
A kritikus nyulak kiugratása 2.
Nem könnyű jóslásokba bocsátkozni egy önmagát lassan felszámoló műfaj jövőjéről, főleg egy tárca keretei között, amely az esetleges gyász helyett inkább arról szeretne értekezni, miként is vándorol a kritika lelke egy másik műfajba, miként veszi át a kritikus szerepét egy önmagáról mit sem tudó digitális forradalmár. Mert, ha a kétségeket halmozó jelenből a jövőbe nézünk, a legfőbb kérdés az: kik lehetnek a jövő ítészei?
A jövő kritikusai a bloggerek lehetnek, akik már nem függnek szerkesztőktől, határidőktől és a kezükbe nyomott recenziós példányoktól, hanem csakis napi teendőiktől, hangulatuktól és internetszolgáltatójuk sávszélességétől. Kritikáikat munkahelyi lopott perceikben vagy éppen padlófűtéses otthonaikban írják egy-egy pohár citromos sör és lágy vörösbor mellett, terjedelemmel és órabérrel mit sem törődő szabadidejükben. Legtöbbször azért szólalnak meg, mert vitára vágyva jól tudják: az ember csakis így formálódik, és ennek segítségével képes az őt néha észrevétlenül megfojtó elveket darabokban lehúzni a vécén. Ha pedig meglepő módon mégis meg vannak elégedve önmagukkal, hajlandók provokálni azért, hogy megismerjék más véleményét, másban fürösztve meg saját láthatatlan arcukat. Vagy az is elképzelhető, hogy egyszerűen szeretnek írni és olvasni, szavakkal és mondatokkal tetszelegni, kötöttségek és elvárások nélkül.
A jövő bloggerei ezért majd tele szájjal nevetnek egy régi kor gyáva fogalmazóin, akik langyos semmitmondásukkal töltötték meg az állami pénzen összetintázott papírlapok újrahasznosítható kötegeit. Teli torokból kacagnak a személyre szabott ösztöndíjakon, a célirányosan kiírt NKA-pályázatokon. Megmosolyogják az elméletmozaikokból összeillesztett tanulmányvázlatokat, melyek elárasztották a folyóiratok kritikarovatait. Az emó tudományos csökevényének tartják majd a recenzió álműfajaként eladott laudációkat, és lelkesednek az apróbb cinikus kekeckedésekért. A jövő század kritikusa így maga az átlagolvasó lesz, tizenöt perc hírnevet mindenképpen jelentő véleményével.
Így lehet a jövő megbecsült átlagítésze a családanyává, majd unatkozó nagymamává váló tetovált emó, a Coelho-függő ráncosodó cicababa, a sörpocakot eresztő nyugdíjas hírlapárus és a szabadidejében dilettáns költőnek álló középvezető. Mindnyájuk ereje éppen abban rejlik, hogy punkok a szakmában, melyről talán tudomásuk sem lesz. A stílusuk, a határozott véleményük és a szövegre épülő élményalapú mondataik lehetnek azok az erők, melyek arra ösztönzik olvasóikat, hogy vissza-visszalátogassanak hozzájuk.
Bárhogy is lesz, a jövő kritikája nem papíralapú, mert a nyomtatott lap nem kész a gyors, de gyakran még a lassú vitára sem. A nyomtatott sajtó így hatalomféltő szörnyeteggé válhat, aki nem enged szót az internetdemokrácia nicknevek mögötti vagy névtelenül meglapuló, ám véleményét elhallgatni nem akaró kommentelőinek. Tudomást sem vesz róluk, mert megriad egyenességüktől, stílusuktól és gyakori igazságtalanságuktól. Hiszen a hálózat adta szabadsághoz hozzátartozik a hülyeség, az indulat, a tévedések tömkelege. Emellett az egyik legnagyobb veszély, mely az egyre nagyobb számban onlájn is megjelenő folyóiratokra várhat, hogy túl sokan olvassák. Olyanok is, akik nem értenek mindent, és nem félnek ezt hangoztatni. Olyanok is, akik bár mindent értelmezni tudnak, csak éppen nem értenek egyet. Így van mitől félnie a papírra nyomott lapoknak, ha hajlandók kiállni a közönség elé, és vállalni azt a harcot, amit most a harctértől távol, bebetonozott luxusbunkerekből vívnak.
A jövő kritikarovata így bejegyzésekhez vezető linkekből és blogokból átemelt szövegekből állhat, melyhez az egyik leggyakoribb út a közösségi portálok üzenőfalaitól, valamint a keresőprogramok találataitól vezet. De az is lehet, hogy a hallgatás vagy az elhallgatás válik beszédessé, ahogy történt ez néhány nappal ezelőtt egy olyan bloggal, amely államilag dotált írói szervezetek presztízsét veszélyeztette. Így tűnt el a Napi szar vers, amely provokatív és demokratikus célokat ötvözve talán egyedül vállalta fel az etikai szempontokat mellőző, szövegközpontú kortárs verskritikát, de a nyilvánosság mögött megbúvó nyomás miatt kényszerű módon megfutamodott. Ez pedig felveti azt az irodalmon túli kérdést, hogy a döntéssel, bárkié is volt, talán a demokráciától a politikai diktatúra felé tettünk visszalépéseket. De az irodalom keretén belül maradva is kétségeket támaszt: van-e értelme a jövő kritikusairól beszélni.
Sultanus Beatus
Kapcsolódó írások:
A magyar szépirodalmi sajtó állapotáról - Vasárnapi levelek 133.
Gróf-kisasszony
Megkérdezték
Kedves Sultanus Beatus,
Kedves Sultanus Beatus, illetve hát Boldog lászló,
most tudtam meg, hogy ön az IJ kritika rovatának a szerkesztője lett.
Gratulálok.
Ezt hosszan tartó, kemény munkával is csak nagyon kevesen érik el.
Most akkor ön fogja a beküldött kritikákat elbírálni? És mi van, ha nem az ön Y ízlésének megfelelő kritika érkezik be?
Nagyon sok dilemmát felvet ez ön hajtűkanyaros szemlélete. Én jobbnak látom nem is kísérletezni önnek beküldött kritikával.
Lapozó Nem László, hanem
Lapozó
Nem László, hanem Boldog Zoltán a neve.
Elnézést a tévedés miatt.
napiszarvers
Kicsit távolodik a beszélgetés a tárcától, ami nem baj, de aki visszatérne hozzá, annak:
http://faszfejek.blog.hu/2010/01/26/szarvers
Szépek és unikálisak a
Szépek és unikálisak a rajzok, még ha retkes f**zok is. Tömör gyönyör. Van jövője.
A rajztudás isteni
A rajztudás isteni adomány, kéretik folytatni.
Elég gusztustalan ez a sok
Elég gusztustalan ez a sok szar. Mit lehet tenni, ha ez néhány/sok/kitudjahányember kulturális csemegéje.
a jövő bloggerei
Azon gondolkodom, hogy vajon a jövő bloggerei nem lesznek-e fizetett bloggerek (a jelenség nem új, csak még nem eléggé elterjedt), annyi különbség lesz majd csak, hogy nem környezetszennyező módon előállított fehérített papírra vetik a gondolataikat, hanem elektronikus formában jelennek meg a szövegeik. Másképpen környezetszennyező módon.
Sem a fizetett bloggerekkel,
Sem a fizetett bloggerekkel, sem pedig a fizetett (mű)kritikusokkal nincsen semmi baj. Legfeljebb a lefizetett bloggerekkel, a lefizetett "kritikusokkal". E két módi között a blogtéren kívül is megvan a különbség. Mint ahogy az elektromos készülékek is megteszik a magukét környezetszennyezés tekintetében. Ami pedig a szövegek "környezetszennyező" mivoltát illeti, az nem hordozó kérdése. Az internet esetében az egyik legproblematikusabb ebben a vonatkozásban a felelőtlen és minden tájékozottságot, tudást nélkülöző megnyilatkozások tömkelege. Hogy a válaszok rendre a kérdések (a szövegek) megértése előtt születnek meg. Aztán mindez a szelekció képességével bajban lévők elé kerülve csak dagasztja, mélyíti az ostobaság mocsarát. Természetesen és szerencsére lehet az internetet okosan és kifejezetten építkező módon használni, a problémát nem is ez jelenti.
"milyen a diákok és a mai
"milyen a diákok és a mai irodalom kapcsolata? Milyen a diákok kritikai érzéke, ízlése? "
Olyan, amilyet tanítanak nekik, olyan, amilyet a nevelőiktől látnak, hallanak, megtapasztalnak. Amíg a tanár-és tanítóképzőkből olyan képességekkel és készségekkel rendelkezők jöhetnek ki, amilyenek (tisztelet az igen kevés kivételnek), addig ne csodálkozzunk semmin. Már az idézet is rávilágít, hogy fordítva ülünk a lovon. Nem a diákokat kéne kárhoztatni, nem az a kérdés, hogy ők mit tudnak és mit nem tudnak, hanem hogy mi magunk mit tanítunk, mi mit tudunk és mit nem tudunk, mit közvetítünk nekik. Na és persze egymásnak! Így nem is mennék messzire. Az üres , semmi lényegeset nem mondó fröcsögések helyett talán a kritika, a kritikai gondolkodás mibenlétéről és szükségességéről kéne írnia, párbeszédet kezdeményeznie. Mert hogy a jövő kritikusa bárki lehet majd, aki rendelkezik a szükséges vénával és szakmai tudással, ismeretekkel, kompetenciákkal. Inkább arról kéne írni, hogy a vélemény , az még nem kritika! Ebből következően nem igaz, hogy a bloggerek lesznek a jövő kritikusai. Kritikus nézők, olvasók lehetnek, de műbírálók, műkritikusok csak és kizárólag azok a bloggerek lesznek, akik rendelkeznek a szükséges vénával, ismerettel és tudással.
De ha jól megnézzük, már ez a cím is elég butácska. Mi az, hogy "Tárca a jövő kritikusairól" ? Ez majdnem, olyan mint "véleményem a holnapi időjárásról", avagy a következő generációról... stb. És vajon mennyire okos dolog, vagy értelmes ilyen vulgáris módon szembeállítani a nyomtatott, az elektronikus és/vagy a digitális megjelenéseket? Bár ebben az egy vomatkozásban konzekvens ez a jövőbe látó iromány, ugyanis elejétől a végéig az. Mármint vulgáris. Kár.
(a megjegyzés az előbb nem a megfelő helyre ment, elnézést érte.)
üdv.
Vendég
diákok és irodalom
"Olyan, amilyet tanítanak nekik, olyan, amilyet a nevelőiktől látnak, hallanak, megtapasztalnak."
Hát ha a tanáraimtól tanultam volna az irodalommal való kapcsolatot, a büdös életben egy könyvet sem vettem volna a kezembe...
ha meg
Az irodalmilag analfabéták pedig ha a szüleiktől tanulták volna a beszédet, még most is csak makognának. Ne legyél már ennyire elvakult, a mai gyerekeket (rossz esetben, talán a többséget) csakis az óvónők, tanárnők, tanárok oktatják, néha nevelik. Mert a mai szülők a kutyáikkal többet foglalkoznak, mint a saját gyerekeikkel!!
No, no! Rossz az
No, no! Rossz az általánosítás! Vannak ilyen szülők is. De nagyon sokan igenis foglalkoznak gyermekükkel! És tapasztalatom szerint ők alkotják a többséget!
Tanár
Tanár a feleségem, belelátok kicsit ebbe a dologba. A tanárnak mára a tanterv miatt nevelési "funkciója" nincs, csakis személyes példával tudna hatni, amire a mai gyerekek nem kíváncsiak, mert ma minden égő, ami az idősebbekkel kapcsolatos. És égő a vers, a hazaszeretet, a tisztességesség, égő az is, ha valaki nem kurválkodik tizenévesen, és nem szívja a füvet a parkban vagy a házibuliban. Nem égő a wiwen és más helyeken kurvás képeket feltenni, olyanokat, amikre a pedofiloknak feláll, aztán csodálkoznak, ha zaklatják őket. Égő viszont kitartani egy szerelem mellett. Égő tanulni, (lányom színötös dicséretekkel, és állandóan az arcába vágják a gyengébbek, hogy stréber, pedig csak van egy erős elképzelése a jövőjéről.) de nem égő nem tudni valamit.
Amikor van egy harminc fős osztály, akkor egy gyerekere mg az oktatási részből is csak másfél perc jut! Oktatni, tanítani sem lehet így, összevont osztályokkal!
Szóval a tanárokat ne keverjük már ebbe bele!!
A mai gyerekek kérem,
A mai gyerekek kérem, ugyanolyan kíváncsiak, mint a régebbi gyerekek voltak. Egészen addig, amíg a környezetük ki nem oltotta belőlük "a mindent tudni akarok" vágyát. És aztán már nem lehet csodálkozni rajta, hogy felnőttkorukra másra már nem futja, mint a visszafelé és másra mutogatásra. Szóval nem kell ebbe belekeverni a tanárokat, benne vannak ők (is) ebben nyakig, akárha rosszul, akárha jól végzik a dolgukat.
"Olyan, amilyet tanítanak
"Olyan, amilyet tanítanak nekik, olyan, amilyet a NEVELŐIKTŐL látnak, hallanak, megtapasztalnak."
Ebbe nem csak a pedagógusok tartoznak bele! Akkor hogy is van ez, Kedves baudolinA ?
tanárok
Kifejezetten a tanáraimra gondoltam, és ezt is írtam. Pontosan azért, mert mástól tanultam a könyvek szeretetét.
Nos
Önt nem szokta érdekelni a holnapi időjárás?
Inkább Önnek kellene írnia valami vérbeli kritikát, én csak tárcákat írok.
Az egyetlen vulgáris szót is cseréltem az Ön kedvéért, így az említett helyeken mostantól "gyáva" szerepel. Remélem, ez már nem zavarja az olvasásban.
Így működik a webkettő.
Na, látja! Ott, ahol van
Na, látja! Ott, ahol van szög és van zsák , a kibújás is hamar bekövetkezik. Ezt Ön érdemi válasznak tartja? Ha igen, szomorú!
Üdv.
Vendég
Szerintem részben van csak
Szerintem részben van csak igazad Sultanus. (A tegezés, az egy ilyen blog dolog, kérem a nem blogolók, ne vegyék tiszteletlenségnek.)
Egyrészt az irodalomkritikának minden bizonnyal van létjogosultsága manapság is. Lehetne, kellene, hogy legyen tere a színvonalas, nyomtatott irodalmi lapokban.
Másrészt viszont az átlagolvasó, még az irodalmilag művelt, tájékozottságra törekvő irodalomfogyasztó is, gyakorta olvas onlájn írásokat. Ily módon pedig szembesül azzal, hogy az internet valóban a kreativitás bölcsője. A kibervilágban azonban, való igaz, a teremtés jogát nem autokratikus eszközökkel osztogatják, hanem a teremtő emberi elme demokratikus átlagpolgáraként bárkinek jut belőle.
Ha egy lépést hátrébb lépve ránézünk erre a fortyogó, éppen a megteremtődés állapotában leledző valóságra, akkor pedig talán rájövünk arra, hogy amit látunk, az a demokratikusan szerveződő társadalom modelljének is képe.
A nem szponzorált blogvilág a demokratikus döntéshozatali minta gyakorlati megvalósulásának szép példája. Mindenkinek egyenlő jog adatik a saját blog indítására. A szólás szabadságának jegyében mindenki azt mond, arról, és gyakorlatilag úgy, ahogyan az neki tetszik, amíg az mást nem bánt. (Most egy kicsit naív vagyok.)
A demokrácia természetesen kitermeli a maga szabályrendszerét, törvényeit. Ez, esetünkben, a rendkívül egyszerű, amolyan kreatív szerzői jogi törvény : 'Ne nyúld le más dolgait.' Illetve még pontosabban: 'Ne nyúld le más dolgait azért, hogy abból pénzt gründolj magadnak.'
Az lehet a gond Magyarországon, hogy gyerekkorunkban nem tanultuk meg, hogyan kell demokratikus döntéseket hozni, hiszen a paternalisztikus társadalom lágy apai ölén erre nem volt sem szükség, sem lehetőség. Manapság erre blogíróként bárkinek lehetősége nyílik. Én azonban arra bátorítanám az oktatásügyben dolgozó döntéshozókat, teremtsenek arra lehetőséget, hogy a felnövekvő generációk már az iskolában elsajátíthassák ezt a képességet.
Így felnőtt korukban bátran dönthessenek, blogot írnak avagy irodalmi, társadalmi, gazdasági lapban olvassák mások gondolatait, melyeket azonban nem feltétlenül kell isteni kinyilatkoztatásként felfogniuk.
Az is lehet egyébként, hogy Magyarország a blogokon keresztül tanulja meg a demokráciát. Erre pedig legfeljebb azt mondhatjuk, jobb későn, mint soha.
Mi az, hogy demokratikus
Mi az, hogy demokratikus döntés? Különböző helyzeteknek, a különböző érdekviszonyok szerint alakuló helyzeteknek megfelelő vagy nem megfelelő döntések lehetnek. A több ráadásul soha sem jelent egyben igazabbat! Mi újság pl. a liberális demokráciával? Aztán ahány demokratikus társadalom, annyiféle demokrácia létezik ma a világon. Nincs két teljesen egyforma . És miből gondolja bárki is, hogy a bloggerkedés, az internethasználat feltétlenül demokratizál? Átlagolvasó márpedig nincs! A kreativizás bölvsője pedig nem más, mint maga az ember. Az internet pusztán egy új lehetsőség. De az, hogy vele a kreatívabbak könnyebben boldogulnak, az nem pusztán az internet privilégiuma. Egyébként is, ma is mindenki bátran dönthet affelől, hogy blogot ír avagy irodalmi, gazdasági , stb. lapokban olvasgatja mások gondolatait. Remélhetőleg ilyen mondatok kivételével, mint " a teremtő emberi elme demokratikus átlagpolgáraként ..."
Demokratikus
Demokratikus döntéshozatali mechanizmuson azt a megtanulható mintát szeretném érteni, ami mentén döntéseket hozunk adott helyzetekben. Ilyenkor az adott helyen szerveződő csoportok közös érdekük alapján jutnak döntésre az őket érintő kérdésekben demokratikus módszerek felhasználásával.
Minden bizonnyal igaza van kedves Vendég abban, hogy nincs két egyforma demokrácia. Laikusként azt gondolnám, maga a döntéshozatali mechanizmus egyféleképpen lehet demokratikus, de erről például nagyon szívesen olvasnék egy tanulmányt hozzáértő szociológus tollából.
Az internethasználat önmagában nem demokratizál, én viszont úgy látom, a nem anyagi haszon céljából blogot írók egyfajta demokratikus közösségi hálót alkotnak a mai magyar társadalomban. Ez természetesen az én magánvéleményem. Azt is érdekes lenne megvizsgálni, más országokban hogy is van ez.
Az utolsó gondolatomat pontatlanul fogalmaztam meg, ezért is örülök, hogy felhívta rá a figyelmem. Azt szerettem volna írni, hogy úgy dönthet a blogok, illetve szaklapok között, hogy mindkét helyen eredeti, nem párt-, gazdasági, avagy egyéb érdekek által vezérelt gondolatokat olvashatnak; ily módon önmaguk dönthetnek arról, milyen mélységben szeretnének elmerülni egy adott témában.
Ami a szörnyűséges félmondatot illeti, pláne köszönöm az észrevételt. Az embernek blogíróként azzal is szembe kell néznie, hogy gyakran nem jó, amit leír. Téved, rosszul fogalmaz, esetleg nem világos, amit leírt. Az internet áldása, hogy olvasói erre időben figyelmeztetik.
Az még önmagában
Az még önmagában édeskevés a demokráciához, hogy mindenki bármit és bármihez hozzászólhat. Ez lehet éppen anarchia is. A demokrácia lényege nem pusztán az eljárásokban, a szabályookban , hanem elsősorban is az emberek egymásközti viszonyaiban - mint bizalom , együttérzés és autentikus kommunikáció - gyökerezik. Ebben a vonatkozásban pedig az internet, a blogtér igencsak vitatott szerepet tölt be. De erről rengeteg tanulmány született már, pl. Csepeli György Álarcosbál a blogteremben c. munkája is. Az internet ahogy új identitásokat, úgy újabb egyenlőtlenségeket és hatalmi formákat is létrehoz, különböző társadalmi szerveződéseket . De hogy ezek demokratikus közösségek, vagy akárcsak közösségek lennének, hát, ez több mint kétséges. Az internet kínálta lehetősége minden pozitívumával együtt egyre valószínűbb, hogy ha bizonyos vonatkozásokban igen hosszú távon alkalmas is lehet egyes társadalmi különbségek áthidalására, legalább olyan biztosan újratermeli, sőt növeli is azokat. Pl. Digitális egyenlőtlenség, a képességek, készségek egyenlőtlensége, az „internet-kompetencia” problematikája, stb. Lényeges lenne az is, hogy ne tévesszük össze az ismeretet, az információt és a tudást. És persze a felelősségünket az általunk leírt szavainkért. Mert szerintem minden valahol itt kezdődik, és akkor nem állhatna elő olyan helyzet, hogy egy megjegyzés tíz gondolatából, 30 sorából több mint a fele téves vonatkoztatásokkal, rosszul megfogalmazott , és "szörnyűséges" félmondatokkal legyen tele. Ez akkor sem menthet fel senkit a kigondolt gondolat és a leírt szó felelőssége alól, ha utólag ezt be is látják. És mindez ráadásul egy irodalminak nevezett jelenben. Persze erre lehet azt mondani, hogy felszínes csacsogásokra (lásd. a kritikus tapsifülesekre üres tárral lődöző írásait) csak felszínes csacsogások születhetnek. Csakhogy ezzel a sok egyéb, mára már kiüresített fogalmaink mellett, mint pl. "demokrácia", akkor az "irodalmi" kifejezés lejáratása is megvalósul. Mondom ezt pontosan azon alkotásokra tekintve, amelyek értéket, irodalmi értéket képviselnek itt, az IJ-ben. Ezekhez igen-igen méltatlan ez a fajta igénytelenség.
Kinyírták
Kedves Sultanus, igaza van, a napiszarvers-blogot kinyírták. Megfélemlítették a fiatalokat. Vajon miért? Kinek állt érdekében kiiktatni őket a körforgásból. Miért nem vállalja fel az Irodalmi Jelen, hogy kiderítse, mi történt. Szeretnénk mi is megtudni, mi zajlott a kulisszák mögött. Ne csak rebesgessék, suttogják klubokban, kávéházakban, netán minisztériumi irodákban. Azt hallottam, megfenyegették őket. Lehet naív vagyok, de lehetséges ilyesmi a mai társadalomban?
Próbáltuk
Kedves Ernő!Próbáltunk utánajárni, de mivel egyetlen eszközünk az e-mail volt, melyre nem kaptunk választ, így forró nyom híján feladtuk a kutatást. Pedig az a téma is megérne egy blogot, hogy miként szűnhetnek meg hasonló nyomásra különféle site-ok.
Felháborító
Igen, felháborító, amit csinálnak. Az Irodalmi Jelennek sem tesznek jót ezzel a magatartásukkal. A kritikusok társadalmát magukra haragították. És nem csak. Ha így folytatják, ki veszi majd komolyan önöket. Jól gondolják meg.
Naivitás
Kedves Lenke!
Már az, hogy reakciót sikerült kiváltani néhány kritikusból, akik vagy kommentet, vagy jóindulatú és vitakész magánlevelet írtak, megérte.
Ha nem értenek egyet, jöhetnek az Irodalmi Jelen Vitafórumára, ahol felületet biztosítunk véleményüknek. Emellett vannak saját lapjaik, ahol beszélhetnének esetleges "haragjukról".
Köszönjük, hogy aggódik a lapért, de ha csak ez bántja: nincs miért féltenie az Irodalmi Jelent.
SB
"...vannak saját
"...vannak saját lapjaink..." ---ezen mit ért?
Saját
Vannak olyan lapok, melyek saját munkatársuknak mondhatják a szerzőt, így ők is sajátjuknak érezhetik a lapot.
A válasz csak nem jön. Mit
A válasz csak nem jön. Mit ért azon, hogy "saját lapjaink". A folyóíratok konkrét címére vagyok kíváncsi.
Másoltam a "lapjaink"-at.
Másoltam a "lapjaink"-at.
Rosszul. Pedig másolni
Rosszul. Pedig másolni tényleg nem nehéz.
"saját lapjaik" – ez áll
"saját lapjaik" – ez áll a szövegben.
Most már tényleg ez a szó
Most már tényleg ez a szó van a szövegben.
Juuuujjjj! A kritikusok
Juuuujjjj! A kritikusok társadalma! Ez nagyon jó!
Fejezzék be!
Ebből elegünk volt! Fejezzék be!
Kiknek van elegük? Hány
Kiknek van elegük? Hány személyt is jelöl ez a többesszám? És miért veszik zokon ezt az írást? Netán vaj van a fejükön, és elkezdett olvadozni?
"Hány személyt is jelöl
"Hány személyt is jelöl ez a többesszám?" - kérdi.
A többes szám több személyt jelölhet. Sultánus, én elismerem magát. Van Önben olyan többlet, ami miatt bizonyára nem érzi jól magát mostani munkájában. Még megérteni is igyekszem Önt, de ez már lerágott csont, amin rágódnom kellene.
(Ön szerint tényleg a kritikusok a legkártékonyabbak a magyar kultúrára nézve?)
Hogy több személyt
Hogy több személyt jelölhet, azt én is tudtam, láplakó. Csupán arra lettem volna kíváncsi,hogy az "elegünk" hány személyt takar. Kiknek lett elege? Erre továbbra is kíváncsi vagyok, bár tudom nem kapok rá választ, s ha mégis, az nem fedi a valóságot.
Kedves Lápi! Nagyon jól
Kedves Lápi! Nagyon jól érzem magam a bőrömben. :) Már régen túlszárnyaltam a magamhoz fűzött reményeket.
Nem kártékonyak a magyar kultúrára, hiszen szinte alig részei. Most ez lett a szakmám, itt kellett körülnéznem. Körülnéztem, ezt láttam.
Sokan rágódnak ezen, ld. Bán Zoltán András.
Akkor mi a fenének
Akkor mi a fenének rúgdossa őket állandóan, mi a baja velük, ha ezt írja: "Nem kártékonyak a magyar kultúrára, hiszen szinte alig részei."
Vagy csak félrerúgni, könyökkel-lábbal törtetni-csörtetni...
Kicsit óvatosabban kellene, hogy közben túl nagy sérüléseket ne okozzon!
Más:
..."Most ez lett a szakmám"...írja. Hát akkor most ott hagyta a középiskolai tanítást? Amit kielégítőnek, szupernek, netovábbnak talált? Írhatna erről is! Milyen manapság kozépiskolai tanárnak lenni. Hogyan éli meg?
Érdekelne például, Ön
Érdekelne például, Ön hogy tapasztalja, milyen a diákok és a mai irodalom kapcsolata? Milyen a diákok kritikai érzéke, ízlése? Milyenfajta verseket, műveket kedvelnek? Milyen helyet foglal el az életükben az irodalom? Ön kit tanít szívesen a maiak közül? Satöbbi!
"milyen a diákok és a mai
"milyen a diákok és a mai irodalom kapcsolata? Milyen a diákok kritikai érzéke, ízlése? "
Olyan, amilyet tanítanak nekik, olyan, amilyet a nevelőiktől látnak, hallanak, megtapasztalnak. Amíg a tanár-és tanítóképzőkből olyan képességekkel és készségekkel rendelkezők jöhetnek ki, amilyenek (tisztelet az igen kevés kivételnek), addig ne csodálkozzunk semmin. Már az idézet is rávilágít, hogy fordítva ülünk a lovon. Nem a diákokat kéne kárhoztatni, nem az a kérdés, hogy ők mit tudnak és mit nem tudnak, hanem hogy mi magunk mit tanítunk, mi mit tudunk és mit nem tudunk, mit közvetítünk nekik. Na és persze egymásnak! Így nem is mennék messzire. Az üres , semmi lényegeset nem mondó fröcsögések helyett talán a kritika, a kritikai gondolkodás mibenlétéről és szükségességéről kéne írnia, párbeszédet kezdeményeznie. Mert hogy a jövő kritikusa bárki lehet majd, aki rendelkezik a szükséges vénával és szakmai tudással, ismeretekkel, kompetenciákkal. Inkább arról kéne írni, hogy a vélemény , az még nem kritika! Ebből következően nem igaz, hogy a bloggerek lesznek a jövő kritikusai. Kritikus nézők, olvasók lehetnek, de műbírálók, műkritikusok csak és kizárólag azok a bloggerek lesznek, akik rendelkeznek a szükséges vénával, ismerettel és tudással.
De ha jól megnézzük, már ez a cím is elég butácska. Mi az, hogy "Tárca a jövő kritikusairól" ? Ez majdnem, olyan mint "véleményem a holnapi időjárásról", avagy a következő generációról... stb. És vajon mennyire okos dolog, vagy értelmes ilyen vulgáris módon szembeállítani a nyomtatott, az elektronikus és/vagy a digitális megjelenéseket? Bár ebben az egy vomatkozásban konzekvens ez a jövőbe látó iromány, ugyanis elejétől a végéig az. Mármint vulgáris. Kár.
Sultanus válaszára vagyok
Sultanus válaszára vagyok kíváncsi. Milyen manapság középiskolában irodalmat tanítani? Hogy fogadják a diákok a mai magyar irodalmat?
Na, ne!
Örvendenék, ha lenne oly kedves, Sultanus, konkrétumakkal is előrukkolni. Ez az állandó burkolt szöveg kinek jó?
Tele van konkrétumokkal,
Tele van konkrétumokkal, Cicsere! Csak végig kell olvasni. Figyelmesen.