Ugrás a tartalomra

Ünnep

Nem vótam én ilyen sóher, Ronikám, csak sváb vót az uram, a Dezső, Isten nyugosztalja. Mög a fiam is örökőte tülle, az a csigát Pestre tíz filléré főkisérné. Mög ez a nője aki van, ez a Kinga nagyon beteg, döfködi valami tűvee egy kínai, csupa lyuk a füle, oszt mégse gyógyul mög. Köll a péz, majd ha möghalok, elaggyák a lakást, üvék végrendeletileg, abbú kimöhet Kínába, oszt helyretöszik. Hogy Kinga mennyire volt beteg, azt nem tudom, viszont szoláriumra meg műkörömre futotta.

Főbérlős, másfél szobás, József Attila sugárúti lakás fél szobája egy vagy két egyetemistának kiadó, bolt, villamos, busz a közelben. Jónak tűnt, bár főbérlő nélkül megvoltam, de ezek olcsóbbak szoktak lenni. Meg ezt a részét ismertem és szerettem Szegednek, panel és kertváros határa, olcsó kiskocsmák és sokáig nyitva tartó boltok, ha nyugit akarsz, az is van, ha torzulnál, gyalog sincs messze a belváros. Vagy a fél liter rum a sarki boltban. A telefont egy ötvenes tag vette fel, Ottó vagyok, szervusz, a Tarján Bisztróban beszéltünk meg találkozót, hagytam, hadd magyarázza, hogy mi merre van, nem fontos tudnia, hogy egyszer innen fél évre kitiltottak. Különben is az már elévült. Úgy néztem, azóta a személyzet is kicserélődött, ők már nem emlékeznek arra, hogy mit műveltem, persze igazából én sem, csak a többiek sztorizgatásából tudok rekonstruálni valami értékelhető magot – igazi filológusi munka, lehet, hogy valami ilyet kellene csinálnom filmesztétika helyett.

Kiderült, hogy nem Ottó lakik ott, hanem az anyja, Irma néni, valahol nyolcvan és a halál között, már megvan a szép sírhely a Belvárosi Temetőben, a mamika persze nem akarja fölfogni, hogy a Gyevi Temetőt hamarosan bezárják, oda nem temetkezhet, aki halott még most ott van, azt először felszólítják, aztán hatóságilag markológépekkel eltakarítják, kell a hely valami élményfürdőnek, kalandparknak vagy lakótelepnek, senkit se érdekel, hogy oda volt eltemetve az ópapa is, egyébként is, már az egész családot rég átvitték a Belvárosiba, a mamika is igyekezhetne, így lakottan se eladni, se kiadni nem lehet a kéglit normális áron. Csakugyan diákzsebre szabta Ottó az albérlet árát, és mondta, hogy nem árul zsákbamacskát, néha meg fog kérni a mamika, hogy vásároljak be neki ezt-azt, vagy cseréljek elemet a faliórában, ha túl sokat ugráltatna, akkor csak hívjam fel őt, majd lejavítja. Előny viszont, hogy az öreglány tök süket, lehet zenét hallgatni, nyikoroghat az ágy, nem fogja zavarni, ha legépelek valakit, ha meg valami állandó nőm adódik, akkor kicsit emelünk a rezsin, és jöhet.

 

Irma néni összeaszott, kissé hajlott hátú mamika volt, valamikor magas, szép nő lehetett, és igazat beszélt Ottó, nem hallott szinte semmit. Illendően bemutatkoztam, Váczi Roland, mire kedvesen visszaordított: Svájcer Ronald, Ottó nem is mondta, hogy zsidó vagy, de hát nem baj, nem të töhecc rulla, láttam mingyá a göndör hajadrú mög a fejedrű. Megeresztettem egy gyenge próbálkozást, hogy római katolikus vagyok, Szóval kikörösztölködtéé, szögény Weiszék is kikörösztölködtek, de hiába, a kislányuk, Henike az osztálytársam vót, eevitték űket, egyik së gyütt vissza. És mit tanúsz, Ron? Beletörődve a helyzetbe, beismertem, hogy filmesztétikát tanulok, Ó hát persze, a filmösök is mind zsidók, mög a színészök, Gobbi Hilda mög ezök. De në is törőggyé vele, Szűz Mária is zsidó vót, nem ez az új, ott Jugóba, az asszöm bosnyák, hanem a lurdesi mög fatimai. Végül ebben maradtunk, ide a keresztlevél kevés lett volna, az az út pedig, amit a sugárút névadója épp Szegeden választott a szobaasszonnyal – nyilván más célokat követve – számomra nem volt járható.[1] Kérdezte Irma néni, hogy van-e valakim, de hát mit lehet arra mondani, hogy egy hete, buli után kómásan ébredve látom, hogy valami vörös szuszog a mellkasomon, szurkoltam, hogy ne Bélának, a lakótársamnak a macskája legyen, hála Istennek Panni volt az, azóta kétszer találkoztunk, és még nem ígértünk egymásnak semmit… Udvarolok egy kislánynak, fordítottam le Irma néni nyelvére. Majd mutasd be, kérte, ezt idővel meg is tettem, de ha Panni nálam aludt, azt azért nem kötöttük az orrára.

 

Hamar rájöttem, hogy a sorozatokat meg a híradót mindig nézte, akkor kellett a ki- és bejövő forgalmat lebonyolítani. Híradó elején Panni be, A szerelem rabjai vége előtt ki, a reklámokkal együtt volt másfél nyugodt óránk. Néha napközben is feljött Panni, jobban tudott nálam tanulni, mint a kollégiumban, oda csak aludni járt. Irma néni egyszer megkínálta szalonnával, amit ő tiszteletteljesen visszautasított, Ahá, szóval maga is, hát igen, az Anna is zsidó név, Pannikám meg csak mosolygott, hogy ő vegetáriánus, Irma néni azt már végképp nem tudta se hova tenni, se megérteni. Az se javított a helyzeten, hogy Panni elmondta, azért arizonai leopárdsáskát ehet, de csak natúran vagy zabpehelyliszt bundában. Amennyi pénzt az ilyen biobaszkarantyúkra elköltött, abból rég összeköltözhettünk volna, és akkor a Híradótól reggelig nézhetném a sápadt kis bölcsészlány pofikáját, elférne a hónom alatt a reggeli első cigimig, én meg gyönyörködnék benne, ahogy szinte észrevétlenül tágul és szűkül az orrluka, mikor lélegzik, nem kéne abbahagyni a dédelgetését a sorozat végén, mindig velem lenne a két felső metszőfoga, ami túlér az ajkain, nagyon utálta őket, pedig nekem így tetszik igazán, mint egy kis tündérmókus, csókolózás előtt mindig rituálisan összekoccoljuk a fogainkat.

 

Irma néni mestere volt a spórolásnak, hétköznap az ismert univerzum talán második legszarabb pótkávéját itta, az elsővel Craiovában leptek meg egy amatőr filmes fesztiválon. Vasár- és ünnepnapokon viszont Omniát ivott, frissen őrölve. A civil ünnepekből a nőnapot nem tartotta, hagyjanak békén ëngömet azzaa a kommonista hülyeséggeee, Ronikám, viszont könnyítésképp a Mária-ünnepeket omniásan ünnepelte. Nem vótam én ilyen sóher, Ronikám, csak sváb vót az uram, a Dezső, Isten nyugosztalja. Mög a fiam is örökőte tülle, az a csigát Pestre tíz filléré főkisérné. Mög ez a nője, aki van, ez a Kinga nagyon beteg, döfködi valami tűvee egy kínai, csupa lyuk a füle, oszt mégse gyógyul mög. Köll a péz, majd ha möghalok, elaggyák a lakást, üvék végrendeletileg, abbú kimöhet Kínába, oszt helyretöszik. Hogy Kinga mennyire volt beteg, azt nem tudom, viszont szoláriumra meg műkörömre futotta. Vasárnap néha felugrott Ottóval, nyifogott párat, aztán haza kellett siessen lepihenni.

 

Irma nénihez feljárt a barátnője, özv. Pék Tamásné szül. Kriptaszökevény Gerda. Panni szerint az emlékkönyvébe Petőfi még Petrovics Sanyika néven írt szerelmes verset. Együtt nézték a romantikus sorozatokat – Gerda néni jól hallott, de rossz volt a szeme, kisegítették egymást A szív harcai, a Mint egy álom és a tömbházunk pletykái tekintetében. Ha Irma néni nem értett valamit, jóízűen elordítoztak egymással:

– Mit mondott?

– Hogy szereti!

– Szeretiiii?!

– Igaz szerelömmeee!

– Hazudííík! Az előbb még azt a barnát mellyesztötte az irodába!

– Ja, az a másik sorozat. A nyomozós. Az keddön mén.

Így óbégattak, de vigyázni kellett, ha Gerda néni ott volt, csendben kellett összekuporodni – az összeköltözést is az ő fülének köszönhetjük. Egy nap rólam kérdezte a házimámit:

– Irmuskám, lakik nálad ez a zsidó gyerök.

– De mán kikörösztölködött.

– Baszhassa, a Weiszéket is elvitték.

– Mondtam is neki.

– Oszt pézbe fizet?

– Mibe fizetne?

– Csak mee olyan hangok gyüttek át a mútkóó… Tudod, ha véletlenűű fölállok a létrára, oszt csöndbe törlöm a port, hallok mindönt. Szóval aszittem, tégöd röndözzött lë.

– Ugyan eriggyé má. Biztos az Oláhék vótak, akarnak még ëgy gyerököt.

 

Átbeszéltük a dolgot Pannival, ha már úgyis annyit van itt, korrektebb meg egyszerűbb hivatalosan tenni. Ottóvagyokszervusz adott egy korrekt árajánlatot, a kis vörös házi kedvencemmel elkezdődött végre a közös élet. Irma néni megszerette, Panni nálam jobban értett a bevásárláshoz, segített mosogatni meg takarítani. Kingával minimálisat érintkezett, de látszott, hogy egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani, nem kompatibilis egymással a műszempillával kevert gerinctelenség és a bölcsésztarisznyában lapuló Buber-kötet. Tapasztalatom szerint, ha két nő össze akar veszni, akkor össze is fog, de szerencsére minimális volt köztük az érintkezés. Pannimókus szerint rohadtul nem akupunktúrás nyomok azok a fülén, és Ottóval kamuznak a kezelésekről, nem ilyen a kínai gyógyászat, ahogy ők elmondják, én meg úgy voltam vele, hogy mindenkinek a magánügye, mit hazudik az anyjának. Egyszer le is bukott előttünk – Pannival épp mentünk el otthonról, a lépcsőházban futottunk össze, épp az aranyfülbevalókat szedte ki az akupunktúrás pontokból, gyenge tízdekányit. Panni dühöngött, és nagyon akarta, hogy nyomjuk fel őket Irma néninél, de én nem akartam beavatkozni. Végül, mivel Panni sem volt biztos abban, hogy használna a mamika még hátralévő éveinek a tudat, hogy a saját fia szívatja, ejtettük a dolgot.

 

Augusztus végén, mikor a gólyák jó része elvándorolt, Panni egy reggel furcsa kéréssel fordult Irma nénihez: Irma néni, adna egy falat szalonnát? Csak egy katonát, egy kis uborkával. Nem tudom, most valahogy jólesne.

Irma néni szeme elkerekedett, Pannikám, csak nem…?! Ögyé, persze, amennyit csak akarsz. Én akkor oda se figyeltem, aztán pár napra rá Pannimókus hazaállított valami fekete-fehér képpel.

– Tudod, mi ez? – kérdezte.

– Mittomén. Anticiklon vagy hidegfront.

– Nem nyert. A fiad vagy a lányod. Meg persze az enyém – mondta büszkén, hozzám bújt, és kíváncsian várta a reakcióm. Nem akkorra terveztük, de örültem neki, annak meg pláne, hogy Panni is az első perctől fogva természetesnek vette, hogy ha bejelentkezik a baba, akkor annak jönnie kell. – Akkor most mi lesz? – kérdezte kicsit félősen.

– Mi lenne? A reggeli ébresztő puszid május végéig a pocidra kapod.

Szóltunk Irma néninek meg Ottónak, hogy költöznünk kell a pici miatt, a felmondási idő egy hónapos volt. Pakolásztunk, közben Ottó hozta az érdeklődőket, úgy tűnt, egy Zentáról átköltöző pár lesz a nyertes. Mi Irma nénivel hármasban – a kis pocaklakóval négyesben – reggeliztünk, mikor ők az előszobában beszélgettek. Ottó lehalkította a hangját, pedig tök süket a mámi, de úgy látszik, röstellte volna ilyen nyilvánvalóan megalázni az anyját.

– A vezetékest ne hívjátok, csak a mobilt, Kingával elmegyünk Görögbe egy hétre. A mama úgy tudja, hogy a balatonfüredi szívkórházban leszek. Nem akarom, hogy idegeskedjen a repülő miatt. Erre a kis időre legyen nyugta szegényemnek.

 

Utolsó reggelinknél Irma néni megkért, hogy vegyem le az Omniát meg a darálót, még utoljára akar egyet kávézni velünk.

– Irma néni, ekkora ünnep ez? Szerda van, ilyenkor a pótkávét szokta inni. Hol van még Kisboldogasszony?!

– Nem spórolok többet, Ronikám. Erre a kis időre. Ha hoznátok még eselleg a kisbótbú tíz – nem: lögyön tizenöt – deka Pick szalámit. Tán évek óta nem öttem.

Csak néztünk Pannival.

– Mög, ha kérhetöm, të biztos ismersz valami ügyvédöt, köztetök sok az ilyen… Eehozhatnád éccő…

Kezdett összeállni a kép. Közben lefőtt a kávé, ünnepi illat lett a kopott panelkonyhában, a háziáldásos nejlon falvédőről is szebben mosolygott az Úr Jézus, valamint zsidó édesanyja.

– Mög ëgy jó tanács, gyerökök, ëgy öregasszonytúú. Majd ha mögsüketűtök, gondojjátok mög jóó, hogy mögtanútok-ë szájrú óvasni.

 

Meghoztuk a boltból a szalámit. Elköszöntünk Irma nénitől, Panni sírdogált csendesen, ahogy illik.

– Majd hozzátok eee a picit, ha möglössz. Ha möglöszök. Aztán, Isten veletök, vagy hogy is mongyátok tík: Mázel tóv.

– Mázel tóv, Irma néni.

 


[1]    Szabad-ötletek jegyzéke:  "ezt csináltam Szegeden is és rávettem a szobaasszonyt – a nénit – a fellációra"

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.