Ugrás a tartalomra

Cicero átnéz az idők közti résen

 
 
 
 
 
Cicero átnéz az idők közti résen
                  Francois Bréda kettős könyvbemutatójára
 
Varga Melinda verses reflexiója
 
 
Ha a lélek elveszíti szárnyait, földre zuhan,
minden, mi lent van, a léthez kötődik,
s mi fent, az a fénnyel köt szövetséget,
az égi a földinek tükörképe,
az istenek háborúinak
kicsinyített mása a földi harc,
a valóság akár a lét, teátrális.
Maszkjaink megvédenek,
a földi színjátékban kevésbé
leszünk sebezhetők,
de az elfedés láttatás is,
s a látókhoz az út belső poklon át vezet.
A Dante téri kocsma ma este a Music Pub
és az egykori Bulgakov füstös pincetere,
ahol a bretteri boncasztalon ifjú titánköltők várták,
pokol, purgatórium vagy menny lesz-e műveik sorsa.
Sokan vannak, de a világ többágú sípját
kevesen tudják megfújni,
az apollói út nem mindünknek
vezet a megismeréshez,
maradnak sebek hátán sebek,
okafogyott mindennapi ptek.
A pték, mi térképet rajzol a földi tre
nem más, mint a ,
s bár nyomokban őrzöd az ideákat,
ki Léthé folyójából ittál,
másképp uralod az emlékezést.
 
A mentális tárgyak múzeumában
egymástól látszólag eltérő tárgyak fémlemezei
fenséges szimfóniát hallatnak, de a hangok
csak beavatott füleknek muzikálisak.
Ciceró levelei átívelnek az időn,
előbb a jövőbe, majd a múltba visznek,
a jelenkori olvasó, pillanat pillérén átsuhanva,
egyszer csak 3500-ban találja magát.
 
A fémes űrt szeldd át,
növeszd vissza szárnyaid,
gy sebesebb a fénynél,
az idő képlékeny anyag,
illúzió tán csak a földi lépték.
 
A Theatrum Epicum és a Theatrum Temporis
iker-időűrhajóin messzire juthatunk,
ez az időút a megismerés lehetősége.
Előbb csak mániákus bibliofilek vagyunk,
faljuk a könyveket, kutatjuk a titkot,  
majd rádöbbenünk, az igazság,
mindvégig ott volt, csak szemellenző
takarta  szemünket.
A levél-dialógus szöveg-szövete
a múltból a jelenen át a pergamenkarcsú jövőbe visz,
elméd, mint száraz szivacs felissza a tudás levét.
A létezés hiábavalóságán ne csüggedj,  
minden hiátus láthatatlan.  
A nyelvelő nyílveszők lombkoronája,
szavak arany-erezete,
nyelvi alkímia mágikus üstje,
látszólag bonyolult,
valójában összefüggő szerkezet,
a részek baráti ölelkezése köti egymáshoz,
a megértés kulcsa a barátság,
mi felülkerekedik szerelmen,
önös érdeken és egón.
Ki átnéz az idők közti résen,
látja a rácsok mögötti világot.
Minden könyv labirintus,
minden labirintus könyv,
ha avatatlan kézbe kerül.
Csak ide-oda dobálja az ár az olvasót,
a tenger moráját hallja, de nem érti, hogy
a tenger is költészet és a világ nagypoéma.
Mostani és eljövendő olvasó hegyezd füled,
Brédán keresztül Ciceró üzen,
beinvitál az időűrhajóba,
ha helyet foglalsz,
érzed a szövegtest boldog barázdáit
tudatod alá férkőzni,
idd magadba, mit érzékelsz e szcénán,
s mi barlangok mélyén világít
már-már földöntúli fénnyel,
az elme és szív tánca,
ne félj tőle,
engedd magadhoz a ritmust.  
A brechtiánusi Bab és babér  
a próza földi sarából sarjadt,
a történet arca ezért látszólag mozdulatlan,
egyszerűbb mondatmóddal fedi fel,
ki halász, ki  hal, ki vezér, ki követő.
A koldus, akit Viktornak hívnak, a Költő,
netán a Narrátor, avagy a barátok,
akik kísérik lélekben az utasokat
a szeles Kolozsvártól a szelíd Babadágig?
A világ egy dantei lángrózsa puha kenyérhéjban,
s a titkok sise[1] mi magunk vagyunk.
 



[1] török eredetű szó, jelentése szúrófegyver, kés

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.