Játék a szív billentyűin

Kritika, KritX

„A mai negyvenes, már megállapodott generáció érzelmi válságának, egy család felbomlásának lehetünk tanúi. A regény alaphangja mégsem tragikus, mert Sára gyötrődését mindig feloldja valami váratlan momentum: a gyerekek kiszólásai, egy természeti kép vagy különös emlék. Árnyalt jellemrajzokat kapunk, a szereplők mind mai, hús-vér emberek.” – Muth Ágota Gizella recenziója.

Finy Petra könyve az ingatag emberi kapcsolatok regénye: szerelem, barátság, házasság, megcsalatás, elhagyás, válás krónikája. Férfi-nő kapcsolat, szülő-gyermek viszony, munkahely és szomszédolás. Tulajdonképpen egy családi dráma egyszerre megható és ironikus feldolgozása, melynek címe magában rejti a főhős újbóli magára találását is. Lélekutazásnak is nevezhetnénk, hiszen Sára, a negyvenéves tanárnő fájdalom-állomásait követhetjük nyomon. Már a kezdet is kissé abszurd: a férj egy reggel váratlanul bejelenti, hogy elhagyja feleségét és két kiskorú gyermekét, majd távozik a lakásból. Sára a sokk után az idegösszeomlás szélén táncol, azután lassanként és némi segítséggel megpróbálja szétzilált életét rendbe tenni. A segítség két gyermeke, anyja és a szomszéd nyugdíjas Őze bácsi, aki a maga goromba, pokróc stílusával próbál lelket verni a fiatal nőbe. Ez eleinte nem megy zökkenőmentesen, de idővel szinte apa-lánya kapcsolat alakul ki kettejük közt, és a gyerekek is megszeretik a régi vágású, mogorva, de aranyszívű embert.

Sára bejárja a fájdalom mélységeit a tehetetlen dühtől a megalázó visszahódítási kísérletekig. Csalódik legjobb barátnőjében, provizórikusan kollégájával vigasztalódik, aki húsz éve reménytelenül szereti, amíg végül egy nagyobb tragédiát látva magához tér, és segít Őze bácsinak a kómában fekvő fia életre keltésében.

Érdekes motívum a regényben a fájdalomfal, melyre Sára felírja érzéseit a megcsalatása után. Először csak a hűtlen férjet szidja, majd komolyodó fia tanácsára saját hibái is odakerülnek. Meglepő a két gyermek bölcsessége, amire Sára egy-egy elejtett szó után rácsodálkozik. Rájön, hogy Samu és Miri mindent hall, lát, észrevesz, és érzékenyen rezonál az eseményekre. Ez eleinte fel sem tűnt neki, csak saját bánatával törődött. Őze bácsi Liszt Ferenc-arcú és -kezű zongorista fiának betegsége döbbenti rá, hogy nagyobb próbatételek is vannak az életben, mint a szerelmi csalódás. Bejár az öreggel a kórházba, felolvas a fiúnak, beszél hozzá, kiönti neki a lelkét, és megkönnyebbül. Később anyjához is közelebb kerül, aki több titkot elárul saját életéből, s ezek fényt derítenek gyerekkora egyes mozzanataira. Néhány emlék más hangsúlyt és értelmet kap, kikristályosodik a múlt, új megvilágításban látja saját házasságát, barátait, kollégáit. A regény végén a megbocsátásig is eljut, de rádöbben, hogy a régi életbe nincs visszaút, újat kell kezdeni, és akkor is sikerülni fog.

A könyv harminckét rövid fejezete Sára kálváriáit és magára találását követi nyomon. Szinte mindegyik szakasz egy-egy stáció, felismerés, rácsodálkozás. A fájdalom lassan szelídül benne, míg végül tapasztalattá válik, és átadja helyét a felismerésnek, hogy fiatal, szép nő, még azt a néhány ráncot is szereti az arcán, mert emlékek fűződnek hozzájuk, két gyermeke van, szeretet veszi körül, minden adott az újrakezdéshez, csak észre kell venni a lehetőséget.

Finy Petra nem rendkívüli esetet dolgoz fel, de rendkívül empatikus módon. Végig a realitás talaján marad, de a pszichológus pontosságával és részletességével a végletekig analizálja Sára lelki történéseit, a felindulás, depresszió és kilábalás fázisait: „Este nyitott szemmel fekszik az ágyban. Az agya és a szíve egy-egy lángoló húsdarab. Hajnalban bekómázik pár órára. Utána jön a plafon bámulása, aztán eszelősen szorítja a férje párnáját és paplanját. Már az illata is elszállt belőlük.”A feszültség néha szinte robban a szereplők között, az elbeszélés sodró lendülete végig megmarad, egy pillanatra sem lankad. A kronológiát Sára emlékképei és asszociációi szakítják meg, melyek segítségével fokozatosan kezdi tisztábban látni a történtek hátterét. Visszaréved főiskolás éveire, amikor Andrással ők voltak a legszebb pár, felelevenedik előtte házasságuk sok apró, szép és kevésbé szép pillanata. Ízelítőt kapunk iskolája hétköznapjaiból is, ahol magyart tanít, és drámaszakkört vezet. A gyerekek iránti felelősség is kimozdítja a letargiából. Felmerül a múltból egy gyerekkori emlék, amikor apja egyszer hosszú időre elutazott, majd újra hazatért. Eszébe jut anyja egy mondata, aki a zongora billentyűit a szívéhez hasonlította, és biztatta, hogy szépen zongorázzon apjának, mert akkor az ő szívbillentyűi is megjavulnak. Miután anyja is elmeséli neki történetét, barátság alakul ki köztük.

A mai negyvenes, már megállapodott generáció érzelmi válságának, egy család felbomlásának lehetünk tanúi. A regény alaphangja mégsem tragikus, mert Sára gyötrődését mindig feloldja valami váratlan momentum: a gyerekek kiszólásai, egy természeti kép vagy különös emlék. Árnyalt jellemrajzokat kapunk, a szereplők mind mai, hús-vér emberek. Minden figura összetett és kidolgozott, nincsenek csak pozitív és csak negatív alakok, de vannak alapvetően erős és gyenge jellemek. A legsokoldalúbban természetesen Sára alakját ábrázolja a szerző. Az erősek közé tartozik a megjelenésére sokat adó anya alakja, aki szintén átvészelte a maga tragédiáját, és példát tud adni a lányának. A jóságos, mindig morgó szomszéd, Őze bácsi, örökös, elnyűhetetlen bőrmellényében szinte mesebeli szereplő, aki valóságos védőbástya lesz Sára számára.

Két igen gyenge jellemmel találkozunk a regényben, az egyik András, a férj, a másik Bea, a barátnő és későbbi kolléganő. Bennük a negatív jellemvonások vannak túlsúlyban, alapvetően önző és megbízhatatlan emberek, akik simán átgázolnak másokon. András igazi farmeres, fekete bőrdzsekis macsó. Belesodródik egy kapcsolatba, és lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyja a családját, majd a nehézségektől megriadva visszakönyörögné magát. A magas, izmos tornatanárnő, Bea ennél is rosszabb: alattomos és köpönyegforgató, hamis barátnő.

Bárdosi, a rajztanár-kolléga inkább kívülálló, vörös szakállával és laza öltözékével bohókás, fura figura, akit senki sem vesz komolyan, mégis ő az, aki állandó rajongásával újra felébreszti Sárában a nőt. A főhősnő, a kedves és eleinte naiv Sára göndör, vörös hajával és szeplőivel feltűnő jelenség. Eleinte nem lát túl az orra hegyénél. Úgy érzi, minden jó és szép az életében, s nem veszi észre a jeleket, melyek arra mutatnak, hogy inog a harmonikusnak vélt házassága. Története arra is rávilágít, hogy meg kellene néha állni, és a másikra is figyelni. Kimondatlanul is felmerül a regényben az értelmiségi lét felelőssége, különösen tanári közösség ábrázolásakor.

A két gyereket, a kilencéves Samut és az ötéves Mirit először megzavarja az új helyzet, hogy apjuk elköltözött, és új családja van, de mivel továbbra is gyakran látják, megbékélnek vele, és még ők segítenek anyjuknak feldolgozni a történteket.

Az író szimpátiáját főhősnője iránt végig érezzük a regényben. Az elbeszélés menete pergő és magával ragadó, nyelve abszolút mai, egyszerű és érthető, a szereplők beszéde itt-ott szabadszájú.

Finy Petra vigasztalóan jeleníti meg a természetet a regényben: „Most tavasz van. Igézően illatos tavasz. A rügyek úgy robbannak ki a fák ágain, mint zöld patronok tűzijáték idején. A madarak csivitelése őrülten éles, mint egy operaária egy olasz sikátorban” – gondolja Sára, amikor Őze bácsi régi autóján viszi a kórházba, hogy felolvasson a fiának.

A madaraknak is megvan a maguk szerepe a könyvben – különösen hangsúlyos a hűséges, jégbefagyott hattyúpár története, mely az ember és állat közti szeretet példája is. Őze bácsi fiának csodás gyógyulása és hazatérése kinyit egy kaput, és előrevetíti Sára magára találását, felcsillantja az újrakezdés lehetőségét.

 

Muth Ágota Gizella

 

Finy Petra: Akkor is. Athenaeum, 2018.

Kommentek elrejtése, megjelenítése