Boldog hanukát!

HAG SAMEAN HANUKA!

Lapszélvers lágerimákhoz – Marcsák Gergely versei

Líra, Költészet

Marcsák Gergely  

Lapszélvers lágerimákhoz 
Marcsák Gergely versei
 
Thészeusz
 
Sok szép ifjú bús labürinthosz vészteli mélyén
édes Athénért szörnyalak által lelte halálát.
Bánat rág, és sorsom vélük most kicserélném.
Sírod látva, atyám, gyász s bűntudatom tüze jár át.
 
Bár megtört a hazánkat sújtó mínoszi átok,
s végre a Tartarosz alján bőg és tombol a dúvad,
héroszi tettem romlás árját hozta tirátok.
Holt fejedelmünk hantján újraidézem a múltat.
 
Fátylat küldve szememre égbe emelt a kevélység,
tompította az elmém édes naxoszi óbor.
Éjszín gályavitorlám látod s elnyel a mélység –
így riadok fel az ágyamon esténként milliószor.
 
Életem útvesztő lett, s rám tört benne a bánat,
mint iszonyú vérszomjjal tette a krétai vad rém.
Bárcsak tudnám ismét, merre van itt a kijárat,
és fonalad hova tetted, drágám, jó Ariadném.
 
 
lapszélvers a lágerimákhoz
 
tűzhelyen melegítjük a maltert
hogy szavainkat összefogja
és ami utánunk marad
ne tudja elmosni eső
széthordani szél
imánk minden versszaka
a vorkutai üzem újabb szintje
s bár isten felé építkezni
babiloni balga törekvés
minket rabokat kényszerít
a remény a felvigyázó tiszt
és a barakkokba szorult
a párnába varrt kenyérhéjjal
rejtőző emberség
 
tudtad-e a harmadik napon
hogy kit ültetsz majd a sarjadó
füvekkel áldott szárazföldre
és hogy miféle kényszerek
és kényszerképzetek
vezetik a tetteit
 
mi a háromnapos munka
hatodik évébe lépve
nem tudjuk melyik
hóval bevert horizont
rejti a hazautat
vagy hogy valahol valaki
majd emlékszik-e ránk
a biztos fagyhalál után
 
de melegítjük a maltert
hogy szavainkat összefogja
és ne hordja szét őket az idő
 
 
A vonatokról
 
A felsővezetékben Isten lakik
– mesélte főpályamester dédnagyapám.
És mikor elérte a halál
szeretett ungvári pályaudvarán,
ő maga is elnyújtózott
az örök vágányok felett.
Galíciában sebzett lelke
a váltóárammal kiegyezett.
 
*
 
Egyes járatokról nem szól a menetrend.
Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
ahol monarchiás, szűk alagutakra
a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
és útra kelnek, mint az őseik.
A Latorca-hídon elvesznek a ködben,
s Csapra már csak a mozdony érkezik.
 
*
 
Egy apa a műszakra indulva
a sötét hajnalban rossz vonatra szállt.
Míg álmodó lányaira gondolt,
utastársává fogadta a halált.
 
 
 
Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése