Majorana Kolozsváron emlékre talál – Böszörményi Zoltán verse Kányádi Sándorhoz

Líra, Költészet
Kányádi Sándor
 
Kányádi Sándor az Irodalmi Jelen könyvheti standjánál dedikál.
Fotó: Laik Eszter
 
 
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN
MAJORANA KOLOZSVÁRON EMLÉKRE TALÁL
 
 
Nyújtom a karom,
az emlékig ellátok,
a piros-fekete
önfeledt táncot.
A tűzpiros magány
szívembe fúlva,
fekete gondokat
ölel bennem újra.
Kétségét az ember
soha nem felejti,
öröme, ha marad,
az is csak szemernyi.
 
      Legények csapata, lányok,
      tüzes rózsák, vad virágok.
 
Némán, kéz a kézben, konok szürkületben,
fényes tekintetük ölelkezik vétlen,
ajkukra az alkony vérsugara surran,            
feljön a Hold, s deli széllovakat ugrat.
 
      Legények csapata, lányok,
      az élet nagy tüze lángol.
      Feketében feszít a legény,
      piros a lány arcán a fény.
 
A Szamos partja néma és rideg.
A fodros víz felett emlék siet.
      Tükrében szomorú csillagok
      oldanak kesernyés illatot.
      Mint aki sohasem táncolt,
      nélküle élni is kár volt,
      legények csapata, lányok,
      tüzes rózsák, vad virágok.   
     
A tűzpiros magány
szívembe fúlva,        
fekete gondokat
ölel bennem újra,
a piros-fekete
önfeledt táncot.
Nyújtom a karom,
az emlékig ellátok.
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése