Egymáshoz tartozók

Helyszíni
Reményi József nem kerüli ki az ÉS hasábjain kirobbanó vitát Az asszimiláns című írás kapcsán, ami ennek  a kötetnek a záró darabja Az idő című fejezet kapcsán eltűnődhetünk azon, hogy a gyermekkorban még nyíló tölcsérnek érzékelt tárgy melyikünknél  hol tart épp, záródónak érzékeljük-e avagy sem. Az asszimiláns okán a közönség tanulhat egy újabb kifejezést: a társadalmi mobolitást, mégpedig ezt saját korunkra, Magyarországra, s a vidék-centrum ellentétre kihegyezve.

 

 

Egymáshoz tartozók

Háy János

 

Aki már járt Háy János valamelyik kötetének bemutatóján, azt április 25-én valamiféle megszokottság-érzést tölthetett el, ahogy a nézők előtt helyet foglaló Reményi József Tamásra, Háy Jánosra és Rátóti Zoltánra tekintett. Kissé tán giccsesnek tűnhet, de olyan forgatókönyv készül ezekhez a bemutatókhoz, mint a családi rendezvényhez.  Megjelenik a résztvevők mondataiban , évődéseiben az, hogy régóta és alaposan ismerik egymást (ami jelen esetben is Reményi József Tamáshelytálló, hisz Reményi sem az első kötetét szerkeszti az írónak, és Rátóti hangja, előadásmódja is szervesen összeforr Háy János szövegeivel sok olvasó fejében), létezik köztük egyfajta forgatókönyvséma, de nem feszélyezően, s mindenki tudja, hogy mikor mivel húzhatja  a másikat.   Az Egymáshoz tartozók című kötet nagyon jól felépített, profi és szórakoztató bemutatkozását láthattuk.

 

   A Felnőttnek lenni című novella mutatkozott be először Rátóti Zoltán színművész előadásában, és Könyvfesztiválos köntösben, hisz míg a kötetben a gyerek azt kérdezi meg az apától, hogy azért jó-e felnőttnek lenni, mert dönthet arról, hogy elmegy-e sörözni a Hunyadi Marcival, addig itt így hangzott el: „Ő például sohasem akarna elmenni a Kemény Pistivel sörözni, úgyhogy, ha más nincs, akkor inkább maradna gyerek”.
   Kiderül, hogy a novellák nagy része az előző novelláskötet, a Házasságon innen és túl keletkezésével egyidőben születtek, de mivel azokhoz képest kissé ideologikusak, nem illeszkedtek volna ebbe a kötetbe, így félrerakta őket mostanáig. Ezek az írások alkotják a kötet négy nagy egysége közül az első, a Család történeteit.
   A második nagy egység az Irodalom nevet kapta. Háy mesél a sikerről, s arról, hogy valójában, amikor az olvasó a kezébe vesz egy könyvet, annak írója már „túlvan rajta”.

   Kiderül, hogy tárcákat is olvashattuk Háytól, az irodalomhoz, adaptációkhoz, konvenciókhoz, protokollhoz való idegenkedéséről és arról, hogy tíz kulturális műből kilenc, vagy inkább kilenc és fél hamis. Ismét hangsúlyozza, hogy mennyire fontos azt is kiemelni, hogy Jókai milyen csodálatra méltóan tudott írni, de mellette mekkora „balfasz” volt az életben. Ő ugyanolyan esendő, mint mi, s aki nem esendő, az nem szerethető, nem megszólítható, de ki szeretne beszélni egy ilyen emberrel?  

   Két név merül még fel: Csokonaié és Weöres Sándoré, hisz Háy mindig is szimpatizált azokkal, akik a periférián helyezkedtek el. A kötet Irodalom fejezetében Szabó Magda, Petőfié és Szorokiné ötlik azonnal azok szemébe, akik felcsapják a tartalomjegyzéket.
   Háy vallja, hogy aki azt hangoztatja, hogy nem jó írni, alkotni nyűg, nos, annak van más alternatíva. Reményi megjegyzi, hogy esetleg kiírja kiadó bejárata fölé: nevetések, évődések.
   Rátóti még olvas egyet, majd elsiet: előadása van.

   Reményi József nem kerüli ki az ÉS hasábjain kirobbanó vitát Az asszimiláns című írás kapcsán, ami ennek  a kötetnek a záró darabja Az idő című fejezet kapcsán eltűnődhetünk azon, hogy a gyermekkorban még nyíló tölcsérnek érzékelt tárgy melyikünknél  hol tart épp, záródónak érzékeljük-e avagy sem. Az asszimiláns okán a közönség tanulhat egy újabb kifejezést: a társadalmi mobolitást, mégpedig ezt saját korunkra, Magyarországra, s a vidék-centrum ellentétre kihegyezve. Szomorúan gondolunk bele, hogy van igazság abban, amit az író kiemel, hogy míg amikor ő volt gimnazista nem voltak olyan éles és tátongó szakadékok a vidéki és fővárosi emberek olvasottsága, egyéb szabadidős lehetőségei és  anyagi helyzete közt,  manapság valószínűleg nem tudná ugyanezt végigcsinálni, amit és ahogyan jutott valahonnan valahova, sem ő sem más.

   Végezetül az Út című fejezet, az élmények, az utazás (ami a siker egy polgári oldala, manifesztációja) részből nem hallhatunk novellát, egy olyan írást olvas fel - ezúttal saját maga, ami nem kerülhetett bele a kötetbe az idő rövidsége miatt. Indiáról szól, s nem csak a levegőbe, hanem a szívhez is kicsit…”ha nem tudsz a szemükbe nézni vesztettél…”

   A közönség pedig hallgatta és akkor is, meg amikor otthon kinyitotta  a könyvet is úgy érezte, hogy ők/mi Egymáshoz tartozók…

Kép és szöveg: Csapody Kinga

 

    

Kommentek elrejtése, megjelenítése