Lackfi János versei

"Anyu mérgelődik, / hogy a mai lányok / hasa folyton kilóg a nadrág / meg a póló között, /  csuda, hogy nem kapnak / vesekövet és hólyaghurutot, / mindenféle húgyúti bajt, / majd ha felfáznak, / és hétrét görnyedve / véreset vagy gennyeset pisilnek, / akkor megnézhetik magukat." - Lackfi János versei.

 


Lackfi János

 


HASPÓLÓ

 

Anyu mérgelődik,
hogy a mai lányok
hasa folyton kilóg a nadrág
meg a póló között,
csuda, hogy nem kapnak
vesekövet és hólyaghurutot,
mindenféle húgyúti bajt,
majd ha felfáznak,
és hétrét görnyedve
véreset vagy
gennyeset pisilnek,
akkor megnézhetik magukat.
Apa szerint anyának
bizony igaza van,
ő is mindig fejcsóválva,
guvadó szemmel nézi
a kilógó hasakat.
Pedig szerintem
van haszna a dolognak.
Ha az ilyen lányokon
vakbélműtétet kell végrehajtani,
le se kell hozzá
vetkőzniük.

 

 

A TÚL TÖKÉLETES LÁNYOK

 

 

 

Vannak a túl tökéletes lányok,
meg vannak csinálva tetőtől talpig,
még ott is, ahol nem gondolná az ember.
Múltkor hátrafordul a Móni
az előttem lévő padból,
na, ilyen is ritkán van,
hogy a Móni hátrafordul,
radírt akart kérni, és valahogy
nem akarózott poénkodnom,
hogy gumival akarod, bébi?
Merthogy a Móni szeme rögtön
megakadt a körmömön,
és mondta, te, hát hogy vágod ezt le,
miért ilyen laposra,
miért nem szép körívesre,
és reszelőt miért nem használsz,
akkor nem ilyen egyenetlen a vonala,
mutatta a sajátját,
ami ki is volt lakkozva,
meg láttam egész közelről a
szempilláit, minden szál egy tüske,
egész bogárgyűjteményt lehetett volna
rátűzködni. A szemhéja tiszta
lepkehímpor, a haját egy
orkán se tudná lefütyülni a fejéről.
A bokáján aranylánc,
épp csak mint egy vastagabb fajta pókháló,
a kardigánja meg olyan csöpp, hogy alig ér le
a melle aljáig, ruha is meg nem is,
és valami arannyal kiszegecselt
papucska van a lábán,
csattog, amikor jár.
Az ilyen kisikált lányok engem hidegen hagynak,
nem is emlékszem, adtam-e neki radírt,
csak hogy utána ki kellett mennem a vécére
vizet inni.

 

 

 

KÖVÜLETEK

 

 

 

A sulipadban az a jó,
hogy mindig máshova ültetik az embert,
és mindenhol végig lehet tapogatni
a padnak az alját, tele van ragasztva
rágómaradékokkal,
mintha vakoknak írott újság lenne,
bár tudnám olvasni ezt az ábécét.
Anyuék nem adnak rágóra,
mert az csupa műanyag,
és gumicukorra meg savanyúcukorra sem,
mert az is csupa műanyag,
most akkor egyek fát, vasat vagy követ,
mert az valódi?
Úgyhogy ha már a pénzemet elköltöttem
könyvre vagy rágóra vagy cukorra,
kunyerálok mindenkitől,
vagy éppen leszedem a pad aljáról
a vakoknak otthagyott írást,
kell egy kis idő, míg az ember szájában
a kemény kődarabok felpuhulnak,
és megint rágószerűek lesznek.
Néha borsózik a hátam,
ha belegondolok,
ki mindenkinek a nyála
került már így a számba,
baktériumok meg mindenek,
amik egy atomtámadást is túlélnének,
mondja anya, a család orvos-szakértője.
Hogyne élnének át néhány hetet
egy kővé vált rágó hátán,
lehet, még nyaralásnak is tekintik,
vígan napoznak a rágóhegy tetején
fejjel lefelé, mint az ausztrálok.
Aztán végignézem az osztályt
nyál-szempontból,
van, akiét szívesen megkóstolnám,
hogy milyen ízű,
van akiét sosem.

 

 

FÖLDRÉSZEK

 

 

 

Az Évinéni technikát tanít,
de hát egy Évinéni nekem
ne tanítson technikát,
fordítva fogja a fogót,
a lemezvágót, a kalapácsot,
még akkor is, ha nem.
Az Évinéni vádlija
egészen kidudorodik,
jó nagy darab az Évinéni,
de nem olyan hengerformájú,
annál sokkalta változatosabb.
Az Évinéni arca olyan,
mint valami feszes, fehér tészta,
de mikor haragszik ránk,
földrész formájú pirosság
üt ki a pofacsontja körül,
leginkább Afrika vagy Dél-Amerika,
meg akkor is, ha örül,
de ez ritkább, mert eléggé kicsináljuk.
Nem nagyon fogadunk szót neki,
de hát egy Évinéni
technikából ne dumáljon,
még akkor se, ha domborzatból jó,
az arcán meg pláne földrészek virítanak.
Évinéni múltkor a Rétre vitt ki minket,
ami önmagában nem hülyeség,
de hát egy Évinéni nekem ne jófejkedjen.
Évinénivel ott volt a gyereke,
egészen kicsi gyerek,
ez onnan látszott, hogy nagyon szaporán
kellett szednie a kicsi lábát,
míg mi kényelmesen haladtunk,
az Évinéni nyilván nem tudta hová tenni a gyerekét.
Kézen fogva vezette, én meg egy kicsit mindig
összeakasztottam hátulról
a gyerek bokáját,
elbotlott mindannyiszor,
csodálkozva nézett hátra és bömbölt,
de nem tudta, ki az, mert akkor már
máshová néztem, és csak befelé röhögtem.
Évinéni sem értette a dolgot,
rángatta a kisgyereke kezét,
és csillogott a barna szeme,
meg jöttek a földrészek az arcán,
én meg magamban röhögve lefelé néztem,
a kisgyerek pipaszár lábát néztem
meg az Évinéni fagyigombóchoz hasonló
vádliját, és éreztem, hogy nekem is
földrészek terjednek szét az arcomon,
Ázsia vagy Ausztrália.

 

 

ÍZIRÁJDER

 

 

 

Nagyapám udvarán körben letámasztva
a motorok, Riga meg MZ meg Pannónia,
nagyapám állandóan
szereli őket,
azt mondja, jó kis gépek ezek,
és néha megy is rajtuk egy kört,
a kipufogója olyankor
iszonyúan füstöl,
de aztán lerobbannak,
és kezdheti újra a szerelést.
Nagyanyám legyint,
hogy addig is elvan az öreg,
PAPA, GYÖJJÉL ENNI,
ordítja Nagymama, mert Nagyapám
kalapál vagy süket vagy kalapál és süket.
Múltkor Nagyapám eljött a mi Jawánkért,
amit már nagyon régen nem használunk,
ott állt a pincében,
jó kis gép ez, fiam,
fel is pattant rá, hogy így viszi haza,
mi meg kocsival mentünk utána,
de utolérni sose sikerült,
nem fogott a fékje,
és nagyapám nagy dudatülkölés mellett ijedten
átvágtatott minden piroson,
és minden kereszteződésen
de az egyik pirosnál egy profi motoros
állt az autók mellett a Kawasakijával,
Nagyapám pedig megjelent mögötte,
és ráordított, hogy
TAKARODSZ, AZ ANYÁD HÉTSZÁZÁT!
vagy ilyesmit,
és a kawasakis belenézett a visszapillantóba,
meglátta csontsovány nagyapámat,
amint az öklével hadonászik,
üvölt és ősz haja lobog a menetszélben,
és úgy beletépett a pirosba,
hogy hirtelen egész kicsire zsugorodott,
talán azóta sem állt meg.
 

Kommentek elrejtése, megjelenítése