Szilágyi-Nagy Ildikó – A bazsarózsás lampion

Láthatatlan könyvtár, Könyvespolc, Fűalatt

 

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban.

Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan.

Szilágyi Nagy Ildikó 

Szilágyi-Nagy Ildikó

A bazsarózsás lampion

Kísértethistória

 

21. Golyókat forgatok esténként

 

Géza egész éjjel abban hánykolódott, mikor fog Katalin mindenről beszámolni fiatal nagymamámnak, aki, bár lánya elűzése óta valami isteni sugallatra a jellemfejlődés útjára lépett, biztos, hogy jogos haragra gerjedne, és megint elővenné rozsdamarta alabárdosát Géza feldarabolása céljából. Mióta fiatal édesanyámat és Henriket megölte, nem gyakorolta senkin az ősi magyar jogos felindulásból elkövetett gyilkosság hagyományát, de azért fitness-testgyakorlás céljából még rendszeresen elővette az alabárdost, már csak a wellnesse kedvéért is, és Katalint is megtanította az alabárdos forgatására, hátha egyszer jogos önvédelemre lesz szüksége, ugyanis ez nők esetében gyakran feláll.

Amikor Rita átjött másnap, Géza álszenten fogadta, udvariaskodott, hellyel kínálta, és feltűnően hivatalos hangot ütött meg, de az asztal alatt olyasmiket kérdeztek egymástól, hogy eljárt-e Katalin szája, meg hogy nem jobb lenne-e Katalint megölni vagy megfélemlíteni, és hogy de, legjobb lenne megölni, a lehetőségeik azonban korlátozottak, ezért csak megfélemlítik. Géza beszámolt Aikava Singobei látogatásáról is, és megegyeztek, hogy az eljegyzési ünnepségről visszatérő Katalint megveretik a város határa utáni útkanyarulatnál.

– A mi bejárónőnk bele van habarodva az órásmester fiába. Naphosszat erről locsog anyámnak, majd elmondom neki az eljegyzést, és felbiztatom, hogy néhány barátnőjével támadják meg és verjék meg Katalint. Csak azt intézd el, hogy egyedül jöjjön vissza, Erzsike nélkül, hiszen Erzsike, ha előkapja alabárdosát és jogosan felindul, miszlikbe darabolja az egész személyzetünket – ezzel már indult is haza, hogy előkerítse a bejárónőjüket, Alicét.

Amikor belépett az ajtón, Alice nem vette észre, hogy hazaérkezett. Szokása volt, hogy takarítás közben dúdolgatott, és időnként annyira magával ragadta saját művészete, hogy táncolt is egy-egy slágerre vagy maga komponálta dalra. Most is épp egy ilyen szerzeményre rázta magát, ami később sláger lett, de ezt, jogosan, még senki nem sejtette, aki hallotta a nőt vokálisan megnyilvánulni. Alice rázta magát, és a szerzemény már annyira előrehaladott fázisban volt, hogy teljes szöveget is gyártott hozzá.

– „Maagányos szőke lány egy motorbiciklin, én vagyok, pedig tudom, hidegg van itt kinn, nincsen kabáá tomés ninccsrajtam sál sem, resz keta szívem, sa bicikli szááll. Bennem már elpattant egy húúúr. Vagy az élet volt kegyetlen, vagy a szíved volt kemény. Az a tűz még lángol bennem, elemészt a szenvedély. Shogyha egyszer meegbocsátasz, svisszajösssz hozzám, parararam ram pararam, mer’ a szívem nyitva áll” – énekelte nagy beleéléssel Alice az önéletrajzi ihletettségű szerzeményt.

– De szépen énekelsz, Alice – szakította félbe Rita a bejárónőjét –, mi ez a jó slágeres zeneszám?

Alice zavarba jött, és abbahagyta az éneklést és az ütemes ingatózást és rázkódást.

– Semmi, csak azt hittem, egyedül vagyok, és kitaláltam ezt a dalt.

– Nahát, hogy te mennyire tehetséges vagy! Olyan jól énekelsz, mint egy örökzöld táncdalénekes, vagy mint Mirellit Matthieu a berlini Moulin Rouge-ban. És ez a szöveg, olyan melankolikusan lírai! Alice! Te kész alanyi költőnő vagy! Miért nem jelentkezel a Ki mit tudba?

– Gondolja, Rita, hogy lenne esélyem, hogy felkutassák a tehetségemet?

– Minden bizonnyal. Tudják azok ott, akik zsűrnek és kritikáznak az asztalnál, hogy a tehetség leggyakrabban a szerencsétlen külső mögött lapul, és úgy kell előásni a szép énekhangot és muzikális fület az emberből, mint kiskakas a gyémánt félkrajcárját a trágyadombból. Akik ma a nagymenők, azokat is ásták elő régebben az előző zsűrik a szarból, és ezért tartoznak kötelességgel a társadalomnak, hogy a tehetségeket gondozzák, például téged.

– Én egy tehetség vagyok?

– Természetesen.

– De hát a kedves mamája mindig rám szól, ha véletlenül meghallja, hogy mosdás közben este a számra jön valami sláger.

– Nem csoda, mert a tehetségeket nem ismerik rögtön föl. Azokat nehéz felismerni, mert szunnyadnak az inkognitó mélyén. De én már mondtam az édesapámnak meg a bátyáimnak és a nővéreimnek, a barátnőimnek és a húgaimnak, hogy milyen tehetséges bejárónőnk van. Jó a hangja, csak egy kicsit képzetlen, és rá akarom beszélni, hogy járjon el a zeneiskolába. A hallása abszolútum, és költő is mindezek mellett, meg tudja egy személyben szerezni a zenét és a dalszöveget is. Egy teljesen önjáró slágerszerző maszek kisiparos lehetne belőle. Elmeséltem ezt az órásnak is, tudod, a Skálában van a kalitkája. Aikava Singobei, a jómódú órásmester is hallotta, ahogy dicsértem a zenei képességedet. Tudod, hogy a japánok nagyra tartják, ha egy háztartási alkalmazott egyszerre zenélni és énekelni is tud, főleg ha még azt is tudja.

– Mit?

– Hát azt csinálni.

– De mit? – értetlenkedett Alice.

– Amit a gésák náluk. Tudod, a japán titok, a gésák titka.

– Jujj! – sikított fel Alice – Csak nem árulta el neki Rita kisasszony, hogy golyókat forgatok esténként a pampuskámban?!

– Ugyan, Rita, felvilágosult ember az órásmester, házasulandó fia van, és japán. Ez még jobban felvillanyozta, mint a zenetudásod. Amikor elmondtam neki, hogy milyen ügyes vagy a háztartásban és a bevásárlásban, kijelentette, hogy meg fog kérni a fia számára. Tudod, a fia az a jóképű Ingóháj, csak egy kicsit gyengélkedik az elmúlt pár évben.

Rita megint sikoltozni kezdett, de most örömében, és alig akarta elhinni a jó hírt.

– Vagy két hónapja lehetett ez, emlékszel, mikor az orosz csörgőórát vittem javíttatni. Azt’ ma hallom, hogy holnap lesz Ingóháj eljegyzése.

– De hát még meg sem kérte a kezemet!

– Valóban, ez a probléma! Mert Erzsikéék bejárónőjét, Katalint kérte meg, és sürgősen megtartják az eljegyzést már most. Katalin ugyanis azt terjeszti rólad, hogy lopsz, magáról pedig azt, hogy egyszerre három gésagolyóval gyakorol. És köztudott Aikava Singobei számára, hogy te csak kettővel, és hogy három az több, mint kettő, és a több jobban edzi a pampuskát.

– Micsoda?! – gerjedt haragra Alice. – Hogy van mersze ennek az alávaló némbernek álszent dolgokat terjeszteni a pampuskámról, ráadásul pedig azt, hogy lopok?!

– És a többit csak a kíméletedből nem mondom el.

– Mást is terjeszt?! Mondja most már el, hadd tudjam meg magamról az igazat.

– Ha ennyit kérlelsz, kénytelen leszek előretolni a szekeredet az önismeret rögös kátyúján. Azt terjeszti rólad, hogy még a munkaadóidat is megvered.

– Dehát ez nem igaz! Vagy – bizonytalanodott el Alice – verésnek számít az a kis náspángolás, amire időnként a fiatal öccse kényszerít engem a konyhakéssel?

– Ugyan, Alice! Hát persze, hogy természetesen egy árva szó sem igaz a persze, hogy hazug rágalmazásodból. Más, ha úgy versz valakit, hogy kiérdemli, és pláne, ha még egyenesen kérlel is miatta a konyhakéssel. Nem is utasíthatnád vissza a munkaadód ilyen közeli hozzátartozójának sürgető kérését.

– És Ingóháj hűtlen lett hozzám! Leugrom a viaduktról! De előbb megfojtom ezt az álnok Katalint! Minek üti az orrát a más dolgába! Elszeretni a másik vőlegényét! Ahhoz ért! De én majd kimutatom a fehér fogamat! Olyan bosszút állok, hogy attól kódul!

– Csillapodj, Alice! Csak okosan, nincsen még elveszve minden. Az eljegyzés igaz, hogy holnap lesz, de fel lehet bontani egy ilyen rosszul sikerült eljegyzést bármikor. Például még az esküvő napján is, ha például nem menne el Katalin, mert nagyon gyengélkedne.

– De mitől gyengélkedne! Olyan jó a kondíciója és az egészsége, hogy bemehetne a Czeizel Endrébe génbanknak! Gyengélkedne?!

– Például, teszem azt, meghalna.

– Az lenne a legszerencsésebb fordulat mindannyiunknak. De mitől halna meg? Az emberek nem szoktak csak úgy maguktól meghalni.

– Dehogynem! Pont maguktól szoktak, de esetleg segíthetsz neki.

– Nem őrültem meg, még segíteni is neki ezek után!

– Nem úgy gondoltam, Alice. Hanem hogy például valaki megölhetné.

– Hát azért megölni nem kell!

– Elég lenne egy kicsit összeverni.

– Levágni a haját, például. Vagy ha valaki megerőszakolná, akkor biztos, hogy nem venné feleségül senki!

– Micsoda pompás ötlet, Alice! Tudtam, hogy nagyon tehetséges a zenei képességed, annyira szépen össze tudod szőni a szálakat most is a harmónia visszaállítása érdekében. És ma este adódik is a kedvező alkalom. Katalin és Erzsike hivatalosak Aikava Singobeihez.

– Minek hívta meg őket?

– Hát az eljegyzés miatt.

– Áhá! Már értem!

– Tudtam, hogy egyre gondolunk.

– De mire?

– Hogy ma este az éj sötét leplében bevárjátok esetleg az útkanyarulatnál a barátnőiddel, akikről szintén ocsmány pletykafészkeket terjeszt Katalin, és megbosszuljátok tettel a szavakat.

– De szépen mondta! Nagyon szép ez a verssor!

– Én is titokban költőnő vagyok.

– Nem is gondoltam, hogy…

– De most már siess, szedd össze magad és a barátnőidet. Tessék, egy kis zsebpénz, vegyetek egy kis üveg bonbonmeggyet!

Alice nem tudta mire vélni a nagy szívélyességet, de nem is gondolkodott el rajta, mert mindig is érezte, hogy ő jobb sorsra érdemes, és most érezte, hogy eljött a jobb sors, és már mindig is itt marad, ha nem rontja el. Összetoborozta barátnőit, letelepedtek az útkanyarulatnál, és bebonbonmeggyeztek fenékig.

Közben Géza elintézte otthon, hogy Erzsike előbb küldje haza Katalint az eljegyzési találkozóról, hiszen ha Erzsike is jelen van, akkor csak miszlik lesz az egészből, és különben sem tudta kiverni a fejéből a kikötözős jelenetet, és izgatottan tervezgette, hogy fogja megerőszakolni Katalint, amíg fiatal nagymamám éppen eljegyzi Aikava Singobei házában. Így bebiztosítván az eseményt, számba vette, hogy mindenképpen hasznos lesz számára Katalin kimenetele:

– Merthogy ugye Katalint vagy halálra verik az útkanyarulatban, és ez jó, vagy összeverve jön haza, és akkor megerőszakolom, ami megint jó, vagy nem sikerül a támadás, és épen jön haza, Erzsike nélkül. Akkor pedig itthon megverem és megerőszakolom, ami megint csak jó. Hiába, ez a világok legjobbika – ezzel lehúzta Quelle katalógusból rendelt nadrágja cipzárját, és tervein álmodozva kiverte a farkát, kicsit várt, majd kihugyozott az ablakon, a szőlőre.

Kommentek elrejtése, megjelenítése