Ugrás a tartalomra

Sokaktól kell félnie annak, akitől sokan félnek

„Lélektanilag igen hiteles a szöuli kisfiú betörésének, alattvalóvá züllesztésének rajza. A mesélőt harminc év múltán is felkavarják a történtek. Filozófiai mélységű elemzés az abszolút hatalom világáról.” – Yi Mun-yol diktatúraregényét Rimóczi László elemzi.

Vajon milyen lehet egy dél-amerikai diktátornak, Szomália pillanatkirályának vagy akár Észak-Korea szeretett vezetőjének bőrében lenni? Amikor a behódolás fanatizmussal párosul, a rendszert a félelem és a besúgás hajtja, mi dirigálunk, és minden lázadást golyóval kezelünk?

Egyesek szerint a diktatúra az egyetlen működő államforma, mások szerint egy diktatúra csak akkor jó, ha az a népnek is jó. Churchill szerint a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Akárhogy is nézzük, minden diktátor álma egy olyan ország, amit hermetikusan le lehet zárni, hogy ne jöjjön be senki, de ki se jusson senki, és azt se lássa a nép, miként vélekedik róla a külföld. A jónépnek az a dolga, hogy azt csinálja, és azt higgye el, amit a diktátor mond, különben mint diktátor nem érvényesül. A lázadónak bizonytalan a jövője. A sikeres diktátor titka, hogy a teljes lakosság testét-lelkét totálisan képes uralni. A sikeres diktátor ügyesen taktikázik, nem fedi fel lapjait, rámosolyog hűbéresére, az meg visszamosolyog rá, mert nincs más választása. 

Yi Mun-yol Torz hősünk című regényében a diktatúra kialakulásának, működésének, majd felszámolásának folyamatát modellálja egy elemi iskola mikrovilágában. Az elbeszélés szerzője, aki Korea élő klasszikusának számít, harminc év távlatából próbálja az eseményeket rekonstruálni. A szöuli iskolából vidékre szakadt fiú egy olyan osztályba kerül, melyben egyetlen diák kezében összpontosul a hatalom. Meglepődve tapasztalja, hogy osztálybizalmi diáktársuk, akire az osztályfőnök kényelemből még a testi fenyítés jogát is átruházza, korlátlan, diktatórikus hatalommal bír hatvan fiú fölött. Intelligens, agyafúrt, ravasz kiskirály, aki ügyesen zongorázik alattvalóin és még ügyesebben a feljebbvalóin. A beidomított osztálytársak lesznek a végrehajtók, akik kirekesztéssel és kisebb agressziókkal lépnek fel a renitens elemmel szemben, hiszen ez a parancs. A fiú a szüleire sem számíthat, őket csak a kiváló tanulmányi eredmények érdeklik, amit meg is követelnek tőle, a nézeteltéréseket pedig oldja meg egyedül, álljon ki magáért. Ha már senkire sem lehet számítani, előbb-utóbb mindenki megtörik és behódol. A kezdeti ellenállás után a fiú rájön, hogy nincs más választása, alárendeli magát a diktatórikus rendnek. A regény a zsarnoki módszerek színes eszköztárát kellő alapossággal ábrázolja, úgymint a manipulatív kommunikációs technikákat és a hierarchia kialakításának módját. Érdekfeszítő történet, lélektanilag igen hiteles a szöuli kisfiú betörésének, alattvalóvá züllesztésének rajza. A mesélőt harminc év múltán is felkavarják a történtek. Filozófiai mélységű elemzés az abszolút hatalom világáról: „Úgy tűnt, hogy maga mellé emelt, vele egyenlő magasságba, mintegy társuralkodónak. Kitüntető nyájassága ugrásszerű változás volt a múlthoz képest, de ő mintha valami fenyegetést érzékelt volna az irányomból, és ezért meg akarta velem kóstoltatni a hatalom édes ízét, hogy továbbra is a hatalmában tarthasson.”

A regény nemcsak arról szól, amiről szól, olyan olvasókat keres, akik a sorok közt is tudnak olvasni. Az elnyomás elleni reakciót mindig megtorlás követi, amit a főszereplő a saját bőrén tapasztal.
Golding klasszikusa, a Legyek ura a magukra utalt gyerekek nyers, kegyetlen, már-már állati reakcióit festi le megrázóan, a Torz hősünk fegyelmezett iskolai közegben, csökkentett módban engedi azokat a felszínre törni. Az olvasó felteheti magának a kérdést: mikor történne meg az első gyilkosság, ha mindenféle felügyelet váratlanul megszűnne? „Az igazságérzetemet, amit a buta és gyáva többség eltaposni igyekezett, a bensőmben lapuló visszafojtott indulat, a sérelem gyötrő érzete, a han továbbra is életben tartotta” – a gyerekek elméjében is ott van valahol az, ami a felnőttek számára olyan fontos: a szabadságvágy és az igazságosságra való törekvés, de az erőfölénnyel szemben minden lázadó szellem megtörik.

A haza kettéosztottságával foglalkozó, nagyszámú koreai irodalmi alkotást azzal múlja fölül Yi Mun-yol életműve, hogy a tragédia okait nem a külső körülményekben, a világpolitikai helyzetben, hanem a koreai társadalom belső ellentmondásaiban s az egyéni döntésekben keresi. Írói világában a személyes élettapasztalatok fontos szerepet játszanak. Regényei pontosan leképezik a modern koreai történelem legfontosabb eseményeit. A koreai irodalmi közvéleményre gyakorolt hatása kezdettől fogva igen nagy. Egy-egy műve megjelenését gyakran viták kísérik, az viszont kétségtelen, hogy napjainkban ő Korea legjelentősebb írója. Élete is mintha a koreai nép huszadik századi zaklatott sorsát példázná: családja kettészakadt, édesapjától a koreai háború választotta el, a balos érzelmű apa Északra távozott. Délen az anya a kisfiúval megtapasztalta a szegénységet, a környezet megvetését a kommunista apa miatt, a rendőrségi felügyeletet, hiszen „ilyen rokonnal” hosszú ideig gyanúsak voltak.   

A könyv még 1987 távlatából is fontos üzenetet közvetít a cukros üdítők és a korlátlan internet világában élőknek, akik könnyelműen hajlamosak azt hinni, hogy ilyen rendszerbe ők már úgysem csöppenhetnek. Egy diktatúra kialakulása lassú folyamat, fokról fokra fertőzi az elmét, valahogy úgy, mint amikor a tej a hűtőszekrényben átveszi a mellette lévő étel ízét. Lassan és alattomosan lopakodik, sok szép ígérettel, nem zúdul, finoman elhiteti magát velünk, még a józanokat is elbolondítja, és amikor észbe kapunk, már késő. A regény arra int, hogy mindig tartsuk optimális fokozaton értékítéletünket, és becsüljük meg azt a szabadságot, amiben egyelőre élünk. A diktatúra csak úgy működhet, ha a nép megszokja, és beletörődik, ám egy diktátor önmagában kevés, ő csak egy ember, népi erő kell hozzá, hogy megizmosodjon. Diktátornak lenni veszélyes foglalkozás, hiszen a tömeg elvileg könnyen hatalomra segíthet egy karizmatikus vezetőt, ám ugyanaz a tömeg ugyanolyan könnyen lámpavasra is lógathatja. A történelmi diktátorok sokáig abban hittek, hogy bármit ráerőltethetnek a népre, mert az előbb-utóbb úgyis belenyugszik. Ám minden elnyomott tömeg csak egy bizonyos határig sanyargatható, mert eljön majd az a pont, amikor bemutatja a középső ujját, kaszát ragad, és nem a búzatábla felé veszi az irányt. A diktátori létforma üldözési mániával is jár, mert sokaktól kell félnie annak, akitől sokan félnek. Szerencsére egyetlen diktátor és egyetlen rendszer sem halhatatlan. A kérdés az, észrevesszük-e időben, hogy azok a felhők sötétednek, és már el is kezdtek gyülekezni a fejünk felett.

 

Rimóczi László

Yi Mun-yol: Torz hősünk. Pont, 2017

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.