Ugrás a tartalomra

Bab és Babér – részlet Bréda Ferenc esszé-kisregényéből

S eme fizikai, fiziológiai és kvantummechanikai tény következtében a Megnevező mágus-magiszter tényleges hatást gyakorolhat a kezelendő, távvezérelendő tárgyra-személyre-jelenségre és történésekre, akik-amik ezenképp kisebb-nagyobb időeltolódásokkal ugyan, de föltétlenül engedelmeskednek is természetesen az őt fölszólító Névnek…

 

 

EPILÓGUS

 

amely, mint tudjuk, minden rendes műben megvan, minthogy az

 

E  p  i  l  ó  g  u  s

 

nem egyéb, mint az 

Elöljáró Beszéd 

és a Nyitány,

 

vagyis:

 

 a

 

Pro-

lógus

 

t  ü  k  r  e, 

t a n u l s á g a

 é s  s u m m á z a t a.

 

Végszó,

 

amelyből kibomlik majd 

sebesen, 

hogy valójában semminek sincs vége.

 

 

I

 

AZ EPILÓGUS PROLÓGUSA

 

 

Sokadacska évfolyam csorgott-csörgött-csengett le a Nagy-Szamoson a pásztori Kojun Bábá Dághjához (tör. dagh, hegy), vagyis az Él Báb Hegyéhez vezető Utunkat követően.

 

Sari Saltuk Babáról, azaz a Sárga Föld Pásztoráról először az utazó dervis Ibn Battuta (1304–1377) tesz említést 1331-ben a Seyahatnâme című útikönyvében. II. Szolimán szultán expedíciós naplója, az 1538-ban írt Munsaat es Selattin szerint a szultán 1538. augusztus 17-én találta meg Saltuk Baba Sírját, miután hadserege élén megérkezik Babadagba. A szultán ezután halászni ment a közeli tavakra, a helybéliek szíves segédkezésével. A hamarosan búcsújáróhellyé váló Sírhoz nemsokára II. Bajazid szultán és szeretett nagyvezírje, Kara Semsz Eddin is elzarándokolának. II. Rákóczi Ferenc is lerótta kegyeletét Sari Saltuk Baba sírjánál 1705-ben. Továbbá a helybéli legendárium szerint Kojun Babának, a babadagi Juhok Pásztorának Sari Saltuk Baba (avagy a Dédé) önnön csodatevő Sírjának a helyét az álmok hullámhosszain födte föl…

  

Ám az egész, ezópuszi-egyiptomi allegóriákba avagy inkább varázshegyes tündérmesébe illő, önfölismerődési Kalandunknak maradt egy fölfedezetlen, s még a legnagyobb tudatlansági sötétünkben is rejtvénytörői iránytűként foszforeszkáló s delejesen vakító,

 

napfehér

éjfekete

 

&

 

földi

s

nyilván

 

föl

 

Fő-

Folt-

ja,

 

amelyet csak azért nem tudtunk föltérképezni útkutató elménk agytérképére, mert amaz a legteljesebb félhomályban rejtezkedett, s mely titáni titok a föntebb fölidézett, nem mindennapi események egyik alapvető visszatérő motívumát s végtére is mindent-megnyitó tolvajkulcsát képezte.

 

E kútmély rejtély pedig épp ama kérdéses, titokzatos és virilis Virág neve vala, amely utunkat már az eleitől kezdve végigkísérte, s amelynek mibenléte és minősége, mint ahogy ezt megfigyelhette a szemfüles és nyájas Olvasó, még mindig megválaszolatlan maradt a visszapörgetett s már elmesélt eseménysorozatban.

 

S ez a tény az Olvasót, ugyanakképp, miként bennünket is, a legbizonytalanabb megválaszolatlanság fölfüggesztődött adrenalin-fürdőjében hagyott.

 

Noha a tündérkirálynői Ízisz is még a félig-meddig feledésbe merült, égien égő és egyedi Egyiptomban megmondta volt már vala a szakértőknek, hogy a v az nem más, mint a megteremtett, kidolgozott Dolog, s hogy a Dolog, a létrehozott Mű, a Mív az pedig épp a Név

 

Vagyis hogy a megnevezés frekvencia-zengzete, azaz rezgésgörbéje egy oly ködös kód, egy oly rendteremtő rejtjel, egy olyan, a várakozási szintünket beigazoló varázsige, amely bizony berezegteti a Megnevezettet.

 

S eme fizikai, fiziológiai és kvantummechanikai tény következtében a Megnevező mágus-magiszter tényleges hatást gyakorolhat a kezelendő, távvezérelendő tárgyra-személyre-jelenségre és történésekre, akik-amik ezenképp kisebb-nagyobb időeltolódásokkal ugyan, de föltétlenül engedelmeskednek is természetesen az őket fölszólító Névnek, megnevezésnek és beidéző parancsszónak, miként a sűrű-sötét rengetegben eltévedt Jancsik-és-Juliskák a Vasorrú Bába mézeskalács-vacsorára tessékelő hívószavának…

 

Noha mindezeket mi, a két varázslóinas avagy mágikus hályogkovács-mesterjelölt a babadagi Tűz-Utunk s minket a dobrudzsai -sivatagba űző, megvilágosító elvonulásunk és zarándoklatunk előttről is már valahonnan mintha tudtuk volna…

 

Minthogy egy valaminőféle, belsőleg hallott hang, aki, miképp Mihály Arkangyal Michelangelónál s miként, mint minden igazi műalkotás esetében, kissé brujázs-szerűen, de mintha alá is írta volna magát szellemi, kút-kutató utunk értelmi szerzőjeként, a téridő-mezőbeli háttérből bennünket s cselekedeteinket oly bölcsen célirányító zpont mindenttudó Főnöke gyanánt…

 

Mint ahogy meg is fogjuk tapasztalni mindannyian mindezt a hamarosan elhangzó, utolsó, s nem kevésbé mágikus sorokban,

 

melyek a következő, alig hallható, de annál halhatatlanabb lelki ösztönzéseket sugalmazták mindkettőnknek három- s néha hathavonta visszatérően, olyanszerűen,

 

mint mikor délben, a Hellász déli részén tevékenykedő, delphói Pythia,

 

vagyis

 

a Jelen jeleibe,

 

a mulatságos Múltba

 

s a felénk jövő Jövő javítható javaiba

 

is oly könnyen belelátó s a mi számunkra

 

mindig is kat sló Jósnő (az Etnába fejest ugrott,

 

s a bronz-szandálját nekünk itt hagyó Empedoklészt utánozva)

 

mind alább s alább hajtotta fejét,

 

s a vulkán-füstbe elmerülő,

 

háromlábú jós-székből

 

azt mormolta,

 

hogy:

 

A nyári szék az asztalon feledve,

közepén lábnyom – járt itt valaki,

és innen ugrott fel,

az űr huzatját

azóta sem tudják betoldani.

 

Valószerűtlen, súlyos nyári ég

lágy zivatarja mossa homlokom,

elkezdődött tán pont itt valami,

hogy véget ér, azt már nem is tudom.

 

Tizenkettő, a déli napsütés a székre csap,

még vagyok valaki,

és leadok néhány jelet, hogy jeltelen

is tudjak izzani.

(1)

 

suttogta a fülünkbe a jelzést Ő, Isis istennő Főpapnője, s csupán e varázsige elhangzása révén szállhattunk-révülhettünk ezután mi is magunkba, a t ptékeinek a lépcsőin haladva lefele, az Al- és Áltudat, az Alsó Alany s az Álom almai és aranyalmái felé…

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.