Ugrás a tartalomra

Fordíthatóság és performativitás – avagy értheti-e egy angol olvasó Szőcs Géza verseit?

„Költészetét ugyanis a performativitásra épülő önteremtés szervezi, mely a drámai monológ jól ismert angol hagyománya posztmodern folytatásának tekinthető. Az angol olvasó számára pedig nem idegen a maszklíra vagy drámai monológ, hiszen 19. és 20–21. századi formáiban egyaránt egy-egy személy bőrébe bújva szól egy kapcsolódó kérdésről a költő – vagy egyszerűen »eljátssza« azt a személyt.” Hegyi Pál arra keresi a választ esszéjében, mennyire befogadható az angolszász olvasó számára a kelet-közép-európai beágyazottságú Szőcs Géza költészete.

Szőcs Géza nemrég megjelent angol nyelvű gyűjteményes kötetét (Liberty, Rats and Sandpaper, ford. Paul Sohar, Iniquity Press – Irodalmi Jelen Könyvek, 2017) olvasva azon kezdtem tűnődni, hogy mennyit érthet az angol vagy amerikai olvasó abból a költészetből, mely olyan mértékben régiónkba ágyazott, mint az övé – melyet Krysztof Penderecki nem véletlenül nevez „kelet-európai költészetnek”. Kell-e az angol nyelvű olvasónak ismernie a 70-es-80-as évek Romániáját ahhoz, hogy megértse például a Dal a házkutatásról, a Kolozsvári horror, A szegény erdei rokon vagy az Indián szavak a rádióban címűeket? Vagy kell-e ismernie József Attila és Petőfi Sándor vonatkozó sorait, hogy jelentéssel bírjon számára is a Születésnapomra? Másrészt viszont az is felmerül, hogy mit érthet a közép-európai térbe és a 20. századi időbe mélyen beágyazódott olvasó (aki a költészetben várja – elvárja – és keresi a politikai utalásokat, a rejtett üzeneteket, mert a szocializációja során, még a legjobb iskolákban is, kizárólag egyfajta költészettörténeti hagyományról tanult, és még inkább egyfajta verselemzési módszerrel ismerkedett meg) az olyan, a világ immanens rendjét ünneplő versekből, mint a Hogy honnan hallom, Tudom, tudom! Nem úgy mondják, befejezetlen, az Ernyőd … vagy a Vers a végtelen programokról címűek. – Vagyis talán kétfajta olvasó lakozzon minden olvasóban, hogy megértse a Szőcs Géza költészetében rejlő, legalább kétfajta hangot, szemléletet, regisztert és világértelmezést? (És akkor még nem is vettük figyelembe a drámákat és a prózai műveket.) – De hát amúgy is hány olvasó lakozik egyben? És hány ember? 

Szőcs költészete mély és erős gyökerekkel táplálkozik a közép-európai 20–21. századból és általában a magyar történelemből – ez vitathatatlan. Ám mély és erős szálak kötik a régión kívül eső szellemi hagyományokhoz is, az olasz avantgárdtól az indián költészetig, és szívesen alkalmazza a bárhol született tudományos vagy tudományos-fantasztikus gondolatokat a Doppler-jelenségtől a mesterséges intelligencián át a végtelen programokig.

Szőcs verseinek megértésében szerintem nem játszik döntő szerepet az azokban szereplő helyszíneknek, eseményeknek és gondolatoknak a versolvasást megelőző ismerete. Költészetét ugyanis a performativitásra épülő önteremtés szervezi, mely a drámai monológ jól ismert angol hagyománya posztmodern folytatásának tekinthető. Az angol olvasó számára pedig nem idegen a maszklíra vagy drámai monológ, hiszen 19. és 20–21. századi formáiban egyaránt egy-egy személy bőrébe bújva szól egy kapcsolódó kérdésről a költő – vagy egyszerűen „eljátssza” azt a személyt.

Bollobás Enikő performatív paradigmáját („Performansz és performativitás”) alkalmazva azt mondhatjuk, hogy az „előadások” két fajtáját különböztethetjük meg Szőcs Géza költészetében is: a normatív szkripteket újrajátszó performanszokat és normafüggetlen, vagyis a szövegkönyvi előzmény nélküli, tisztán performatív előadásokat. Mint Bollobás írja, „előbbi esetben performanszról, utóbbi esetben a társadalmi normát felrúgó performativitásról beszélhetünk”, melynek „eredményeként létrejövő társadalmi-kulturális konstrukcióról azt mondhatjuk el, hogy előadásuk semmibe veszi a normatív elvárásokat, a létező kulturális forgatókönyveket, amennyiben az új forgatókönyv itt mind az idáig ismeretlen ént termel”. Vagyis nem a történelmi-társadalmi-kulturális kontextus ismerete teszi ismerőssé és érthetővé a versben megalkotott szubjektumot, hanem az, hogy követ-e normát, vagy sem. (Ami persze szintén lehet régiófüggő, de általában nem az.) Bollobás a kétfajta performativitást két alakzat mentén különbözteti meg: metaforikusként értelmezi az ismert normákat-szkripteket újrajátszó performanszokat, és katakretikusként azokat a konstrukciókat, amelyekben a megképzett alanyok előzmény (referens) nélküliek, s melyek során mindaddig nem létező fogalmak vagy szubjektumok megképzése történik („Troping the Unthought”).

Mely szövegkönyvek tekinthetők tehát normatívnak és metaforikusnak Szőcs verseiben? Közép-európai szemmel A dudásban például az erdélyi „sorsirodalomból” (Bollobás: „Silenced Voices”) is jól ismert figura jelenik meg: az életnagyságra és lótuszvacsorára – úgy is mondhatnánk, hogy emberhez méltó sorsra – vágyó, ám esténként halálfáradtan hazatérő férfi alakja; ám a vers utolsó sorai meghozzák a Szőcstől jól ismert csavart: „Love me. Lave-moi.” A közép-európaiság kulturális kozmopolitizmussá tágul, miközben krisztusi jelentéseket is fölvesz. A metaforikus, performanszszerű megképzések elsősorban a politikai utalásokkal terhes költeményekben érhetők tetten: így az Underground, a Dal a házkutatásról, az Elveszett törzs, A szegény erdei rokon, a Születésnapomra, Az élmunkások látogatása, az Indián szavak a rádióban címűben. Ám Szőcs ezekben az esetekben is rendre a katakrézis felé tágítja a fogalom- vagy szubjektumképzést. Így például a Kolozsvári horror a Szamost olyan új, nagyon is katakretikus jegyekkel ruházza föl, ami a második csoportba sorolja a verset: a folyó beszél, a házkutatás elől bedobott kazetták hangján szólal meg. Vagyis azt mondhatjuk, hogy Szőcsnél nemigen találhatunk olyan eseteket, amelyek a normák újrajátszásai, vagyis pusztán metaforikus performanszok volnának, még a tematikailag mélyen a közép-európaiságba ágyazott művek esetében sem.

Maszklírája és drámai monológjai többsége a katakretikus performatív megképzés eseteinek tűnnek. A hajócsavarbeli lány például bármilyen nyelven bizonyosan újszerű szubjektum performálásának a terméke: olyan, aki örülne egy hajócsavarnak. Hasonlóképp a Talált gyerek az ébenfák közt című versben megjelenő fiú, aki bármilyen kulturális környezetben olvasva a verset, különös ismertetőjegyekkel bír, melyek a világ szegényei közé sorolják. A sort még hosszan folytathatnánk: A mélyrétegek, Az erdőházba, mikor?, A huszonharmadik hóhullás, befejezetlen, Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre, Esti ima, Téli szonett, A postás, Kafka és nővére …, Kívánok boldog régi évet, Houdini szülőházánál Budapesten.

Ezek mennyiben is katakrézisek? A huszonharmadik hóhullás például olyan katakrézist állít elő, amely minden tél első hóeséséből állít össze egy hónapot; vagyis bizonyosan olyan, referens nélküli metafora ez a fogalom, amely korábban nem létezett a gondolkodásban. De katakretikus konstrukció jelenik meg azokban a versekben is, melyek a világ immanens – egyúttal váratlan, kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan – rendjét jelenítik meg. Ez a benne-rejlés szerepel többek a befejezetlen, az Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre, az Esti ima, a Vers a végtelen programokról, Kolozsvári horror, a Hogy honnan hallom, Tudom, tudom! Nem úgy mondják című darabokban.

Meggyőződésem tehát, hogy a fordíthatóságot nem befolyásolja a történelmi-politikai-kulturális kontextusba való beágyazottság egy olyan költő esetében, aki a drámai monológok stílusjegyeit alkalmazza verseiben; az alanyok megképzése pedig a költői hang erejétől, megjelenítő potenciáljától függ, ami nem nyelvfüggő. Szőcs Géza verseiben a kétfajta performativitás különös módon van jelen: a normatív megképzések is rendre katakretikussá válnak, vagyis a közép-európai valóságból ismert normák szertefoszlanak a költő eredeti, mindig újszerű, mindig újító látásmódjának köszönhetően. A katakretikus performativitás pedig mindig váratlan, sokkoló, várakozásinkat felülíró, akármilyen nyelven hangzik is el.

Ezért olyan lelkes az angol olvasó is, amikor Szőcs verseit olvassa.

 

Hegyi Pál

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.