Rippl-Rónai József emlékkiállítása a Szolnoki Galériában
Rippl-Rónai József műveiből nyílt emlékkiállítás csütörtökön a Szolnoki Galériában, ahol 38 festmény, 19 grafika és néhány fotó segítségével ismerkedhet meg a közönség a XX. századi magyar festészet egyik legjelesebb alakjának munkásságával. Októberben rendezi meg a Magyar Dráma Nemzetközi Fesztiválját a DBU
Világsztárok a Pannon Filharmonikusok első hangversenytermi koncertjén
A világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, Maxim Vengerov, valamint Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész a sztárvendége a Pannon Filharmonikusok új pécsi hangversenyterembe tervezett első, december 9-i koncertjének. Magyar és román FreshART-díjazott közös kiállítása Debrecenben
A fiatal hajdú-bihari és a romániai Bihar megyéből származó művészek számára létrehozott FreshART képzőművészeti pályázat tavalyi díjazottjainak munkáiból nyílt közös kiállítás csütörtökön a cívisvárosban. Torontói filmfesztivál: középpontban az emberi jogok és a kultúrák összeütközése
A világ talán legdrágább könyvét árverezik elA világ legdrágább könyveként jellemzett kötetet árverezi el a Sotheby's aukciós ház. D. H. Lawrence, a Lady Chatterley szeretőjének írója 125 éve született
Oscar-díj – Idén is sorsolással dől el, kik nézhetik közelről a sztárok bevonulását
Szily Géza kiállítása a Tolnai Galériában
Szily Géza Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból rendez kiállítást a Tolnai Galéria. A szombaton nyíló tárlatra az alkotó szülővárosához, Tolnához kötődő műveiből válogatott. Kocsis Ágnes mozija az Európai Filmakadémia díjáért versenyezKocsis Ágnes Pál Adrienn című játékfilmje képviseli Magyarországot az idei Európai Filmdíjakért folyó versenyben – tájékoztatta a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-t. Csiki László-díj Karácsonyi Zsoltnak
Opánszki Tamás – Kávéház éjjel című kiállítása
2010. szeptember 17-én 18 órakor Hadik Kávéház Kihirdették a Kamera Hungária döntőbe került alkotásait
EKF – Harmincnál is több program a pécsi nemzetközi tánctalálkozón
Több mint harminc programra, előadásra várják az érdeklődőket a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, melyet szeptember 20. és 27. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen. EU-elnökség - Magyarország kezdeményező lesz a kulturális sokszínűség megőrzésébenMagyarország az EU-elnökség során kezdeményező lesz a kulturális sokszínűség megőrzését illető felelősségvállalásban – tájékoztatta Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője szerdán az MTI-t, hangsúlyozva: ez "a magyar kultúra és annak határon túli része" számára is fontos lehetőség. Mundruczó Kornél Frankenstein-filmje a magyar mozikbanCsütörtöktől játsszák a magyarországi mozik Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című új filmjét, a napjaink környezetébe ültetett teremtő-teremtmény történetet. Gazdasági megszorítások között kezdi új évadát a csíkszeredai színház
A hűvös és barátságtalan világegyetemen átsurranó, a fény sebességével közlekedő felkiáltás szerencsére nem először visszhangzott a fülemben. Így a „jóindulatúan” megfogalmazott szavakra rá sem hederítettem. Megszoktam már, hogy a félelmet, kétségbeejtő pánikot keltő szavakban hozzák a tudomásunkra. (Gyönyörű)
|
kis_11 Burai István munkája.jpg |
36. hét - Frissítve Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva. – Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs GézávalVéres komolytalanságok – Bárdos József paródiáiSzerk, h, 07/05/2010 - 16:47
Michelangelótól, miért nincsen a képein lótoll. „Szárnyas ló nincs, hogy repüljünk, csak egy álom. De ha kérik s megfizetik, megcsinálom."
A mindenféle (bugyi-, virág-,bajuszpödrő-, könyv-, nadrágtaró- vagy náthaterjesztő) csomagküldő cégek hihetetlen sikereket érnek el napjainkban azokkal a rendkívüli ajándéksorsolásaikkal, melyeknek levelei elárasztják szegény elő- és nem előfizetők postaládáit. Úgy véljük, az Irodalmi Jelen sem maradhat el mögöttük. Ezennel közzétesszük első, utolsó, utolérhetetlen, rendkívüli, csak Önnek, csak most ajánlatunkat. Ne hagyják ki!!!!! FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK! A bőség zavaraOnagy Zoltán, cs, 06/24/2010 - 13:40 Politikailag pedig azt az abszurdumot sikerült megvalósítania, hogy ellenzéki pozíciót csinált a kádárizmusból – Romániában! Mert hiszen ott az volt. Nagy a szerelem. Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut. Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor. Ha költészetét tekintve létezhetne Hajnal Anna a százharmadik születésnapon, az ok is elevenen él még, amiért mégis halott. A kékcédulás választásokkal kezdődő szoros kontraszelekció a jobbakat is altatja. Aztán lesz, ami lesz. HangosversSzerk, sze, 05/26/2010 - 18:03
SzóKépSzerk, cs, 06/24/2010 - 13:39 |
Feliratkozás hírlevélre |
Friss hozzászólások
2 óra 39 perc
10 óra 29 perc
14 óra 49 perc
20 óra 9 perc
20 óra 26 perc
20 óra 33 perc
21 óra 50 perc
22 óra 12 perc
22 óra 31 perc
23 óra 59 perc