Maraton költőkkel

Helyszíni

Idén is megrendezték a költészet napi Versmaratont, amelyet a Magyar Rádión keresztül a távolból is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. Az év versei 2017 antológia szerzői egyórás szekciókban váltották egymást az Akvárium Klubban, és nemcsak felolvasott verseiket ismerhettük meg, de önmagukról, ihlető forrásaikról és terveikről is beszéltek.

 

A délután egy órakor kezdődő beszélgetésen Géczi János, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán, Tóth Erzsébet és Villányi László vallottak műveikről és életükről. Csűrös Csilla kérdései mentén visszatérő hívószavak voltak a töredék és a szerepjáték. Villányi László úgy fogalmazott, a hétköznapok tele vannak költészettel, csak védekezni kell a rohanó tempó ellen, hogy az ember észrevegye – ő Győrzámolyban könnyebben tudja ezt megtenni, mint Győrben vagy akár más városban. Az ember mindig érzi, hogy a töredék megragadásánál nem tud tovább jutni. Géczi János szerint mást sem csinálunk, mint reflektálunk a korunkra, s a nagy elődök szerepfogalmai a világról való összetett gondolkodásunkról adnak számot. Tóth Erzsébet tréfásan jegyezte meg, hogy az antológiában megjelent verse okán ráragadt a „néptribün” szerep, valójában azonban nagy bátorság egy generáció nevében szólni. Őt a vér motívuma vezette el a témához. Géczi János úgy fogalmazott: amit más szerepnek, ő a szavak használatának nevezné. 

Rónai-Balázs Zoltán a Géczi János említette „sivatag” szó kapcsán idézte fel, mit jelentett számára megállni a Kiskunság sívó homokjában, s ugyanezt az élményt „nagyban” megtapasztalni Marokkóban vagy Egyiptomban – ebből az élményből táplálkozott Régi képek és homok című verse is. Petőcz András inkább „ének”-et mondana a költészeti szerepek helyett, s ezzel a többes-énnel ő maga is eljátszott, amikor egy költőnő bőrébe bújva teremtett meg egy fiktív lírikust. Egy ideje viszont egy központi személyre, Istenre helyezi a hangsúlyt – Megfigyel az Isten című verse is ennek lenyomata: „Egy-egy arc az utcában, ahogy szembe jön / s fejét lehajtva köszön...” Tóth Erzsébet Kőrózsa című versregényében három női alak rejtezik, s bár egész más hangon beszélnek, „mindegyik én vagyok”, fogalmazott a költő.

A két órakor kezdődő beszélgetés és felolvasás résztvevőit Nánási Anikó kérdezgette, és a válaszok nyomán számos közös vonás jött felszínre. Vajon ismerték-e egymást régebben is az Aradon született és Kanadába emigrált Böszörményi Zoltán és a marosvásárhelyi születésű Szőcs Géza? – tette fel a kérdést a műsorvezető. Böszörményi Zoltán elmesélte, Kolozsvárott többször is találkoztak, sőt, családjukkal egyszer együtt nyaraltak a Fekete-tengernél. A költő pontosította a róla szóló felvezetést is: ma már nem üzletember, csak költő, és bár a költészetet is „el kell tudni adni”, egy jó vers önmagáért beszél. Az aradi múltat felidézve Böszörményi Zoltán úgy fogalmazott: ma már nem tudna úgy félni, ahogy akkor félt (a diktatúra éveiben járunk). Holott nemrég nagyon szorongató élményt élt át: ezt dolgozta fel Kényszerleszállás Shannonban című verseskötetében. Mégis, ez a kis híján repülőkatasztrófával végződő tapasztalat sokkal felemelőbb volt a szimpla rettegésnél, csodás képek tárultak a szeme elé, nemcsak az égbolton, de belül is: gyermekkora, a nagyapai ház, vagy az ezek elindította gondolatfolyam (Ady, Hamvas Béla) szimbolikája. 

A kolozsvári születésű Király Farkas 2002-ben hagyta el Romániát, s ez felvetheti a kérdést: aki fiatal fejjel végigélte a Ceaușescu-diktatúrát, miért épp az ezredforduló után döntött úgy, hogy áttelepül az anyaországba – fordult a költőhöz Nánási Anikó. Király Farkas úgy felelt, ekkorra érett meg benne az elhatározás, noha akár újabb diktatúrákat is átélhetett volna. Nem szokványos pálya az övé: fizika–kémia, majd reklám- és gazdaságpszichológia szakon végzett. A kérdésre, hogy vajon az édesapja, Király László költő is hatott-e „pályamódosítására”, Farkas inkább nemleges választ adott; költőként önálló utakat jártak és járnak az édesapjával. A kémiát mindig nagyon szerette, s ha Romániában nem akarta az ember például bányamunkásként végezni, muszáj volt egyetemre menni. De mivel vidéki kémiatanárként sem akart tengődni, jött a reklámpszichológia szak. 

A félelem témájánál maradva Nánási Anikó arra volt kíváncsi, vajon hasonlóképp van-e ezzel Szőcs Géza is, mint Böszörményi Zoltán. A költő azt a „metaforaként is értelmezhető tapasztalatot” mesélte el, amikor a vészkorszakot átélt, idős zsidó embereknek olyan dokumentumokat, felvételeket mutatnak, ahol még a holokauszt előtt Hitler beszél, SS-tisztek masíroznak vagy tömegmegmozdulásokat látni. Érdekes módon ezekben az emberekben nem pusztán a rettegést élesztik fel a látott képek, de a saját fiatalságuk utáni nosztalgiát is, hiszen ekkor kezdtek randevúzni, felnőni, szerelmesnek lenni. „Valami hasonlót érzek én is – mutatott rá Szőcs Géza –, amikor a Ceaușescu-diktatúrára gondolok.” A költő hangsúlyozta: azóta sem tapasztalta meg azt a mértékű egymásra utaltságot és az ebből fakadó bajtársiasságot, mint akkor. Vadidegen emberekkel lehetett rendkívüli intenzitású kapcsolatokat teremteni, ami ma már elképzelhetetlen. A moderátor későbbi, svájci, amerikai találkozásokról is kérdezte a költőt, aki úgy fogalmazott: Faludy, Márai, Wass Albert megismerése rengeteget hozzáadtak saját, a magyarság történelméről, kultúrájáról kialakított világképéhez. 

Both Balázs is „messziről érkezett” a költészet földjére – bár talán már unja is hallgatni bemutatását, de rendőrként dolgozik, és szociálpedagógia szakon tanult. A soproni születésű és ott is élő költő először arról vallott, miként éli meg, hogy a fővárostól távol alkot. Rakovszky Zsuszsát hozta fel példának, aki tökéletesen megvalósította a magányos, pontosabban „szereplésmentes” létformát. A versírást Both Balázs már gyerekként elkezdte, noha csak egy távoli rokon művelte a családban. ’97–’98 fordulóján jelent meg első kötete, a képzőművészet és a Biblia azóta is meghatározó ihlető forrásai. Az előbbinél nincsenek kitüntetett festői; ha mögé lát valamit a képnek, akkor az kikívánkozik belőle versként. Hívő keresztényként gyakran nyúl a Bibliához, amely élete mindennapjaiban is támasz: édesapja elvesztésekor például az volt a kérése Istenhez, lehessen ott apja mellett a végső pillanatokban, s ebből született egy verse is. 

Böszörményi Zoltán filozófia szakon végzett Kanadában, így Nánási Anikó filozófusi kommentárt kért tőle „A remény minden bizonytalanság és borúlátás lényege” emblematikus sorához. A költő úgy válaszolt: ez egy allegorikus mondat, szabadon lehet rajta gondolkodni, eljátszani vele. Mielőtt felolvasta volna Az év versei 2017 antológiából Katedrális az örök télnek című költeményét, elöljáróban elmondta: szülőhelye, Arad a maga történelmi örökségével determinálja az ott élő magyarok gondolkodásmódját. Ám hogy milyen sokféle hatás, impresszió formálja a költői megnyilatkozást, azt a felolvasás után megtudhattuk – Az élet fenséges illata című Böszörményi-vers ugyanis jó példa, sokszor milyen távoli írók mondatai rezegtetik meg a lírikus visszhangot. E művét a költő John Updike-nak ajánlotta, és Nánási Anikó kérdésére megosztotta: a világhírű író metrónovellái ihlették meg, azok atmoszférája és nyelvhasználata.

Szőcs Géza A dakota látogatása című párversét (verspárját) olvasta fel, s a megértéshez előrebocsátotta: a balkáni és a keleti kultúrákban elterjedt a madaras sorslottó, amikor például egy papagáj húzza ki a befizető sorskártyáját. De a „Bennszilvániát” megidéző, abszurd nyelvi játékokat megcsillogtató két vers után még meghallgathattuk a Levél a gyógyszeresdobozban című „használati utasítást”, ami a gyógyszerek betegtájékoztatójának irodalmi és egyben kacagtató, fekete humorú parafrázisa. Eredetileg ugyan nem versként született, de Az év versei antológia szerkesztője, Zsille Gábor lírai szövegnek „minősítette”, s így az olvasók – na meg az Akváriumban összegyűlt hallgatóság – szerencséjére és derülésére bekerült a kötetbe. 

Nagyobb asszociációs ugrással, de ha már a költészet napját ünnepeljük, Böszörményi Zoltán felvetette a kérdést, vajon József Attila öngyilkossága nem baleset volt-e. Szőcs Géza annak a véleménynek adott hangot, hogy ha baleset volt is, valamiképp szükségszerű: egy halálra elszánt ember végső lépése. S hogy a tudatalattija mozgatta vagy más, valójában nem is lényeges. Márai neve is előkerült, a vele való találkozásból Szőcs Géza egy erős benyomását elevenítette fel: amikor az őket összeismertető Tátrai Gábor műépítész 1987-ben San Diegóban meglepetésként elvitt Márainak egy jókora mennyiségű kinagyított fotót az író gyermekkorából, az csak átpörgette a képeket, és félretolta. Aki ennyire bezárult a saját gyerekkora elől, s ilyen érzéketlen arra, az valóban túl van mindenen – mutatott rá Szőcs Géza.

Király Farkast az útkereső nemzedék tagjaként szokták jellemezni, s hogy milyen utat talált magának, arra úgy reagált: rengeteget. Például a költészet után a próza útját. Az antológiában szereplő három verse – Arcom repedő tükörben; Ostrom; június 24. K-nak, bárhova, poste restante – felolvasása után a sötét tónusú képek, hangulatok forrásáról beszélt: szívesen járja be kerékpárral az elhagyatott gyárépületek, lerobbant régi csarnokok környékét. Gyakran le is fényképezi őket, és olyanban is meglátja a szépséget, amiben más talán nem – például a mészkőtörő golyókban. Előző kötete második része is már a világ szétesése felől közelít a valósághoz, nagyjából 2010 óta pedig nem is használ verseiben „díszesebb” képeket, trópusokat, a szikárabb szövegek felé mozdult el. 

Both Balázs tervei szerint továbbviszi a történelmi, képzőművészeti, bibliai motívumokat. Édesapja halálával egy évben veszítette el édesanyját is, és bár „az élet nagy közhelyeit írjuk meg”, fogalmazott a halálversek kapcsán, abban rejlik a költészet ereje, hogyan teszi ezt az alkotó. Számára a hite nagy segítség ebben, s az égi válaszok után már nem kérdés, hogy jön-e az ihlet.

A költők búcsúzóul terveikről is beszéltek: Böszörményi Zoltán nemrég adta le kiadójának a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötet anyagát, Szőcs Géza elsősorban drámai, filmes és esszéműfajokkal szeretne foglalkozni, Both Balázsnak az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg új könyve, Király Farkasnak pedig hamarosan napvilágot lát az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában novelláskötete.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kommentek elrejtése, megjelenítése