Boldog születésnapot CsG, főlevéltáros!

Tárca

Persze inkább az író-könyvek. Ha nem irodalomként veszem számba a végrendelet-könyvét Testamentum címmel - ugyan miért ne venném - benne olyan - a magyar történelmet meghatározó - ismert figurák végrendeletei, mint Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Martinovics Ignác, Bessenyei György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Madách Imre, Jókai Mór, Zichy Mihály, Jászai Mari, Egressy Gábor, Arany János, Munkácsy Mihály, Vajda János, Károlyi Mihály, Görgey Artúr, Tisza István, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső. Irodalom ez, a végrendelet irodalom, akkor is, ha nem író írja.

 

Boldog születésnapot CsG, főlevéltáros!

Születésnapját ünnepli ma az a levéltáros (fő!) Csiffáry Gabriella, akihez (Hegedűs Géza mellett) legnyugodtabban fordulhatok, ha a Bőségben szereplő íróimról valami érdekeset, súlyosat, netán félelmeteset kívánok találni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalomtörténész diplomát. Később megszerezte a bölcsészdiplomát is (Master of Art). Az Országos Levéltár Polgári kori osztályán került. Ma Budapest Főváros Levéltárában 1985-től dolgozik, mint levéltáros, 1997-től pedig, mint főlevéltáros.

   Állít össze politikus-könyveket (Magyar politikusok önéletrajzai), de színészekkel vagy képzőművészekkel foglalkozó köteteket is, én maradok az íróknál, ha nem számítom egyik legmegrendítőbb válogatását: '56 izzó ősze volt címmel szerkesztett fotóalbumot, százezer korabeli ötvenhatos fotóból válogatva. Írtam is róla annak idején, de most nem találom.
   Egyszóval: Csiffáry Gabriella nem kommentál, nem elemez (attól könnyű kiakadni), válogat, sorba rendez, doku-jegyzeteket fűz alá. Te pedig, kedves olvasó, gondolj, kutass utána, vagy elég, ha érzed, a válogatás íve mit jelent, merre tart. Az ötvenhatos fotóregény után - azt hiszem -, másként látom ötvenhatot is. 
   Persze inkább az író-könyvek. Ha nem irodalomként veszem számba a végrendelet-könyvét Testamentum címmel - ugyan miért ne venném - benne olyan - a magyar történelmet meghatározó - ismert figurák végrendeletei, mint Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Martinovics Ignác, Bessenyei György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Madách Imre, Jókai Mór, Zichy Mihály, Jászai Mari, Egressy Gábor, Arany János, Munkácsy Mihály, Vajda János, Károlyi Mihály, Görgey Artúr, Tisza István, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső. Irodalom ez, a végrendelet irodalom, akkor is, ha nem író írja. Négyszáz esztendő magyar nyelvi világa, irodalmi, színészi, politikusi végakarata kora nyelvén, megdörgetve az elmúlás pátosszal teli harangján - ínyencnek kész Paradicsom.

   De mondom, leginkább a Búcsúszavak = magyar írók, költők, színészek búcsúzó és búcsúztató szavai, írásai.
   Az ember bizonyos kort betöltve igyekszik egyre kevesebbet gondolni a halálra, temetőbe, temetésre nem jár, rossz gondolatokat keltenek a tömeges sírok, de nem ugrik el, amikor szembetalálkozik Latinovits utolsó levelével.

 

Vagy pl. Márai Sándor utolsó naplóbejegyzéseivel:

"Utolsó naplófeljegyzéseiben* az író (1900-1989) személyes, szűkszavú vallomásokban ír az elmúlásról. Elmondja fájdalmas szenvedéseit, amelyekben lassan-lassan megvált szeretteitől. Először feleségétől, Lolától**, majd Kató húgától és két öccsétől, Gábortól és Gézától. A legtragikusabban azonban fogadott fiának, Jánosnak*** váratlan halála érintette, aki fiatalon, 46 éves korában hunyt el. Teljesen egyedül maradt. Február 21-én a kora délutáni órákban egy végzetes pisztolylövéssel végzett magával. Kívánsága szerint hamvait a tengerbe szórták. Az élettől búcsúzó Márai naplójának 1989. január 15-én írt utolsó sorai is bizonyítják, hogy készült a halálra:****

Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom: itt az ideje. (1989)

 

 * Márai Sándor: Napló, 1984-1989. Budapest, 1999, Helikon.
** Az író felesége, Márai Lola 1986. január 4-én halt meg. Halálára vonatkozóan Márai a következőket jegyzi meg: ,,(január 1.) Újesztendő. Az életünknek vége, neki lehet még néhány hete, nem élet, csak derengő, öntudatlan létezés. Számomra ez az év vége az életnek -, akkor is, ha túlélem. Nincs hajlamom meghalni, sem élni. Ebben a derengésben minden, amit az élet hozott, értelmetlen, csaknem groteszk. (január 4.) L. meghalt."
*** Márai Sándor nevelt fia, János 1987. április 23-án halt meg. Az író naplója a következőképpen emlékezik meg haláláról: "János meghalt. Negyvenhat éves volt. Reggel hatkor felkelt, mint minden nap, hogy munkába menjen. Kilépett az ágyból, összeesett, kórházba vitték, eszméletlenül feküdt tizennégy napon át, comatose állapotban. Nem látott, nem hallott, csövön át etették. Így halt meg, nem tért magához..."
**** A ravasz meghúzása előtt Márai felhívja a rendőrséget.

-----------

Vagy Márai Sándor utolsó levelével:
Tollas Tibor költő, a Nemzetőr című folyóirat főszerkesztője, az 1956 utáni emigráció egyik vezéralakja, 1989. február 6-án levélben fordult Márai Sándorhoz, melyben Haldimann Éva német nyelvű méltató cikkével kereste meg az írót.* Márai megrendítő válasza élete utolsó írása is egyben:

Kedves Tibor, 89. 2. 17.**
köszönöm a fáradtságot és a figyelmességet. A magamfajta hullajelölt számára érdekes idejében elolvasni a nekrológot. Nem tudom, mi késztette a tekintélyes svájci újság szerkesztőjét, hogy közzéadja ezt a gyászjelentést, nem ismerem a Hinweis íróját, de jólesett a biografikus és bibliografikus adatok lelkiismeretes mutatása.
Amit az odaáti helyzetről írsz, azt ti ott közelebbről tisztábban látjátok, a történelmet nemcsak olvasni és hallani, hanem szagolni és tapintani is kell, ha valami biztosat szeretnénk tudni. Eppur si muove***, ez biztos. De az eltömegesedett és elöregedett emberiségnek ebben a korszakában nem lehet jósolni. Die Geschichte geschieht [megtörtént dolog], írta Marx, és ebben az egyben igaza volt.
Örülök, hogy jó egészségben viszontláthattalak és sajnálom, hogy erre csak ritkán van alkalom.

A legjobb kívánságokkal Márai Sándor

 * Az utolsó levél néhány nappal Márai Sándor halála előtt íródott. Tollas Tibor bátorító levéllel és Haldimann Éva szép, német nyelvű méltató cikkével kereste meg: "Kedves Sándor Bátyám! München, 1989. február 6. Ma küldték meg barátaim Svájcból a Neue Zürcher Zeitung igen szép és hosszú cikkét Rólad. Sietve továbbítom, hogy örömet szerezzen Neked is. Január közepétől 2 hetes svájci körúton voltam, ahol minden este 7 városban, ahol irodalmi estem volt, megemlékeztünk Rólad! De sokszor elgondoltam, mért nem születtem péknek, most minden este friss fehér magyar kenyeret vinnék Hozzád, hogy remetei magányodban minden nap örömet vigyek.
Otthon minden forr, lázban ég az ország, de mi is. Gyorsvonati sebességgel, váratlan váltókkal rohannak az események, alig lehet követni. Kár, hogy 10 évvel nem vagyunk fiatalabbak
. Szeretettel köszönt tisztelő híved, aki sokat gondol Rád: Tibor"
** Ez a levél a Napló megdöbbentő utolsó sora után készült: "Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje."
*** És mégis mozog a föld.

---------

Vagy Szabó Dezső utolsó soraival, mielőtt éhen halt volna az ostrom alatt:

Szabó Dezső (1879-1945) utolsó éveiben Életeim címmel írt önéletrajza kötötte le minden idejét. Benne jegyezte le halála előtti utolsó gondolatait is. A lakásában őrizte a több mint kétezer oldalas kéziratot, melyet halálakor találtak meg. Szemtanúk visszaemlékezése szerint 1945. december 25-én, amikor hatalmas robbanás rázta meg a házat, az író is levonult a pincébe, ahol állapota rohamosan romlott. Utolsó napjaiban fekete kofferjén üldögélt, melyben vagyonát tartotta. 1945. január 6-án egy kisebb szívrohama volt, melynek következtében egyre több rosszullét vett rajta erőt. Hét nap elteltével, január 13-án fizikuma már tragikusan leromlott, és délután négy óra körül állt be nála a halál:* Az elhunyt írót a bérház lakói beletették egy vendéglői konyhaszekrénybe, melyet a szomszédos Rákóczi térre cipeltek ki, és ott temették el. Itt találtak rá 1945. január 23-án. A Kerepesi temetőben talált végső nyughelyre.

... Ma 1944. december 12-ike van. Az ágyúk folyton dörögnek, a sziréna mindegyre felüvölt. Élelmet már nem tudok beszerezni, valósággal éhezem. Még van valami kevés kávém, egy pár szivarom, és egy üveg likőröm. Ezek tartják bennem a lelket [...]
Ma 1944. december huszonkettedike. Holnapután Karácsonyeste van. Már éhezem is. Nem a pénz hiányzik. A körülvett városban minden beszerzési forrás beszáradt. És én nagyon egyedül vagyok. És ez az egyedülség morális szükség, emberségem tiszta lélegzése. Mert mégis: az életem mindenek fölött uralkodó parancs [...] 1945

--------------

És itt olvasható Latinovits utolsó levele, melyet Cserhalmi Györgynek írt:
Balatonszemesen, 1976. június 4-én hunyt el tragikus körülmények között Latinovits Zoltán (1931-1976). Utolsó, segélykérő levelét halála napján írta Cserhalmi Györgynek, aki nagyon közel állt hozzá. Cserhalmi a borítékra írt címzés kusza betűiből arra következtetett, hogy azt nem sokkal az öngyilkosság bekövetkezte előtt, még a balatonszemesi állomáson címezhette meg a művész. Édesanyja visszaemlékezése szerint utolsó szavai ezek voltak: "Hát érdemes?"

Cserhalmi Györgynek
Gyurikám! 76. 6. 4.
Embertelen küzdelmet folytatok magammal, és sokszor sikertelenül. A depressió vagy vélt depressió ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem, a leg­rosszabb gondolatokkal morfondírozva. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap 3x megcsinálom a gyakorlatokat. A közérzetnek segít. De azután nem tudok mit kezdeni magammal. Bűntudattal, lelkiismeret-furdalással élek és ez mindent lebénít. Ha olvasok, negyedét jegyzem meg. Mi van itt még? Séta, kerékpár. Témám nincs, szüleimnél nagyokat hallgatunk. Nagyon mélyre süllyesztettem magam. Alvás erős altatóval.
Kérlek, ha tudsz, segíts! 10-én megyünk fel Pestre. 1h-kor kell a főorvosnál jelentkezni.* Utána felmegyünk a házba. Lemhényi, ha igaz, ott lesz a főorvosnál, akar vele beszélni. Kb. 3h felé vagyunk a háznál. Ha tudsz, gyere fel, és mindent megbeszélünk.
Hálás szeretettel ölel: Zoli

(1976)

* Latinovits Zoltánt 1976. április 12-től május 31-ig a Völgy utcai ideggyógyintézetben gyógykezelték.

Latinovits (1931-1976) utolsó napjának eseményeit többek között Szigethy Gábor örökítette meg: "Alig tizenkét órával ezelőtt indult el Latinovits Zoltán Budapestről Szemesre, ahol aznap borús az idő. Latinovits Zoltán nyugtalannak látszott. Déltájban levelet írt Cserhalmi Györgynek. Ebéd után lepihent, aztán sétálni indult... Hét óra múlt, amikor kilépett a házból. A mentőket 19. 44-kor riasztották. A MÁV Vezérigazgatóságára 21.45-kor érkezett a hivatalos jelentés: »Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felőli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színművészt.«" A mentők a helyszínről elszállították, és még a községben meghalt a mentőben. 1976. június 8-án, a család lakóhelyén, Balatonszemesen temették el.

Csiffáry Gabriella jelentősebb kötetei

Magyar írók önéletrajzai (Palatinus-Könyvek Kft., Bp., 1999.) (Születtem sorozat)
Magyar színészek önéletrajzai. (Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2000.) (Születtem sorozat)
Magyar képzőművészek önéletrajzai. (Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2002.) (Születtem sorozat)
Magyar tudósok önéletrajzai (Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2003.) (Születtem sorozat)
Magyar politikusok önéletrajzai (Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2005.) (Születtem sorozat)
„Tisztelt Uram!” Nyílt levelek gyűjteménye (Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2003.)
Régi magyar fürdővilág (Helikon Kiadó, Bp., 2004.) (Paletta sorozat)
Testamentum. Magyar végrendeletek gyűjteménye (Vince Kiadó Kft., Bp., 2006.)
Búcsúszavak. Magyar írók, költők és színészek utolsó szavai, búcsúlevelei és gyászbeszédei (Tericum Könyvkiadó, Bp., 2006.)
„56 izzó ősze volt…” – Pillanatképek a forradalom napjairól (Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2006.)
"Talán eltűnök hirtelen"… Magyar politikusok, művészek, tudósok búcsúszavai.(Athenaeum 2000 Kiadó, Bp., 2007.)

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése