Ugrás a tartalomra

Katona József Bánk bánjának mai magyar fordítása

 Bánk Bán
A Bánk bán első előadásának színlapja
OSZK Színháztörténeti Tár gyűjteménye, Színlap / Kassa, 1833. febr. 16.
 
Nádasdy Ádám
Katona József Bánk bánjának mai magyar fordítása
 
Hamarosan kétszáz éve lesz, hogy napvilágot látott Katona Bánk bánja. Szövege ennyi idő után már régies, nehezen érthető – eredetileg is nehéz volt, mert Katona sűrű, drámai versezetet írt. Ezért elhatároztam, hogy lefordítom a művet mai magyar prózára, hogy kortársaim pontosan értsék, mit mond (és mit nem mond!) ez az izgalmas szöveg. A fordításom ugyanazt és ugyanott mondja, mint Katona eredetije. Miközben Katona versformáját, a drámai jambust nem tartom be, szövegszervezését igen, tehát azt, hogy ki mikor, mennyit beszél, és mit mond. (Ahol lehetett, szó szerint követtem az eredetit.)
A fordítás során dramaturgiai változtatásokat nem végeztem, célom csupán Katona szövegének érthetővé tétele volt. Munkám tehát nem átdolgozás; célja különbözik Illyés Gyula 1976-os ún. „átigazításától”, amely magát a szöveget kevéssé modernizálta, viszont számos helyen kisebb-nagyobb tartalmi változtatásokat eszközölt, néhol húzott vagy átszabta a darabot.
Jegyzeteim szerepe kettős: ha a tartalomra, helyzetre, körülményekre vonatkoznak, akkor a prózai fordításhoz vannak csatolva; ha viszont konkrétan Katona szövegét, szóhasználatát kell magyarázni (amikor ez a prózai fordításból nem nyilvánvaló), akkor az eredetihez kapcsolódnak.
Munkám a tervek szerint a budapesti Magvető Kiadónál fog megjelenni, 2019-ben. Alább bemutatom az Előjátékot az eredetiben és az én fordításomban.
 
Katona József: Bánk bán
ELŐVERSENGÉS (PROLÓGUS)
Ottó és Biberach
 
OTTÓ (Örömmel vonja be Biberachot.)
Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az
enyim fog ő – az a szemérmes angyal –
enyim fog ő lenni, kiért sokat
oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
Ó, Biberach, enyim bizonnyal ő!
 
BIBERACH
Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!
 
OTTÓ
Oh, mely hideg! – mit is beszélek én
ezen megúnt fagyos személy üres
szívének, aki eddig sem tudá azt,
hogy mit tegyen forróan érzeni.
 
BIBERACH
Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes
herceg, hacsak reá találok is
gondolni, könnybe lábbad a szemem,
olyan nagyon tudom heves szerelmünk
áldott javát savát megérzeni.
 
OTTÓ
Hallgass! – de mégis – halljad csak: Melinda –
ó, addsza halhatatlan életet,
vagy csak szünetlen álmot, ég! – Örök
Mindenható! hahogy Melinda hold:
Endymion lehessek általa. –
Halljad csak: ő – Melinda szánakoz
rajtam, midőn komor tekéntetem
tartom szegezve rajta, azt sohajtván:
„Mért nem maradtam a hazámba?” –
 
BIBERACH
Még
innét az ördög ássa azt ki, hogy
szeret.
 
OTTÓ
De sírt, midőn valék vele –
sírt, Biberach!
 
BIBERACH
Nevetni vagy pedig
könyezni: az mindegy az asszonyoknál.
 
OTTÓ
Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. –
 
BIBERACH
Páh, milliom!1 midőn nekem Luci
nem néz szemem közé, előre már
tudom, Lucim megént csalárdkodik:
Jó hercegem, vigyázz! talán világnál2
Útálat a szerelme – és ha nem: mint
Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.3
 
OTTÓ
Akkor Melindáról lemondok és
színlett feláldozásom annyival
jobban kötöz szivéhez. Oh bizony
egy asszony álma vajmi gyenge a szép
hívségről, és – Melinda is csak asszony.
 
BIBERACH
De Bánk – az áldozat-kipótoló –?4
 
OTTÓ
Ej, őtet a nagyúri hívatal –
 
BIBERACH
El fogja úgy-é majd vakítani?
Ó, jó uram, csalatkozol, szerelmes
Bánk bán szemének íly titok nehéz.
 
OTTÓ
És még ma kell, hogy ő enyém legyen!
Szerelmet érzek én, s csak az meríthet
vég nélkül édes Elysiumba, hol
önnön szerelmünk önkirálynénk,
szép életünk világa, valódi jó,
forrása annak, a mi nagy, koporsó
ürében5 élet, és kivánt jövendőnk
egyetlen egy kezesse6 – az, de az! –
 
BIBERACH
Kárával a szegény hitesnek?7 Oh
te elragadtató szerelem te! a –
mely Éva csábítója volt, ugyan
ilyen szerelmet érezett az a
kigyócska. Prosit a fölöstököm!8
 
OTTÓ
Embertelen! Most oktatásra nincs
szükségem.
 
BIBERACH
Ej, hercegem, hiszen – no – jó.
 
OTTÓ
Távozz előlem –
 
BIBERACH
Imhol a királyné –,
 
GERTRUDIS (Belép.)
Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
s magam jövök hozzád: de mondhatom
neked, hogy ez ma udvaromban az
ily esztelenkedések közt utolsó
fog lenni; mert azért, hogy a király
után való bánatjaimat kiverjem
fejemből, avagy téged, hercegem
örvendezőbbé tégyelek – soha
jobbágyaim9 kedvét nem áldozom fel! –
Te holnap útazol! –
 
OTTÓ (dörmögve)
Csak célomat
érjem – ha a pokolba is – megyek.
(El, Gertruddal.)
 
BIBERACH
Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
igy ily keszeg, sovány fiút az izmos
Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.
(Utánok ballag.)
 
 
 
Bánk bán
  Dévay Camilla (Melinda), Demeter Hedvig (Gertrúdis) 1961-ben
 
 
Nádasdy Ádám mai prózai fordítása
ELŐJÁTÉK
Jön Ottó és Biberach.
 
OTTÓ
(Örvendezve húzza magával Biberachot.) Ó, Biberach! Örülj!
Biztosan az enyém lesz ő, az a szemérmes angyal, enyém lesz,
akiért nyugtalan szívvel oly sok álmatlan éjszakát töltöttem! Ó,
Biberach, ő már biztosan az enyém!
 
BIBERACH
Hm, hm, nahát, tényleg? Melinda? Jó.
 
OTTÓ
Jaj, milyen hideg vagy!... Mit is beszélek én egy ilyen életunt,
fagyos alak üres szívének, aki még sohasem tudta, mit jelent a
forró érzelem.
 
BIBERACH
De! Sőt: nagyon tudom, kegyes herceg. Ha csak rágondolok,
könnybe lábad a szemem, olyan nagyon tudom a heves szerelem
áldott jó ízét érezni.
 
OTTÓ
Hallgass!... De mégis, figyelj! Melinda… – ó, bár adna az ég
örök életet, vagy legalább soha nem szűnő álmot! Adná az Örök
Mindenható, hogy Melinda a Hold lehessen, s én az ő révén
Endűmion!10 – Figyelj ide: ő, Melinda, szánakozik rajtam, amikor
szomorú tekintetemet rászegezem, és azt sóhajtom: „Miért
nem maradtam a hazámban?...”11
 
BIBERACH
Ebből csak az ördög tudná levezetni azt, hogy szeret.
 
OTTÓ
De sírt, mikor beszéltem vele! Sírt, Biberach!
 
BIBERACH
Nevetni vagy könnyezni, az mindegy a nőknél.
 
OTTÓ
Lehet, de nem néz a szemembe.
 
BIBERACH
Számít is az! Mikor nekem Luci12 nem néz a szemembe, abból
már tudom, hogy Luci megint megcsal valakivel. Jó hercegem,
vigyázz: lehet, hogy józanul nézve, az ő „szerelme” épp utálat; és
ha nem – mivel ő Bánk felesége – el fog utasítani.
 
OTTÓ
Akkor Melindáról lemondok; és ez a színlelt önfeláldozás közelebb
fog vinni a szívéhez. Ó, bizony, a nők fogalma a hűségről
gyenge lábakon áll – és Melinda is csak nő.
 
BIBERACH
De Bánk majd kipótolja, amit te önfeláldozóan megtagadsz tőle.13
 
OTTÓ
Á, őt a nádorsággal járó teendők...
 
BIBERACH
...majd ugye vakká teszik?... Ó, jó uram, becsapod magadat.
Bánk szerelmes a feleségébe, így a szemének az ilyen titkot nehéz
nem fölfedeznie.
 
OTTÓ
Pedig még ma kell, hogy ő az enyém legyen! Szerelmet érzek
én – s csak ez juttathat el a végtelenül édes Elysiumba,14 ahol
egy királynőnk van: a Szerelem, a szép élet fénye, a valódi jó, a
nagyszerű dolgok forrása; még a koporsó belsejében is élteti az
embert, s a vágyott jövőt ez biztosítja csak – ez, igen, ez!
 
BIBERACH
A szegény férj rovására? Ó, ez a fölforgató szerelem! Az a kígyócska,
amelyik elcsábította Évát15, ugyanilyen szerelmet érzett.
Váljék egészségetekre a csemege!
 
OTTÓ
Érzéketlen! Most oktatásra nincs szükségem.
 
BIBERACH
Jaj, herceg, hiszen... – no jó.
 
OTTÓ
Távozz előlem!
 
BIBERACH
Itt jön a királyné.
Jön Gertrudis.
 
GERTRUDIS
Ottó, gyere csak! Látod, leereszkedek, s magam jövök hozzád.
De megmondom neked, hogy ez a mai lesz az utolsó ilyen
bolondozásod16 itt az udvaromban. Mert bár a vigasság kiveri a
fejemből a király távolléte miatti bánatomat, s téged, hercegem,
boldogabbá teszlek vele – mindez mégsem ér annyit, hogy megsértsem
alattvalóim jó érzését.17 Te holnap elutazol!
 
OTTÓ
(Félre, dörmögve.) Csak érjem el a célomat, aztán a pokolba is
elmegyek!
Gertrudis és Ottó el.
 
BIBERACH
(Magában.) Ajjaj, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz: mert egy
ilyen vékony, sovány fiút az izmos Bánk bán föltűz a bajusza
egyik hegyére!
(Utánuk ballagva el.)
 
 
 

1 Milliom: millió. Töltelékszóként használták, „mit számít?” vagy „ugyan már!” értelemben.
2 Világnál: nappali világosságban, azaz ha jól megnézzük.
3 Kosár: elutasítás, kikosarazás.
4 Katona szövege itt bizonytalan értelmű. Fordításom a többségi véleményt követi, de pl. Arany János szerint: „Már a lemondás is áldozat a részedről, de hogy még nagyobb legyen, majd Bánk agyonüt téged [ezzel „kipótolja”, azaz végérvényessé teszi a te áldozatodat].”
5 Ürében: belsejében. Koporsó ürében = a koporsó belsejében. – Más magyarázat szerint az ürében jelentése „hiányában, nélkül”, s a mondat értelme: „enélkül koporsó az élet”, azaz szerelem nélkül az élet nem élet.
6 Kezes: aki garantál valamit.
7 Hites: hitves, házastárs.
8 Prósit a fölöstököm = „egészségetekre a reggeli!”. Prósit (ejtsd [prózit]), latin = „váljék javára”; fölöstököm (= német Frühstücken) „reggeli, reggelizés”.
9 Jobbágy: jelentése ekkor még főnemes, arisztokrata.
10 Endűmion (Endymion): szép ifjú a görög mitológiában, akibe belészeretett Szeléné, a Holdistennő, s elérte Zeusznál, hogy Endűmion halhatatlan legyen, de örök álomba merüljön. Szeléné minden éjjel leszállt hozzá, és szerelmesen egyesültek.
11 Ottó hazája konkrétan a dalmáciai Merán hercegség, bár általában érthetjük rajta a német területeket.
12 Luci nyilván egyszerű lány, Biberach szeretője. Nem jelenik meg a darabban.
13 Értsd: Bánk majd helyetted is megadja neki, amit egy nő kíván egy férfitől; Melindának ezért nem fog hiányérzetet okozni, ha te nem udvarolsz neki. (Így Vészi.)
14 Elysium (ejtsd [elízium]): a túlvilágon az üdvözültek kertje az ókori mitológiában, afféle Paradicsom.
15 A bibliai történet szerint a kígyó rávette Évát, hogy Ádámmal együtt a tiltott almába harapjanak.
16 Bolondozás: léha udvarlás, nőcsábászkodás. Gertrudis alighanem tudja, hogy Ottó szeretné Melindát elcsábítani.
17 Gertrudis tudja, hogy a magyar főurak – miközben a király távol van háborúban – nem nézik jó szemmel az állandó mulatozást, ezért nem akarja tovább provokálni őket.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.