A szüret - A homoki és Nagy József - Vasárnapi levelek II/20.

Tárca, Vasárnapi levelek

 

De mi is a szüret? A szüret a legvidámabb és legszebb idő az évben, amikor valami olyasmi történik, ami minden jó ember szívét és lelkét megdobogtatja. Kapcsolatba kerül a szüretelő a szőlő által egész nyáron halmozott fénnyel, s átsegíti e fényt a borászhoz, ki csudálatos alkimistaként préseli, szűri, hordóba rakja, át- és átönti, hogy végül kinyerje azt a nemes italt, azt a finom örömöt, amit mi bor néven tisztelünk.

 

A szüret – A homoki és Nagy József

 

A Dugonics téren találkoztunk, itt mutattam be egymásnak Perót és a Mestert, majd beszálltunk a kis Renaultba, s néhány pillanat múlva már Kubában is járhattunk volna, ha komolyan venném bicegő hasonlataim, hiszen Vajdaság az én Kubám! A Mester tanyája nem messze a határtól régi-régi gyümölcsös közepén, sok szőlő hullámzó partjainál kicsinyke sziget, sors és történelem viharától megcsapkodva. Ide érkeztünk, hogy szüreteljünk.
De mi is a szüret? A szüret a legvidámabb és legszebb idő az évben, amikor valami olyasmi történik, ami minden jó ember szívét és lelkét megdobogtatja. Kapcsolatba kerül a szüretelő a szőlő által egész nyáron halmozott fénnyel, s átsegíti e fényt a borászhoz, ki csudálatos alkimistaként préseli, szűri, hordóba rakja, át- és átönti, hogy végül kinyerje azt a nemes italt, azt a finom örömöt, amit mi bor néven tisztelünk.
Kevés olyan vidék van a bolygón, ahol a Tokajitól, a balatonin, a villányin, a szekszárdin, a vasagerszegin, az egrin át a homokiig ennyiféle és fajta géniusz él, s e kis lelkecskék mint szent tüzek égnek gondosan eltett palackokban, hogy hűvös estéken, hideg teleken, pattanó tavasszal, aranyló nyárban visszaöntsék belénk az élethez való kedvet és erőt. Csak a mértékkel fogyasztott borivásban hiszek, de abban nagyon. Jobban, mint ezekben a pancsolt sörökben, s méregkonyhákon készített erős röviditalokban. Utóbbiak profának, a bor mindig és mindenkor szakrális-ügy volt.
Csak mellékesen érdemes megemlíteni, hogy az a bizonyos alkimista és gyógyszerész, akinek nézetei valóban figyelemreméltók – becsületes nevén – Philipus Aureolus Paracelsus Theophrastus Bombastus von Hochenheim, első magyarországi útján, a XVI. század mélyén, mint igen kiváló szakértő nem mulasztotta Tokajt meglátogatni. Ő így írt erről a vidékről: „…vegetáliák, a mineráliákkal társulnak, amit én saját szememmel láttam, amikor Felső-Magyarországon vándoroltam és útbaejtettem Tokajt az ő vidékével, ahol a házigazda ketté vágott szőlővesszőt mutatott, amelynek hosszában olyan könnyű aranyszálak voltak, mint aminővel fonnak…”
Paracelsus szerint a testek nem csupán négy elemből állnak, hanem van bennük lélek és fényesség, amelyet a nap sugaraiból (archeus) nyernek. Ez gyűlik össze a testekben. Miért szent és értékes nekünk a szőlő sötét időkben? Már egyértelmű. A fény miatt. A szüretelők azok a szent bolondok, akik valójában a fény-szüretelésére szövetkeztek.
Persze a homoki bor éppen másik pólusa e fényimádatnak, mint a Tokaji. A homoki a délvidék kincse, úgy ugrik a homokos semmiből, a porból az Égiek felé, mint a vigasztalás, annak számára ki végre gyógyulást nyer, ki megmenekül, mert nagyobb feladatra tartogatja a sors. A homoki olyan, mint Pessoa Alberto Caeiro néven írott versei: vigasztalás. E vigasz megfogalmazásában vettünk részt, s balinéz tőrömmel vidáman metszegettem a bácskai szőlőt késő estig. Beszélgetéseink teli voltak mosolygással, vidámsággal, s igen jót tett, hogy az utolsó nyári napok egyikén reggeltől-estig a napon dolgoztunk. Minden héten egy napot fizikai munkára fogok eztán szánni, mert érzem, hogy testem felvidul, hogy idegeim, melyeket igen megcsapkodott az elmúlt hét év – kissé mintha simulnának, s valami olyan rendszerre kezdenek emlékeztetni, ami képzeletemben az egészséges és büszke embereké lehet, kik szeretnek élni és tudnak is. De jó lenne, ha ilyen lehetnék, s így írnék végre boldog verseket! – ilyen gyermeki dolgokon gondolkodtam, hiszen látható: a szüret az álmodozás ideje.
Azt álmodtam, hogy Peróval és a Mesterrel szedjük a szőlőt, a fényt, s közben csodaszép és kedves lányok tapossák a gyűrűben a gyümölcsöt, s aztán míg a présen igazítunk, s a tavalyit kóstoljuk a lányok éneke beleivódik minden cseppbe, hogy majd a tél mélyén, ez az arany homoki mosolyt fakasszon, szeresse kivel eggyé válik a nagy kísérlet során, ami az ivás.
A legérdekesebb ezután jött. Beültünk a kis autóba, átgurultunk Magyarkanizsára, és megnéztük Nagy József Sho-Bo-Gen-Zo című darabját. Nagyot talán nem kell bemutatnom, Franciaországtól-Japánig ismerik és el-ismerik finomságát, érzékenységét, táncművészetét. Aki ma színházat akar átélni, őt feltétlenül látnia kell. Darabja esszenciális volt, letisztultságában egyszerű. A homokról ugrott fel, a fény felé, s összegyűjtötte azt. Színháza – s ez a legtöbb, amit leírhatok róla ebben a jelenben, amiben mi itt és most élünk – éppen, mint a bor, Mesterem bora, éppen, mint a barátság, Peróm barátsága: vigasztalás. 
Ez lenne a szüret manapság a Délvidéken.

 


Weiner Sennyey Tibor

Kommentek elrejtése, megjelenítése