Ugrás a tartalomra

A mesemondás tanulható

Amerikában mesterszakon oktatják, Magyarországon viszont nem szánnak rá időt a felsőoktatásban. Mesemondók márpedig vannak, válaszolhatnánk Zalka Csenge Virág könyvének címével, amely a műfaj nemzetközi világát mutatja be.
 
 
 
A mesemondás tanulható
 
 
Zalka Csenge Virág könyve a mesemondásnak mint alkotó tevékenységnek a továbbéléséről, sőt valóságos újjászületéséről szól. Már ez magában örvendetes meglepetésként hat az olvasóra. S az igazi fordulatok csak ezután következnek.
Pedig már a bevezetőből kiderül, a mesemondás komoly dolog. Akár hivatás is lehet. Szinte el sem hinnénk, ha nem volna a szemünk előtt a nyomtatott szöveg: az Egyesült Államokban felsőfokú képzésként, mesterszakon tanulható mindez (Storytelling). Igaz, ez némileg bővebb fogalom, magában foglal mindenfajta történetmesélést a mítoszoktól a mindennapi sztorizásig. És még mielőtt valaki ez utóbbira legyintene, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a sikeres (együtt)működés alapja ma az autószereléstől a tudományos alapkutatásig a jó kommunikációs készség, amely bármiféle állásinterjúnál már előnyt biztosít azoknak, akik rendelkeznek vele.
S az is tanulságos, hogy az említett mesterszak programjában a mesemondás történelmi és kulturális hátterét, mesepszichológiát, nyelvészetet, de előadói technikát, sőt marketinget és programszervezést is tanítanak. Tehát még véletlenül sem valami valóságtól elszakadt felhőkakukkvárnak látják és láttatják a mesemondást.
Hogy tényleg nem az, arról beszél Zalka Csenge Virág könyvének zöme. S bár elsőre talán némi fejcsóválással olvashatjuk, hogy miként tölti ki egy ember életét a nemzetközi mesemondó alkalmakra való felkészülés, a részvétel, hogyan válik ez egyfajta világjárássá, emberek, kultúrák, nyelvek megismerésévé, s nem mellesleg a magyar kultúra, a magyar mesekincs nemzetközi népszerűsítésévé, tovább lapozva újra meglepetés érhet bennünket. Később ugyanis kiderül, hogyan épülhet be a mesemondás a könyvtárak életébe, a múzeumpedagógiába, és közvetlenül az iskolai munkába is. A szerző sorolja a tantárgyakat (a földrajztól a fizikáig, kémiáig, matematikáig, melyeknél a kásahegy-ismeretanyagnál sokkal vonzóbbá tehető az adott tantárgy a tudomány nagy művelőiről szóló jó történetekkel). Hiszen tudjuk is, nem egy nagy tudóst, művészettörténészt, matematikust gyakran egy kamaszkori, irodalmi jellegű élmény fordított életpályájává váló foglalkozása felé.
A szerző később meggyőz bennünket arról, hogy a mese nem gyermekműfaj, hiszen a kamaszoknak, a felnőtteknek éppúgy szükségük lehet a klasszikus történetekre. Ehhez már csak halkan tenném hozzá, hogy a klasszikus tündérmesék etikai világképe, az élet értelméről, céljáról szóló narratívái talán még fontosabbak és aktuálisabbak napjainkban, amikor fiatal generációk a plázák csellengőiként töltik napjaikat, mint akár száz vagy kétszáz évvel ezelőtt.
A mese gyógyít, a mese segít élni és túlélni – ezt Boldizsár Ildikó Mesepszichológia című köteteinek hála már nálunk is sokan tudják. Így tulajdonképpen korosztályoktól független műfaj.
Ha mesemondóra gondolunk, először a régi, népi figurák jutnak eszünkbe, kik alapvetően alkotók is voltak, formálták, előadták a művet. A műfaj nyomtatott változatának világában nyilván sok minden másként van. A mai hivatásos mesemondók inkább reprodukálók. Nem annyira alkotói, mint inkább színészi képességekkel kell rendelkezniük. Fellépéseik vannak, ami azt is jelenti, hogy mindig meg kell tudniuk teremteni a hitelesség atmoszféráját. Nekik is figyelniük kell a hallgatóság visszajelzéseit (akár reagálhatnak is erre), és nekik sem szabad kizökkenniük a választott stílusból.
A mesemondást nálunk hivatásszerűen végzők elsősorban az óvodapedagógusok és a tanítók. Nekik éppúgy egy adott közösség mesélőivé kell válniuk, mint népi elődjeiknek, közvetíteniük kell a tündérmesei hagyományt, de képesnek kell lenniük felismerni az aktuális problémákat, képesnek kell lenniük ezek alapján választani, esetleg variálni történeteiket.
A felsőoktatás azonban sem a meseolvasásra, sem a fejből való történetmondásra nem készít fel, nem is beszélve az alkotásról. Holott egy életre ők, a gyerekeinkkel foglalkozók határozzák meg generációk művészethez, irodalomhoz való viszonyát. Ezért aztán mindenkinek, de különösen a pedagógusoknak örömmel ajánlom figyelmébe Zalka Csenge Virág sok titkot megosztó, izgalmas könyvét.
 
Bárdos József
 

Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak (A nemzetközi mesemondás világa), Bp., Pont Kiadó, 2016. 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.