Ugrás a tartalomra

Melyik Rózsa Sándorról forgatna Tarantino?

Bene Zoltán regényt írt Rózsasándorról, aki hasonlít az ismert betyárhoz, mégsem azonosítható vele. A másik Bene Zoli Szegeden antológiával üzenget a másvilágra Tömörkény Istvánnak. A harmadik Bene Zoli a Pannon Tükör szerkesztője lett. A negyedik pedig… Interjúnkból kiderül, hány Bene Zoli és Rózsa Sándor van.

Bene Zoltán

Melyik Rózsa Sándorról forgatna Tarantino?

Nemrég jelent meg Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című regényed. Mi fogott meg a figurában, és miért írod egybe a nevét?

Ennek a könyvnek kevés köze van a történeti Rózsa Sándorhoz, bár nyomokban tartalmaz belőle egyet s mást. Ennek a pikareszknek a főszereplője Rózsasándor, a legenda, a fogalom. Ugyanezért minden betyár nevét egybeírom a regényben, ahogy ellenfelük, Pandúrsándor nevét is.

Ennek ellenére végeztél kutatást a regényhez, vagy inkább szabadjára engedted saját betyárodat?

Vannak kapcsolódási pontok a valósággal, már amennyiben az írott történelmet annak tekinthetjük. Mindenesetre néhol Rózsasándor és Rózsa Sándor életrajza fedi egymást, ez azonban nem mondható el sem a motivációikról, sem az erkölcseikről. Rózsasándor mitikus hős, a történeti Rózsa Sándor lenyomata az utókorban, aki csak nagy vonalakban emlékeztet eredetijére.

Bene Zoltán

A viszkis rablóról is fogsz írni? Vagy őt azért túlzás összehasonlítani Rózsa Sándorral?

Nem hiszem, hogy olyan sokáig fogok élni, hogy ez a lehetőség fölmerülhetne. Rózsa Sándor személye köré legenda szövődött, méghozzá tartós legenda, hiszen immár idősebb egy évszázadnál. A viszkis köré is szövődik valami, de hogy az mennyire lesz időtálló, mennyire lesz legenda, és mennyire épül be az emberek mindennapi mitológiájába, jó ideig még nem tudható… 

Az új regényed műfaja „betyárpikareszk”. Kicsit megijeszt ez a tankönyvszerű kategorizálás. Nem lett volna elég a regény megjelölés?

Bocsáss meg, de visszakérdezek: a regény meghatározás nem lett volna tankönyvízű? Minden definícióra, kategóriába-sorolásra ezt szokás mondani… De a kérdésedre válaszolva: úgy vélem, nem. Nem lett volna elég. Már csak azért sem, mert a pikareszk ugyan regény, de nagyon sajátosan az, s ez – reményeim szerint – önmagában meghatároz egy olvasói attitűdöt. Másfelől ez a történetbokor számos ponton reflektál a talán leghíresebb pikareszk regényre, a Don Quijotéra, és ezt már rögvest az elején jelezni akartam. Harmadrészt a betyárpikareszk nem föltétlenül csak műfajmeghatározásként, de alcímként is fölfogható, ebben az esetben pedig elidegeníthetetlen része a szövegnek, amelynek nem mellesleg legfőbb jellemzője – már csak a műfajból adódóan is – a szatirikus hangvétel, tehát a műfajmeghatározás és/vagy alcím akár a szatíra egyik elemének is tekinthető… Akárhogy is: a pikareszk mindig speciális szatíra, és ezt mindenképpen szerettem volna hangsúlyozni. Ilia tanár úr írta nekem egyik levelében, hogy a Rózsasándor-történetekben megtaláltam valami hangot, mely az irónia és a betyártörténetek határán billeg, és állandóan bizonytalanná teszi az olvasót, aki végül mindig nagyot nevet: becsapták, de ez tetszik neki. A Tanár úr szerint nemcsak a régi betyárromantika persziflázsai ezek az írások, hanem a jelenlegi prózadivaté is, így aztán többszörös prózajátékot élvezhet az olvasó.

Bene Zoltán

Olvastad-e Cserna Szabó András Sömmijét? Szerinted miért ilyen népszerű ma a betyár, az igazságosztó figurája?

Nem, nem olvastam, de a terveim közt szerepel. Szerintem mindig is népszerű volt az igazságosztó figurája, a nagy hollywoodi képregény-adaptációk például szinte egytől egyig ilyenekről szólnak. Batman, Pókember és társaik mind betyárok, szürreális Robin Hood valamennyi. Az embert, mióta világ a világ, lépten-nyomon érte és éri igazságtalanság, vagy olyasmi, amit annak gondol, akként él meg, vélhetően ezért közkedveltek ezek a figurák.

Ha nem szeretnék olvasni, talán akkor is megvenném a könyvet, mert elég szép. Miért éreztétek szükségét a kiadóval, hogy ilyen gazdagon illusztrált munkával jelenjetek meg a saját hattyúdalát éneklő könyvpiacon?

Ez nem az én érdemem, kizárólag a kiadóé. Amint tulajdonképpen ez az egész história a kiadónak, a Liget Műhelynek köszönhető. Néhány éve Horgas Judit és Levendel Júlia, a kiadó, valamint a Liget és a Szitakötő folyóiratok szerkesztői beszéltek rá arra, hogy írjak mesét a Szitakötőbe – így született meg Rózsasándor. Két történet jelent meg a Szitakötőben, a többi a Liget online felületén, a Felnőtt mese rovatban. A kitűnő illusztrátort, Török Esztert is Júliáék kérték föl a grafikák elkészítésére, amint a kötet terve és kivitelezése is a Ligetet dicséri, amelynek minden kiadványa rendkívül igényes. Végtére a könyvet tárgyként is fölfoghatjuk, adott esetben úgy is, mint egy iparművészeti alkotást.

Bene Zoltán

Jut eszembe, hogy Szegeden az Areión Kulturális Egyesülettel beszálltatok az „üzengetéskampányba”. Üzenet a másilágra. Hommage á Tömörkény címmel antológiát jelentettetek meg a 150 éve született író tiszteletére. Emellett konferenciát szerveztetek róla, és még homoki borkóstolás is kapcsolódott a rendezvénysorozathoz. Iszonyatos energiákat emészthetett fel ennek szervezése. Milyen elvárásaid voltak ezzel kapcsolatban, és milyen hatása volt mindennek?

A barátaimmal, az Egyesület tagjaival szerettük volna a figyelmet Tömörkényre irányítani, mert úgy véljük, nincs az őt megillető helyen… Nem gondoltuk, hogy ezzel a „projekttel” majd egycsapásra oda kerül, de reméltük, hogy egy keveset tehetünk az ügy érdekében. Abban bízom, hogy egy keveset tettünk is… Az antológiába fölkérés nyomán érkeztek az írások. Közel ötven szerzőt kértem föl és huszonhét szerepel a kötetben. Nemet szinte senki nem mondott, ám voltak, akiknek nem fért bele az idejébe, hogy eleget tegyenek a fölkérésnek. Több szerző is megjegyezte, hogy örvendezik, amiért újra elő „kellett” vennie Tömörkényt, és újra rá kellett ébrednie, milyen nagyszerű író. Számomra már ez önmagában óriási eredmény. Amint az is szívmelengető, hogy a konferencián úgy ötven főnyi hallgatóság gyűlt össze délelőtt és délután, az esti borkóstoláson meg hatvannál is többen vettek részt – és nemcsak borokat kóstoltak, de Tömörkény-szemelvényeket is hallgattak, hiszen a borkóstolás ezeket „illusztrálta”.

Elégedett vagy-e Szeged kulturális életével? Nekem néha úgy tűnik, mintha 10-ből 8 rendezvényt te szerveznél…

Ez egyáltalán nincs így. Egy szereplője vagyok csupán Szeged kulturális életének, s távolról sem a legfontosabb. Hogy elégedett vagyok-e? Nem. Ha az lennék, maradnék otthon, a fenekemen és kizárólag a magam dolgával foglalkoznék…

Bene Zoltán

 

A népes közönség Bene Zoltán szegedi kötetbemutatóján

A következőket olvastam egy irodalmi lapban: „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ami az Oktatási és Kulturális Minisztérium helyébe is lépett, többségében inkább nemzeti és klerikális elkötelezettségű, másodvonalbeli vagy regionális alkotókat támogat.” Mivel én is regionális alkotó vagyok, először megijedtem. Utána rájöttem, hogy az online világban nehezen körvonalazható a „regionális alkotó” fogalma. Sértő-e számodra, ha nyíltan vagy burkoltan levidékiznek?

Még szerencse, hogy nem kaptam támogatást az EMMI-től, ezért nem kell magamra vennem… Amennyiben a jelzők közül a regionalitásra kell fókuszálnunk, hát regionális alkotó vagyok én is, ahogyan Te, ez természetes és magától értetődő. Őszintén szólva elképzelni sem tudom, kiket sorolhatnánk föl abban az esetben, ha el kellene készítenünk a nem-regionális alkotók listáját… Az, hogy levidékiznek, nem zavar, különben is számtalan formában lehet levidékizni valakit, s távolról sem mindegyik pejoratív... A vidék hallatlan tág és legalább annyira képlékeny és sejtelmes fogalom. Többször hoztam már erre a következő példát, talán le is írtam valahol, hogy a szegedi nagyposta Vár utca felé eső sarkán sokáig látható volt a falba vágott kettő darab levélnyílás fölött egy-egy fölirat; az egyik rés fölé azt írták: Helyi, a másik fölé: Vidéki. Ami értelemszerűen azt jelentette, hogy a szegedi levelek kerültek a Helyi fölirat alá, amennyiben viszont valaki Makóra vagy Budapestre kívánt eljuttatni valamely küldeményt, nem tehetett mást, mint hogy a Vidéki című nyílást használja.

Bene Zoltán

 

Fotó: Pezzetta Umberto

A zalaegerszegi Pannon Tükör munkatársa lettél, a prózákért felelsz. Milyen forradalom várható ezen a téren a lapnál? Mit ígérsz a friss írásokra kiéhezett olvasóknak? Mit kezdesz a lap „zalaegerszegiségével”, ha van ilyenje?

Semmiféle forradalmat nem tervezek, nem tervezünk. Szeretnénk igényes, színvonalas és olvasható lapot készíteni. A „zalaegerszegiségért” (mert bizony van ilyenje is a folyóiratnak) pedig nem én felelek, megfelelő helyismeret híján ezt nem is tehetném, erre a feladatra vannak nálamnál sokkal alkalmasabb személyek a szerkesztőségben. Természetesen a Pannon Tükör hangsúlyt fektet a lokális értékekre, ám messzebbre is tekint. Jóllehet Zalában jelenik meg, a célközönsége nem kizárólag zalaiakból áll, amiképpen a szerzőit sem redukálhatja helyiekre, ahogyan nem teheti ezt Szegeden a Tiszatáj, Kecskeméten a Forrás vagy éppen Csíkszeredában a Székelyföld sem, hogy csak néhány példát említsek…

Hallottad, hogy Tarantino a 10. filmje után abbahagyja. Szerintem csinálhatna egy filmet Rózsa Sándorról is. Te melyik filmjét szereted a legjobban?

Hogy melyik Rózsa Sándorról készítené azt a filmet − a legendás alakról, a „történelmi” személyről, egy fiktív hősről? − az azért lényeges kérdés… Tarantino filmjei közül a magam részéről a leginkább még mindig a Ponyvaregényt kultiválom, bár a Django elszabadul is remekmű. Viszont azt is be kell vallanom, hogy nem ismerem maradéktalanul a Tarantino-életművet, a filmjei felét, ha láttam.

Mi volt a tavalyi év legnagyobb irodalmi élménye számodra?

Két friss Orhan Pamuk-regényt is olvastam az idén, A furcsaság a fejemben és a Piros hajú nő címűeket. Mindkettő nagy élmény volt, Pamuk régi kedvencem.

Boldog Zoltán

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.