Ugrás a tartalomra

A Julius Caesar nyitja a Szöuli Előadóművészeti Fesztivált

A kolozsvári színház Julius Caesar című, Silviu Purcărete által rendezett előadása nyitja  pénteken a tizenhetedik alkalommal megrendezett dél-koreai Szöuli Előadóművészeti Fesztivált.

 

A 2001 óta minden ősszel megszervezésre kerülő nemzetközi találkozó Dél-Korea, valamint egész Ázsia egyik legrangosabb kulturális fesztiválja. A multidiszciplináris rendezvény programjában évről évre a világ legkiemelkedőbb színházi- és táncelőadásai szerepelnek, a fesztivál célja a kortárs előadóművészet sokszínűségének megismertetése a koreai közönséggel. A fesztivál egy hónapon keresztül, több helyszínen zajlik. A tizenhetedik kiadásra hét ország tizenhét társulata érkezik Szöulba. Görögország, Írország, Nagy Britannia, Franciaország, Kanada és Dél-Korea mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyetlen magyar nyelvű, egyszersmind egyetlen romániai társulatként kapott meghívást a találkozóra. A kolozsvári társulat nem először vendégszerepel Dél-Koreában, 2011-ben a Tompa Gábor által rendezett III. Richárd, míg 2013-ban az Andrei Șerban rendezte Suttogások és sikolyok kapott meghívást a távol-keleti fővárosba.

A 2015 októberében bemutatott produkció címszerepét Bogdán Zsolt játssza, további szerepekben Bács Miklós, Viola Gábor, Balla Szabolcs, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Farkas Loránd, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Platz János. A Julius Caesar három alkalommal, szeptember 15-én, 16-án és 17-én lesz látható a fesztivál egyik központi helyszínén, a szöuli ARKO Arts Theatre-ben.

 

Előadásfotók: Biró István

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.