Ugrás a tartalomra

Deák Csillag: Határok kimozdítása – Kölüs Lajos: A valóság nem létezik?

 

 

Deák Csillag 

Határok kimozdítása

 

Könyv Kata képeivel szembe megy az uralkodó szemlélettel, tabukat sért, miközben nem tesz mást, csak néz, lát és fest. Adunk magunkra, hol feketére, hol fehérre festjük arcunkat, hol krémmel, hol iszappal. Regenerálódunk, az elveszett, megkopott szépséget őrizzük, óvjuk. Sokszor nem számít, hogy mibe kerül. Leszívatjuk a zsírpárnákat, gyomrot szűkítünk, így vagy úgy, a cél közös, karcsúbbakká váljunk. Rubens mit szólna ehhez, nem tudom, vérbő női alakjai mintha másról szólnának, más életfilozófiáról, a mindennapi testekről, a maguk valóságában. Látszat és valóság, szépségeszme és divat mentén keressük és próbáljuk elfogadni önmagunkat. Identitásról is szólnak Könyv Kata festményei. Test és lélek azonosságáról és különbözőségéről. Anonimekké válunk a részletekben, egyúttal valami közös is létrejön. A has, a bőrredők, a zsírpárnák. Katalógust, sorozatot is készít a festőművész a részben egész-puha testről. Az egyes részletek nem adják ki a test egészét, ám a fantáziánk erejével megrajzolhatjuk a testet hordozó figurát, nőt, férfit.

Mi az ideális, mi az elvárt szép? Mi az eszményi forma, mi az eszményi szépség? Van ilyen egyáltalán? Milyen a rút, ami nem vállalható? Sokszor elég csak a testtartásunkat megváltoztatni, mozdulatainkat tudatosítani, mi előnyös, mi nem az. Ragaszkodunk a megszokásokhoz, sajátunk, önazonosságunk része. A megszokás még nem tesz bennünket közhelyessé, sablonossá, de klisészerűvé sem. A megszokás a tradíciónak is része, örökség, segít a túlélésben, segít a kommunikációban, kiszámíthatóvá tesz bennünket. Egyediségünket, így önazonosságunkat csak akkor veszítjük, veszíthetjük el, amikor az egyszeri, konkrét helyzet mást igényel tőlünk, amikor a megszokásunk, tradícióink már nem elegendők a helyes döntésünkhöz, de mi mégis úgy reagálunk, mintha nem állna fenn ellentmondás a konkrét helyzet és megszokásunk között.

A kint és a bent kérdéskörét vizsgálja Könyv Kata. A kint és a bent határát, miként is kapcsolódnak egymáshoz, tudva, határterületük van, de nem tudjuk, honnan is kezdődik a kint, és honnan a bent. Meglátja a Kívülvalót, ami már lelkünket is átjárja, azaz belsőnkké vált. Fázisonként, egy-egy testrészre koncentrálva veszi figyelembe a látványt, egymásba áramoltatja őket, koherenciájukat mutatja fel, mivel ezek az átmenetek összefüggnek, egy nagy egész részei. Itt nem testpózokat látunk, nem a szépséget és az igazságot, hanem a tipikus, a jellegzetes vonást, amely segít föltárni a csak testrésze által ábrázolt embert, annak személyiségét.  

A Cserepesek műben ott a játék, a gyermeki vágy, eggyé válni valamivel, a növénnyel, ami hozzánk simul, ruhánk alá bújik, hogy bőrünk alá is, nem tudom. Eltakarjuk az arcunkat, tudatjuk a világgal: növekvőben vagyunk, komolyan kell venni bennünket. A Fehérre, ill. a Paint it black a női szépség megőrzését, a testi megújulást, az örök küzdelmet jelképezi, maszk által szépülnénk, őriznénk meg szépségünket? A Dilemma című kép önironikus jellemzés is, ellenkezőjébe fordítjuk a dolgokat. A női lélek áll a figyelem középpontjában. Az önmegfigyelés (Csíp, Mar), hogy valami megváltozott, de nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Az örök változásról szólnak a képek, mert a Szívtál és az Édeske is jelzi, a tárgyak emberekhez kötődnek, az emberek meg a tárgyakhoz, bennük egy másik ember lelke lakozik, tárgyiasul, kötődünk hozzá, életünk végéig. Vajon a tálban látható pirula mit kínál nekünk? Ez lenne a megoldás szívfájdalmunkra, ez édesítené meg életünket?

Nehéz az Arany-arányt meg- és eltalálni, hogy ne essünk áldozatul egy fétisnek, miként olvashattuk azt Ilf-Petrov Aranyborjújában. Osztap Bender milliomos akar lenni, és hogy célját elérje, semmi sem szent számára. Miként a Dilemma, az Éjszaki leolvasás című kép is a kiállítótérben található, nyitható közműelemekkel lép viszonyba, kapcsolódik egybe térként, szűnik meg köztük a térbeli és időbeli távolság. A valóság sokarcúságát, egyediségét, hasonlóságát és váratlanságát fedezhetjük fel így. Könyv Kata gázóráival korábbi kiállításán is találkoztunk, változatlanul van (még) gáz – gáz van. Az Éjszakai leolvasás finom párhuzamát és ellentétét is felfedezhetjük Rembrandt Éjszakai őrjáratával. Könyv Kata képén nincs emberi figura, csak emberi tárgyakat látunk, valamit mérünk, mert ilyen világban élünk. A kép alján a két világító fény fekete macska szeme is lehetne. Kísérteties. Anyajegyek emlékbe című kép a egy másik valóságról, a sokszor rejtett, eltagadott valóságról is szól. Vérfoltokként, stigmaként is felfoghatjuk a látott jegyeket. Ám bárhogy értelmezzük a jelenséget, örökségről is szó van, valami folytatódik tovább, a gének által, a társadalmi, a családi viszonyok által. Csak a test töredékét látjuk, a kézről sem tudni, kihez tartozik. A Részben egész-puha sorozat képei a darabjaira hullt önképünket mutatják, egy-egy részletből ítélünk, fogalmazunk meg ítéleteket, előítéletesen. A Könyv Kata által elénk állított tükörképek, tükörszilánkok figyelmeztetnek bennünket, ne a reklámvilág által sugallt testképet tekintsük ideálisnak. Még akkor sem, ha magunkba csípünk, mert van mit megcsípnünk, megmarnunk. Önfájdalom ez, de van benne irónia is. A Has című képen látható köldök és a kép elé helyezett fotel alján lévő lyuk között hasonlóságot fedezhetünk fel. A párhuzam olyan teret nyit ki, amelyben ott lappang valami titokzatos is, élő és holt anyag játéka, viszonya. Nem csupán köldöknézés.

Több részre szakadunk, deformálódunk, nem látjuk az egészet, mire is lenne szükségünk, hogy testünk harmóniáját nap mint nap megőrizzük. Sokkolnak a képek, a groteszk látvány mosolyt fakaszt. Bár tudjuk, hogy a reklámokban sokszor csak tökéletes testű nőt lehet látni. Az igazság máshol van, a valóságon túl, szól hozzánk Könyv Kata. Kompozícióban egyszerűsít, redukál, szelektál és kiemel, elvesz és hozzátesz, felfokoz és összevon, látványt, a színekkel, formákkal (torzításokkal, felbontásokkal, átrendezésekkel, a tér tagolásával, mélységével, perspektívaváltásokkal) érzékivé teszi a jelenséget, a látványt.  

Nem az abszolút tökéletességet keresi, arra nem kíváncsi, sem a szépségeszményre, mert szembe megy velük. Számomra ezek a képek egyfajta meditáció eredményei, lelki és testi állapotot tükröznek, amelyek energiával teltek, az élet jellegzetes vonásai. Kikerülhetetlenek. Szemlehunyva is látjuk őket, önmagunkat. Tükör nélkül.

           

 

Kölüs Lajos

A valóság nem létezik?

 

A világ olyan, amilyennek látjuk vagy látni akarjuk? Nincs abszolút igazság, és nincs egységes világkép? A valóság nem létezik? Ha létezik, akkor nem mást, mint rémálom? A valóságot mi hozzuk létre, saját érzékelésünk által? Megannyi kérdés, melyre számtalan választ hallhatunk, olvashatunk. Egy biztos – érzékszerveink, tudatszintünk meghatározzák világképünket. Az élet maga a játék, az élet értelme részt venni, megtapasztalni magát a játékot.

Még akkor is, ha életünk nyolcvan-kilencven százalékát zárt térben éljük, négy fal között. Valaki mellett, kettesben, vagy valaki nélkül, egyedül. Önmagunkhoz és egy másik emberhez is közel, nagyon közel, testközel, lábtól lábig, fejtől fejig, háttól hátig, szemtől szembe, ágyban, párnák között, olykor a konyhában, fürdőszobában. Hol nyitott, hol zárt, csukott szemmel nézünk a tükörbe, a másik félre. Belénk ivódik önmagunk és a másik ember látványa, szaga, illata, ruhája és ruhátlan bőre (Has), a test, az izmok és inak mozgása (Csíp, Mar), az arcjáték. Mindenre emlékszünk, és semmit sem felejtünk (Anyajegyek emlékbe). Fontosak számunkra a részletek, azok, melyek miatt szeretni vagy éppen utálni fogunk valakit, önmagunkat (Maszk1, Maszk2). Minden jelentéktelennek tűnő kérdésnek és részletnek nagy jelentősége van abban, hogy mit és hogyan látunk (Cserepesek).

Könyv Kata az Y-generációhoz, az 1980-as, 90-es években született fiatalokhoz tartozik. Ambiciózus, független, piacképes, megalkuvásmentes, a művészi szabadságot képviselő művész, akit önállóságra és szabad véleménynyilvánításra neveltek, és nagy önbizalommal, szabadon, felpörgetett ritmusban éli az életét és mondja el a véleményét, oldja meg az életével és művészetével összefüggő feladatokat. Élvezi, hogy egyszerre több feladatot végezhet. Kerüli a formalitásokat, nagyra értékeli a személyes szabadságot, az egyéni látásmódot. Tény, hogy Könyv Kata is egy fogyasztói társadalomban nőtt fel. Nem idegen tőle a mindennapi reklám, a kirakatok világa, személyes találkozásokon, video- és chat-üzenetek keresztül kommunikál, mindenre igény tart. Ez a minden maga az élet, az élet, mint játék és felfedezés.

Könyv Kata játszik, felfedez, szeleteli, lájkolja, nyomkodja, ujjai közé csípteti az emberi testet, réseket keres, mintha két kerítésléc között nézné a kerítés mögötti világot, az emberi testet, amelynek mind egészében, mind részleteiben sajátos spiritualitása van. Ez a részekre bontás ugyan groteszk látványt hoz létre, de emberi tekintet, pillantás fókuszában felsejlik a valóság igazi arca. Akár elfogadjuk, akár elutasítjuk a látványt, amit a kitakarás, a nagyítás hoz létre, a test minősége, szépsége, rútsága kerül a célkeresztbe. Túl a reklámból ismerős arcok, testek világán. Könyv Kata közvetít egy állapotot, visszajelzést ad egy jelenségről, megmutatja egy cselekedet eredményét, segít nekünk, nézőknek elfogadni önmagunkat, illetve el is idegenít attól a testképtől, amelyet magunkban hordozunk (Részben egész-puha képek I–V., V–VIII.).

Könyv Kata a valósághoz közelít, közelről lát valamit, közelre megy, hogy jobban láthassa, ne zavarja az érzéki csalódás. A szemölcsöt keresi, a heget, a vágást, a dudort, az anyajegyet. A sérüléseket és a velünk született adottságokat. Kendőzetlenül mutatja be, amit lát, és ahogyan látja, nem használ szépségtapaszt, még akkor sem, amikor fehér vagy fekete szépségmaszkot tesz arcára. Nem Könyv Kata fókuszával, szemmértékével, látásmódjával van baj – elsőre azt gondolnánk, hogy igen. Bennünk, saját magunkban kell keresni a nem-látás okát, már-már vakságot. Nem illő beszélni, sőt meglátni sem, ami rút, ami nem szép, ami taszíthatja tekintetünket. Egy fél kar, egy fél láb, béna végtag, a súlyfölösleg, az úszóöv. Nem azt látjuk, amit látni lehet, hanem tudatunk korrigál, módosít, csinosít, retusál, kiszínez, formálja a valóságot, olyanná, amilyennek még elfogadjuk, amilyennek látni szeretnénk. Könyv Kata szeletelt testrész-képei egyben arra is példák, hogy a látvány, a fizikai megjelenés, az előítéletünk, elfogultságunk milyen módon befolyásolja a személyészlelésünket, a személyekről alkotott véleményünket.

Nem szokásainkat ostorozza Könyv Kata, szokásaink végeredményét, a testünkre gyakorolt hatását tárja elénk. Kettős értelemben. Egyrészt elidegenít a látványtól, mondván, ez nem én vagyok, másrészt arra ösztönöz bennünket, hogy fogadjuk el önmagunkat, saját valóságunkban. Kibillenti lelki egyensúlyunkat, változzunk, ha lehet. Ha nem, mert a genetika közbeszólt, akkor nincs mit tenni. A valóság győz. Az igaz valóság az erők bonyolult világa, ahol feltárul a létezés minden eleme közötti, végtelen kapcsolat. Könyv Kata a létezés elemeit veszi sorra, testünk elemeit. A harmónia hiányát, a hedonizmust, miként is válik testünk olyan börtönné, amelyből legszívesebben szabadulnánk. Bármit is választunk, félünk kimondani. Félünk változtatni, félünk önmagunktól, a lelkierő apadásától, behódolunk a megszokott menetrendnek, kívánságoknak. Félelmet és szorongást érzünk testünk látványától. Testünk mást akar, mint amit gondolunk, vagy tenni szeretnénk. Mintha több részre szakadnánk.

Könyv Kata nem áll kívül a valóságon, nagyon is benne létezik. Identitásunk rejtett oldalára kérdez és mutat rá. Testképeivel olyan szituációt hoz létre, amellyel felszámolja a néző szemlélői és megfigyelői pozícióját, és mint résztvevőt teremti meg. A néző válik főhőssé. Darabokban, részletekben, idegenként tekintve önmagára. Senki sem vesztett el semmit, senkitől sem loptak el semmit. A kép, a valóság hiánytalan, ha ebben a hiánytalanságban többlet is van. Súlyos és könnyed, olykor puha többlet. Önmagunk idegensége.

A sztoikusok szerint csak az a kép lehet igaz, amely a lelket mindjárt megragadja.Hogy Könyv Kata melyik alkotására igaz ez az állítás, nem tudom. Ez számomra is egy Dilemma. Mert olykor tényleg nem tudjuk, mi van elöl, és mi van hátul, melyik térben is vagyunk, hogyan kapcsolódunk egy másik térhez. Miként leszünk egy térré (egy testté), vagy válunk részévé egy Éjszakai leolvasásnak. Megragadó képek.

 

Könyv Kata (1984, Pincehely) Barcsay-díjas festőművész – jelenleg a PTE MK doktorandusz hallgatója – képei között az indusztriális, álomszerű, metafizikai terektől a közérthető kritikai felütéseken keresztül a személyes hangvételű portrékig sokféle téma megtalálható. Festészetére jellemző a tradícióval való kapcsolat és a lényeglátó, őszinte, olykor rusztikus gesztus. Művei, bennük a szuggesztív terek, megragadó és különös tárgyi együttállások is. Személyes miliőből indulva, sajátos iróniával a szélesebb értelmezési horizont felé tartanak, és csatlakoznak a kortárs művészeti diskurzushoz.

 

 


Könyv Katalin KÍVÜLVALÓSÁG című kiállítása

2017. április 6.–április 28.

Magyar Műhely Galéria

1072 Budapest VII. Akácfa utca 20.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.