Lehet-e jó egy „alkalmi” vers? – Király Farkas beszélgetése Lövétei Lázár Lászlóval

Interjú

 

Lövétei Lázár László

                         Lehet-e jó egy „alkalmi” vers?

Király Farkas beszélgetése Lövétei Lázár Lászlóval az alkalmi versek létjogosultságáról, képversekről és kötött formájú költeményekről a költő Alkalmi című legújabb verseskötetének apropóján.

 

Nemrégiben jelent meg új versesköteted. Címe: Alkalmi. Ez önmagában nem különösen elgondolkodtató, ám a bevezető oldalon két idézet – egyik Ifjabb Pliniustól, másik Csokonai Vitéz Mihálytól – is felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmi versekkel régóta nincs rendben valami… Mégis egybegyűjtötted az ilyen jellegű költeményeid. Marketingfogásnak nem utolsó a mottóválasztás. Honnan jött e szövegek kötetté formálásának az ötlete?

Egyik kedves költőm, Füst Milán 1934-ben előszót írt Válogatott versek című kötetéhez. Ebben az előszóban van egy passzus, aminél anno nagyon leragadtam. Az illető passzus így hangzik: „A verseim fölébe egykor írt s barátaimhoz, vagy ismerőseimhez szóló összes név szerinti ajánlást, címzést vagy megszólítást töröltem, mert azt kívánom, hogy ez legyen a végleges formája.” Vajon mit akarhatott Füst Milán ezzel a gesztussal? – kérdeztem magamtól. Talán abban reménykedett, hogy lehámozva minden „alkalmiságot”, a versek immár az örökkévalóságnak szólnak? Egyáltalán: megváltoztak-e a versek minőségileg (!) attól, hogy nincs előttük se ajánlás, se címzés stb.? Vagy Füst Milán csak segíteni akart az olvasónak, hogy ti. inkább a versszöveggel foglalkozzon, s ne azon töprengjen, hogy ki lehetett X vagy Y, akinek az ajánlás szól? Lehet, hogy „túltolom” a dolgot, de számomra ez a kérdés igenis lényeges, mert arról szól, hogy lehet-e jó egy vers, ami ilyen vagy olyan alkalomra készült. A romantika óta valósággal istenítjük az ihletet, s e felfogás szerint csak az a vers érvényes, ami isteni szikraként pattan ki az ember fejéből, az alkalmatosságra írott versek pedig egyszerűen nevetségesek (főleg az esztétikusoknál, ahogy Csokonai mondja). Ha viszont ez így van, akkor dobjuk ki a teljes Horatiust, csak azért, mert Maecenashoz, Sestiushoz, Agrippához vagy Thaliarchushoz íródtak a versek? Vagy mit kezdünk például az olyan versekkel, mint a Nemzeti dal (ami köztudottan alkalom szülte alkotás)? Erre még lehet azt mondani, hogy vezércikkvers (mondják is az okosok!), de az irodalomtörténészek a magyar irodalom (szerintem) legnagyobb verséről, A vén cigányról is kiderítették, hogy Vörösmarty ezt a költeményt (illetve annak első felét) arra az apropóra írta, hogy valakinél vendégségben lévén, ebéd után a jelenlévők unszolták, hogy írjon már valamit a nemzet vigasztalására! Levon-e bármit is A vén cigány értékéből annak alkalmisága?

A kötetem elejére biggyesztett mottókkal tehát szerettem volna rávenni az olvasót, hogy ő is gondolkodjon el ezeken a kérdéseken. S mivel „rendes” verseim nem voltak, csak ilyen alkalmiak, szinte nem is tudtam volna más kötetet kiadni, csak egy Alkalmit. Mindössze a verseket kellett szétválogatnom, hogy melyik kerüljön a „-nak/-nek” ciklusba, s melyik a „-ról/-ről”-be…

 Lövétei Lázár László

Az Alkalmi sepsiszentgyörgyi bemutatóján Szonda Szabolccsal és Fekete Vincével. Fotó: Albert Levente

A könyv egyik jellegzetessége a kompaktsága: nem egészen hatvan oldalnyi verset tartalmaz. Tekinthetjük ezt a válogatáskötetet valamiféle összegzésnek, tréfásabban: lezártnak gondolod az alkalmivers-korszakod?

Momentán is van egy „megrendelésem” versre, az alkalmivers-korszaknak tehát nincs vége. Ezzel elvileg nem is lenne baj, engem inkább az aggaszt, hogy egy ideje nem találom azt a nagyobb konstrukciót, amibe teljesen bele tudnék feledkezni. Márpedig én nagyon szeretem azokat a köteteket, amelyek kötetként is meg vannak csinálva, tehát nemcsak egy-két-három jó, vagy szép, vagy nagy vers van bennük, hanem egy komplett s lehetőleg újszerű világot is föl tudnak kínálni az olvasónak. No de semmi vész, egyszer, talán, majd hátha erre is sor kerül. Vagy, ahogy az egyik (szintén szűkszavú) kolléga mondta (szintén egy alkalmi versben): „Reménylek. Amit század nem tehet, / Az ezredek majd megteendik azt.” S remélem ugyanakkor, hogy az Alkalmi nem az „öregkori” verseimet tartalmazza…

A Születésnapi episztola-féle, Buda Ferencnek, 2016. november 3-ára kuriózum. Lábjegyzetelni kellett a verset egy számnév miatt. A memóriával vagy a ritmikával nem fért össze a valóság?

Vagy mégiscsak lennének öregkori versek is az Alkalmiban? Nem, nem vagyok még szenilis, természetesen a hexameter dobta ki magából egy bizonyos helyen az illető számnevet, szerencsére egy másik helyen (és néhány ütemmel előrébb) már simán befogadta, hiszen az általad is említett pontosító lábjegyzet szintén hexameter.

Néhány képverset is találunk a kötetben, hexameterből, disztichonból – utóbbiból egészen frisset, idén tavasszal írtat. Gondoltál-e arra, hogy esetleg kötetnyi klasszikus formájú szöveget képverssé tipografizálj?

Vannak kollégák, akik szerint a képvers már régóta múzeumba való, s ha folyamatában nézzük az irodalmat, valószínűleg igazuk is van, én mégis sajnálom szegény képverset fölcímkézve porosodni hagyni. Egyik hatsoros versem („idestova lassan három éve / hallelujáznak az angyalok / hogy éppen a küszöbükhöz érve / ugrott be ez a gyerek-dolog: / szóval így lehet megúszni élve / hogy a képen nem is én vagyok”) annak apropóján íródott, hogy 2005-ben megszületett az első gyerekem, Julcsi lányom, akkor tehát, amikor még nem volt biztos, hogy sikerül túlélni a rákot. Nos, ezt a hat sort akkor úgy tördeltem képverssé, hogy egy portré kerekedjék ki belőle, valósággal az olvasó szájába rágván azt a bődületesen nagy közhelyet, hogy az ember a gyermekében él tovább. Akkor (talán érthető módon) nagyon fontos volt nekem ez a megoldás, ezt a képverset a mai napig is szeretem, de annak amúgy nem sok értelmét látom, hogy egy klasszikus formájú szöveget öncélúan képverssé tördeljek.

 Lövétei Lázár László
    Lövétei Lázár László az Álljunk meg egy szóra-esten László Noémivel

A Székelyföld főszerkesztője vagy, a főszerkesztőknek pedig általában kevés idejük marad az írásra. Tőled milyen újdonságot várhatunk a közeljövőben?

Az adminisztratív munka tényleg elég sok energiát fölemészt, de nem ezzel van a baj, hanem – ahogy már említettem – azzal, hogy egyelőre nem találom azt a nagyobb struktúrát, ami igazán izgatna. Mert ha ez megvan, akkor fát is vághatnak a hátamon, úgyis csak arra koncentrálok. Amikor például Zöld című kötetemen dolgoztam, jó néhány hexameter autóvezetés közben jutott eszembe. Attól sose féltem, hogy esetleg elfelejtem ezeket a hexametereket, vagy ha mégis elfelejtettem volna őket, akkor meg is érdemelték a sorsukat. Szóval valami ilyenszerű „alkalomra” várok mostanában is. És: „Reménylek. Amit század nem tehet” stb.

 Király Farkas

 

 

 

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése