Ugrás a tartalomra

Tengerváros

Tengerváros

Petőcz András

A tengert kimondani

nem sikerül kimondani a tengert, nincsen rá szavam,
tudom, mit jelent a szó, víz, és ismerem a só ízét is,
sok-sok H₂O-molekula is gyakran takarja bőröm,
de a tengert elmesélni biztosan nem tudom

valami városban vagyok, azt mondják, tengerparti,
tengerparti város
, így mondják az itteniek, akik
szinte nem látnak semmit abból, ami körülveszi őket,
nem látják, hogy valamiféle kékség terül lábaik elé

nézem a kékséget, ameddig ellátok, mindenütt ugyanaz,
mondják, hogy a kétféle kékség összeér valahol, messze,
a levegő kékség és a víz kékség összeér valahol, ez biztos,
egymásba kapcsolódnak, mint a szerelmesek

nem tudom, mitől kék a víz, és mitől kék az ég,
nem tudom, hogy a két anyag között mi a kapcsolat,
nyilván vannak tudósok, akik tudják minderre a választ,
én magam szeretem mindazt, ami kék

megyek a kékség lábainál, a víz zörgeti a kavicsokat,
ritmikusan, újból és újból, valami ismeretlen szabály,
talán valami ismeretlen parancs szerint minden mozog,
minden mozdul, újból és újból körülöttünk

nézem a hullámokat, ahogy emelkednek, és elbuknak,
és megint, fel, felfelé törnek a magasba, aztán alázuhannak,
le, le a mélybe, erő és szomorúság mindebben, mennyi
erő és szomorúság lapul meg a pillanat életű hullámokban

idő nincs, csak élet van, mondaná erre az a valaki, akit
nem ismerek meg soha, és aki ott van mindenek mögött,
benne van a hullámokban is, meg a kékségben is, mindenféle
színben ott van, és összefogja maga körül a mindenséget

a tengert nem lehet kimondani, nincsen rá szavunk,
ismerjük a só ízét, és ismerjük a vizet, tudjuk, milyen,
naponta sok-sok H₂O-molekula borítja bőrünk,
de a tengert elmesélni lehetetlen.

fashion-985556_960_720.jpg

Bíró Tímea

Kísérlet

vízzel teli fürdőkád volt még csak nem is tenger
egy szokásos kedd esti hajmosás nem úgy tartottam
a fejem ahogy azt anyám kezének dombjai előírták
nem tudtam beleilleszkedni a hangulatba
fogalmam se volt róla mennyibe kerülök neki mindennap
nem tudtam milyen sokba
akkor még nem ismertem a balta élét a nagykést a kötelet
csak a nadrágszíjat és anyám kezét ahogy lenyom
a víz alá és eltorzul fölöttem a világ
mintha egy cápa súlyos teste rám nehezedne és én
nem látom a szürkétől az életet
anyám úgy passzírozta ki belőlem a levegőt ahogy
a paradicsomból szokás a levet belevakultam
a hirtelen télbe az oxigénhiány beragyogta a fürdőszobát
vízbuborékokon keresztül néztem a távolodó fényeket
nem tudtam hogy innen mikor fogok beleömleni a fekete-tengerbe
csak a lebegést érzékeltem ahogy kiszolgáltatottan hömpölyög a testem
anyám ujjai medúzaként toltak a kádfenékre
otthon lehet csak igazán meghalni szűk családi körben
de ne legyen a házban mentőcsónak ami a hullámok
ritmusára lökdösi anyám lábát hogy kijózanodjon és kiemeljen a vízből
törölget de belül egyre nyirkosabb leszek a fekete-tengernek nem lettem volna a terhére

sky-264778_960_720_0.jpg

Pethő Lorand

(hullám)

ültünk a parton
hullám és szellő
kezedben kagyló
testemben rákok
mosták a partot
a hullám-csápok
s ahogy ültünk
nem vettük észre
a hullám-csápja

selfie-3611467_960_720_0.jpg

Tamás  Dorka

Dél-Anglia, 30°C

tenger vagyok, akiben megfürdesz
néha sós, néha halakkal teli
szappanos víz érint
majd izzadság csöpög rólad
ventilátor keveri a hullámokat

tenger vagyok, mert nő vagyok
te a meleg fény
veled gyémántként ragyog a testem
érintésed, a lágy csiklandozás

tenger vagyok tengervárosban
az angol utcák örömét, bánatát elnémítom
csak engem hallasz
kagylót találsz, amikor levetkőztetsz

tenger vagyok, mindent adó szeretet
apad s dagad
sírok és sikítok
a szobámban ülünk némán ketten

tenger vagyok, engem egy férfi sem választ szét
vagy rám nem lép
egy anyagból vagyok, átváltoztathatatlan
csavarog a hajam, fogod a hullámaimat

tenger vagyok, a szerelmed
idén nyáron a legmelegebb ölelés
forró testem kéri
gyere, fürödj bennem minden nap

air-bubbles-230014_960_720_0.jpg

Török Panka

sós tavak

tudsz a sós tavakról. hogy nem él meg semmi
bennük, csak fehér férgek,
nem azok az undorító fajták,
túl kicsik ahhoz, hogy a mozgásuktól
rettegni lehessen.

tudsz a sós tavakról, amik mentén születtem,
valahogy mindig arról mesélek,
ahonnan jöttem, hátha elvezet
az, ami voltam, ahhoz, aki vagyok,
vissza a vízhez.

tudsz a sós tavakról, mert a múltat mindig
könnyebb megosztani, mint a jövőt,
a nosztalgia, az illat szemcséi,
a szél, a merülés kész örökség,
nincs miért átkozni már.

tudsz a sós tavakról, amik
nem a homloküreg alatt nyílnak,
és térképre lehet helyezni őket,
a múltat már túléltük, de a jövő
egy ponttól biztosan túlélhetetlen.

Ikertornyok

Nem tudom, hol végződik az óceán, és hol kezdődöm én.
Mióta csönd van, a partvonal egyre beljebb és beljebb mossa a szárazföldet.
Elnyeli a pusztaságot, a vetést, a hegyekre vezető utat,
és lassan csak két magaslat látszik; ikertornyok.
Furcsa, hogy a fájdalom
pont ezt a kettőt láttatja.
Talán nincs is köze a fájdalomhoz,
csak ez az, amit mások látni akarnak.
Te vajon mit láttál? Nem hiszem, hogy az ikertornyokat.
Mit láttam, mikor volt szemem hozzá?
Azt, amit mások: amit akartam. Életet.

rain-791893_960_720_0.jpg

Lakinger Tibor

Az éjszakai eső után

Játszik a kerti levegő
velem.
A párapárnán
napfényfüggő,
vidám gondolat
szalad.
Elbotlik
egy cseppben.
Úszik a csönddel
a nyári vihar után.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.