Tegnap súlyos évfordulón, gyásznapon szenvedte el az elmúlt húsz év leghangosabban csattanó pofonját a tűz őrizője, a hagyomány ápolója, a lángvivő MSZP, az MSZMP egyenes ági leszármazottja, a vagyon és a módszerek örököse, és a legtrükkösebb hagyományőrzők, a SZaDeSZ.

Gyásznap Horváth Márton elvtárs halála napja

Tegnap súlyos évfordulón, gyásznapon szenvedte el az elmúlt húsz év leghangosabban csattanó pofonját a tűz őrizője, a hagyomány ápolója, a lángvivő MSZP, az MSZMP egyenes ági leszármazottja, a vagyon és a módszerek örököse, és a legtrükkösebb hagyományőrzők, a SZaDeSZ.
   Ha volna hajszálnyi érzékük az ezotériához, ha jósnőhöz mennek előbb, de akár ha engem megkérdeznek, nem javaslom, hogy Horváth Márton elvtárs halála napján tartsák az EU-választásokat. A helyükben minden követ megmozgatok, sírva-ríva kérem az EU ügyintézőit, hogy halasszák el egy héttel, netán hozzák előbbre, mert ha felhő vagyon az égen, a nap nagy valószínűséggel nem süt át rajta, márpedig Horváth Márton halála besötétíti az egeket.
   De nincs. Nincs érzékük. Nem csak az ezotériához nincs, de a mindennapi élet ízeihez is alig, ha volna, nem láthattuk volna minden második reggelen a szemeit optimistán forgató, közben derűsen mormogó kancelláriaminisztert (Kiss Péter), és minden második reggelen szótengere hullámain visítva hajózó új pártelnökasszonyt (Lendvai Ildikó).    Teljesen mindegy, az apparatcsik-regényből a szépet, netán a vért, verítéket és könnyeket ígérő sablont rántották elő, mert hallani már nem halljuk, mit mondanak. Annyi mindent kinyomiztak már magukból, annyiféle reformmal támadták meg az elmúlt hatvan évben az országot, hogy az önvédelmi reflex azonnal becsukta a fület, mint a vízilóé.
   Éjfél előtt (Ildikónk) még azt is képes volt megfogalmazni, hogy a Fidesz a bűnös.
   Hehe.    
   Aki nem érti, mit mondok, vagy akinek nagyon jól mennek a dolgai (család, vállalkozás, szerető, kettős könyvelés, adócsalás), fütyül az egészre (egészséges hozzáállás) ám igényli a szorongást, válasszon a polcról a hetedikén huszonkét éve halott hírhedett Horváth Márton életművéből. Persze, Horváth elvtársat csak azon kedves olvasóknak ajánlanám, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy megmondják nekik, miről mit gondoljanak.
   Horváthnál ott a bölcsek köve, ő maga termi a spanyol viaszkot. Mert Horváth elvtárs erről volt híres, hogy mindenkinél jobban tudta, mire világítsa fel a felvilágosítás után epedő tömegeket. Ő volt az a jelentős elme, aki felfedezte Petőfi Sándorban a kommunista forradalmárt, de hogy súlya legyen a felfedezésnek, megtámogatja Lunacsarszkij-val, aki „saját kora »bolsevikjának« nevezte Petőfit.”

   Ő az a nagy ember, akinek akkora hatalma volt, hogy a következő ukázt osztotta két nem akármilyen figura (Illyés Gyula 50., Kodály Zoltán 70.) születésnapjával kapcsolatban: 
   "1. Illyés Gyula a Népköztársasági Érdemrend II. fokozatát kapja.
   2. Kis személygépkocsi ajándékozása maradjon el.
   3. Illyés válogatott verseinek kiadásánál feltétlenül ragaszkodni kell a haladó politikai irányú versekhez.
   1. Kodály Zoltánt a kormány ne üdvözölje. 
   2. Kodály a Népköztársasági Érdemrend I. fokozatát kapja.
   3. A szovjet és népi demokrata zeneszerzők üdvözöljék Kodály Zoltánt 70. születésnapja alkalmából." 
   És így lőn. És hol van Horváth Márton ma, és hol van Kodály és Illyés Gyula.

   Amúgy nívódíjas művelődéspolitikus (milyen a nívó, kérdezzük naivan). Segítségül a választáshoz a következő könyveket ajánlom szeretettel: József Attila költészete; 30 éves a magyar kommunista mozgalom [Rákosi Mátyással és Révai Józseffel közös kötetben]; Lobogónk: Petőfi; A Párt felvilágosító munkája a tömegek közt. A portréról messze világít, mennyire érthettek ezek a dejtári Alvég, vagy a Béke utca nyelvén. A felvilágosítómunka eredményét azóta élvezzük, mint ahogy Lunacsarszkij elvtárs hagyatékát is. Arra mindenképpen alkalmas, hogy akár a portréra nézve, akár a Lobogónk: Petőfit olvasva beleborzongjunk a gyászba.

Onagy Zoltán 

Horváth Márton, Schiller (Bp., 1906. okt. 8. – Bp., 1987. jún. 7.): politikus, szerkesztő. 1926-ban beiratkozott a József Műegy. Építészmérnöki Karára. 1931-ben a KMP tagja lett, egyetemi tanulmányait megszakította. 1932-ben lakbérsztrájkok szervezése miatt letartóztatták, vizsgálati fogság után néhány hónapra internálták. 1935. januárban ismét letartóztatták, a Vasas c. szakszervezeti ellenzéki lap szerkesztéséért 12 évi börtönre ítélték. 1937-ben apja közbenjárására 5 évre csökkentették büntetését. 1940-ben kiszabadult, ezután illegalitásban élt, mivel Bp.-ről kitiltották. Röpiratokat nyomtatott és terjesztett. 1941 végétől az illegális Szabad Nép munkatársa és egyik szerkesztője. 1942 tavaszán másokkal együtt ismét letartóztatták és 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1944. márc.-ban színlelt betegsége miatt büntetését megszakították. 1944 nyarán kapcsolatba lépett a Békepárttal, tagja lett a párt Központi Bizottságának, ő tartotta a kapcsolatot a Katonai Bizottsággal. Kevéssel ezután ismét elfogták. 1944. nov.-ben Németországba akarták szállítani, a tehervagonból azonban Komárom előtt 3 társával együtt megszökött.

1945. jan.-febr.-ban az MKP Központi Vezetősége propaganda osztályának vezetője.

1945. márc.-tól 1950-ig a Szabad Nép felelős szerkesztője, 1945-1956 között az MKP, majd MDP Központi Vezetőségének, 1945-46-ban az MKP Politikai Bizottságának tagja, 1946-48-ban az MKP, 1948-49-ben az MDP Politikai Bizottságának póttagja, 1949-53-ban tagja, 1950-53-ban az MDP Központi Vezetősége Szervező Bizottságának tagja, 1950-54-ben a Szabad Nép szerkesztő bizottsági tagja és az MDP Központi Vezetősége agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1954-től 1956. okt.-ig ismét a Szabad Nép felelős szerkesztője.

1948-1956 között vezető szerepet játszott a voluntarista kultúrpolitika és a sematizmus uralkodóvá válásában. 1956-ban egy új szabadabb párt létrejötte mellé állt. Ezért minden politikai tisztsége megszűnt. 1956-57-ben a Magyar Munkásmozgalmi Intézet munkatársa, 1957-60-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum, 1960-63-ban a Hunnia Filmstúdió, 1963-66-ban ismét a Petőfi Irodalmi Múzeum ig.-ja, 1966-ban nyugalomba vonult.

Főbb művei:

A magyar földkérdés az ellenforradalmi reakció alatt (Bp., 1945);

Magyar irodalom-szovjet irodalom (Bp., 1950);

Lobogónk Petőfi (Bp., 1950);

Megjegyzések a képzőművészeti vitához (Bp., 1953);

Holttengeri tekercsek (Bp., 1970);

„Apák és fiúk” (Közreadja, bev. Horváth Iván, Magy. Hírlap, 1991. 80. sz.).

Kapcsolódó irodalom:

Sorshelyzetek (Bp., 1986); Faragó Vilmos: Mi újság? (Bp., 1979); Czigány Lóránt: Nézz vissza haraggal! (Bp., 1990.).