Ugrás a tartalomra

Találkozás az irodalommal – Rendhagyó óra a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen

A felvidéki Konstantin Filozófus Egyetemen rendhagyó kreatív írás órát tartottak Németh Zoltán, Bedecs László és k. kabai lóránt költő részvételével. Tandori Dezső verseit gif-animáció keltette életre.

 

A Konstantin Filozófus Egyetemen március 10-én egy rendhagyó kreatív írás órát tartottak Németh Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, költő és egyetemi tanár vezetésével, valamint vendégelőadókkal, mégpedig Bedecs László irodalomtörténész, kritikus és k. kabai lóránt költő, szerkesztő és vizuális művész személyében. A rendezvény nyitott volt minden érdeklődő számára, és létrejöttét a Szépírók Társasága támogatta.

A szürke hétköznapokat megtörve ez az esemény lehetőséget adott a diákoknak, hogy találkozzanak, megismerjék a hús-vér irodalmat egy olyan perspektívából, ami ritka lehetőség az egyetemisták számára a Felvidéken. A nyitrai egyetem az utóbbi időben komoly figyelmet fordít a magyar hallgatók képzésére, lehetőséget biztosít a magyar nyelven és irodalmon kívül a matematika, biológia és egyes pedagógiai tantárgyak esetében is az anyanyelvi oktatásra. A Közép-európai Tanulmányok Kara azt is fontosnak tartja, hogy segítse a magyar iskolák munkáját, több versenyt is szerveznek, mint például a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulóját, illetve meglátogatják a környék magyar nyelvű iskoláit.

A pénteki előadást a mesteri képzés egyik nem kötelező, választható tantárgya tette lehetővé. Az idei félévben csupán pár diák vette fel ezt a kurzust, de remélhetőleg gyorsan meghozzák majd mások kedvét is az irodalomhoz az ehhez hasonló rendezvények. Biztató, hogy már a mostani rendezvényen is szép számban megjelentek az egyetemi hallgatók, és nem is csak a magyar nyelvet tanulók közül.

A két meghívott vendég Bedecs László és k. kabai lóránt volt, az előbbi „Tandori Dezső jelene” címmel tartott előadást, az utóbbi pedig Németh Zoltánnal beszélgetett tavaly megjelent kötetéről, a Semmi színről.

Bedecs László előadásának aktualitását az adta, hogy „Beszélni nehéz – A költői magatartásformák Tandori Dezső lírájában” címmel írta PhD-disszertációját. Tekintettel a művész hatalmas életművére, csupán a versesköteteit dolgozta fel. Bemutatta költői pályájának kezdetét, első köteteit, azok stílusát. Sorra vette azokat a kríziseket és problémákat, amelyeken egy költőnek a 20. század végén és a 21. század elején át kell esnie. A nagyjából 120 kötettel rendelkező, visszavonult életet élő költő példaképe lehet bármelyik diáknak, aki irodalmi pályára készül. Az iskolában, függetlenül attól, hogy középiskolai vagy egyetemi képzésről beszélünk, a hangsúly a klasszikus irodalmon van, ezért nagyon hasznos, hogy a modern, kortárs költészet eszközeivel, formáival is megismerkedhetnek a jövő irodalomtanárai. A bethlehemi istállóból egy kis jószág kinéz, Táj két figurával, A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn című versek elemzése próbára tette nemcsak a kreativitásunkat, de a sakktudásunkat is, amit szerencsére ellensúlyozott egy nagyon kreatív gif-animáció, amely képes volt értelmezni a szép sorozatot képező verseket.

Németh Zoltán egy sor kérdéssel készült a kabai lóránttal folytatott beszélgetésre. Nemcsak az új kötet okán, hanem magával az írással, költészettel kapcsolatban is elhangzottak kérdések, például egy kötet címének megválasztásáról vagy a nyitó- és záróvers szerepéről. Megtudtuk, hogy az új kabai-kötetet eredetileg rövidprózák töltötték volna meg, de végül arra jutott a szerző, hogy jobb lesz, ha verses formába önti a szövegeket: helyenként csupán a margót húzta be, máshol pedig a vesszőknél sortörést tett be, de ez nem változtat a szövegek minőségén. Szóba került az is, hogy milyen szinten vannak jelen a kötetben a morális, etikai kérdések, és hogy mettől meddig tart a közéleti költészet.

A két és fél órás esemény végén kérdéseket tehettünk fel a vendégeknek. A hallgatóság szemfüles volt, vissza-visszakérdezett, továbbá kabai lóránt festményei iránt is nagy volt az érdeklődés, hiszen a verseskötete borítóját is ő készítette. A találkozó átmenetet képezett a tanóra, az író–olvasó találkozó és a kötetlen beszélgetés között, üde színfoltot jelentve az egyetemi félévben.

Németh Zoltán azzal a bejelentéssel zárta az eseményt, hogy további rendhagyó órák támogatására pályáztak a Szépírók Társaságával. Kifejezte reményét, hogy ez csak a kezdet volt, és újabb rendezvények követik majd a mostani alkalmat.

Szöveg és fotók: Bese Bernadett

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.