Ugrás a tartalomra

A segg – Király Farkas parabolája

„… a nagy tehetségű, a Himalájában és az Andokban is megfordult alpinista, aki gondolt egy merészet: a lépesi alagút fölött a nagyjából százötven méterre magasló sziklafalba befaragja Zsurzsonovics Anka seggének formáját, ahogyan azt a négy amerikai elnök arcával tette anno Miszter de la Mothe Borglum a dakotai Rushmore-hegyen.”

 

Falvai Mátyás macskájának

 

Évekkel ezelőtt, egy ködös éjszakát követő napsütéses délelőttön figyeltem fel a természet és a technika e különös együtt munkálkodására. A vonat megállt egy percre Lépesváralján, s bár bele voltam mélyülve érdekes olvasmányomba (Useless Paradises. Karst Phenomena in the Balkans), hogy megelőzzem trapézizmom teljes elgémberedését, felemeltem tekintetem a lapokról, és néhányszor oldalra billentettem a fejem. Közben kipillantottam az ablakon – és hipnotikus élményben lett részem. A szakállas, mindig csapzott állomásfőnök helyett egy testhezálló, vadonatúj egyenruhát viselő pompás hölgyet láttam a peronon, síppal, tárcsával felszerelkezve. Körbenéztem, hogy filmeznek-e esetleg, de sehol nem láttam kamerákat. Az állomásfőnök a mozdony irányába fordult, hozzám képest háromnegyed részben háttal, és újdonatúj tárcsájával útjára engedte a vonatot. Abban a pillanatban tudtam, hogy a gömbölyded testrész, amelyre a tekintetem rátapadt, durva beavatkozás a világ rendjébe. Azt viszont nem sejtettem, hogy ily mértékben felkavarja a mindenséget.

Az arra haladó vonatok utasai, főleg a családjuk nélkül utazó férfiak, egymás figyelmét hívták fel az állomásfőnök idomaira, különösen a fenekére. A 300-as vonal mintegy hatszáz kilométer hosszú, és megesett, hogy Lépestől százötven-kétszáz kilométerre is erről beszéltek az urak, amit eléggé különösnek tartottam. De mivel ez sokkal inkább izgalomba hozta az embereket, mint a politika vagy a foci, a jelenség miatt fél év alatt ötödére csökkent az erőszakos bűncselekmények száma a vonatokon, és mintegy felére a pályaudvarokon. De ez semmi ahhoz képest, hogy szűk évvel később, egy szakmai konferencián részt vevő kollégáim, megtudván, honnan érkeztem, egy bizonyos állomásfőnök feneke iránt kezdtek érdeklődni. Egy portugál, egy török meg egy litván szaktárs egyként megerősítette, hogy az illető nőszemély neve Zsurzsonovics Anka – mint később kiderült, igen jól informáltak voltak. Ekkor hallottam utoljára valakit a fenék szóval hivatkozni Anka hátsó felére, ezután mindig, mindenhol már csak a segg szóval találkoztam. Valószínűleg, mióta Ankuca hátsója közbeszédbe került, írásban és élő szóban is a segg kifejezést használták.

Az események nagyjából akkor pörögtek fel, amikor egy – bizonyára számos komplexussal küzdő – újságíró megszellőztette a hírt, miszerint Ankuca segge nem természetes. A napilap szerkesztőségét ellepték a levelek, székháza elől a rendőrségnek kellett szétoszlatnia a tüntetőket, akik Molotov-koktéllal is megdobálták az épületet. A zsurnalisztát menesztették. Az ügy természetesen pillanatokon belül a bulvármédia kedvence lett. Néhányan vették a fáradságot, és ki kocsival, ki pedig, a téma jobb megközelítése miatt, vonattal elzarándokolt Lépesváraljára, Zsurzsonovics Anka állomásfőnök seggéhez – de ő, mondjuk így, le se szarta őket. Egyetlen mondatot szajkózott az újságíróknak: aki a médiával civakodik, annak a feneke bánja. Készíthettek róla álló- és mozgóképet, elölről, hátulról, reggel vagy este, mit bánta ő, de az említett aforizmán (valaki idővel kiderítette, hogy egy mongol írótól, bizonyos Csadravalin Lodojdambától származik) kívül egyetlen szót sem nyilatkozott.

Az ötlet megérintett néhány érzékenyebb tollforgatót is. Folyóiratokban, de főleg az interneten kezdtek megjelenni az Anka seggéhez és seggéről írott költemények, időnként kisprózák is. Egy lelkes és jó üzletet szimatoló fővárosi könyvkiadó összegyűjtötte a szövegeket, és megkereste a lépesi önkormányzatot meg a vasutat, hogy támogassák anyagilag egy antológia kiadását. A vasúttól elkergették, az önkormányzat viszont hajlandónak mutatkozott az együttműködésre, s miután magával az állomásfőnökkel is egyeztetett, csinos summával járult hozzá a könyv megjelentetéséhez. A Ballada Anka seggéhez címen kiadott kötet némileg sikeres lett, ezért a kiadó és az önkormányzat többnapos, nyitott irodalmi tábort szervezett Kincsünk, a segg címmel a lépesváraljai futballpályán (szállást az egykori munkásszállóban biztosítottak). Ekkor és ott láthatták a táborozók a Fékpofák, farpofák című vasúterotikai színmű ősbemutatóját is, egy jól ismert vándortársulat előadásában. Ankuca a táborba nem látogatott el, az előadást a konyhaablakból követte szolgálati messzelátójával, ahogy azt egy szemfüles paparazzo felvétele tanúsítja.

Megtekintette a színművet egy terepre induló barlangászcsapat is. Miután benyomtak néhány sört, megvettek egy csomó példányt a szimbolikus áron kínált antológiából. Később egyikük, még fiatal, de már jó nevű, merész ötleteiről ismert képzőművész, a barlang kézilabda-pálya nagyságú, agyaggal tele termében, hol látogatók által gyúrt számtalan szobrocska állt, egy 5:1 arányú seggszobrot készített. Ezzel háttérbe került a többi alkotás, ám előtérbe került a segg.

Ugyan mi sem valószínűtlenebb, mint hogy a föld mélyéből íveljen fel alkotó és alkotás pályája – ám nem sokkal később a National Nature sztárfotósa látogatta meg a barlangot. Kitűnő fotókat készített az agyagseggről, és kinyomozta az alkotó kilétét is. A szobrász, mint a NatNat-nak nyilatkozta, korábban már sokszor tanulmányozta a témát, gyakorlatilag minden fel- és leszálláskor negyedórát forgolódott a lépesi állomáson és környékén. Ami nem kevés idő, ha úgy vesszük, hogy nagyjából kéthetente akadt dolga Lépesváralján. Elmondta, hogy többféleképpen is próbálta megragadni a témát, de a megközelítés módja valamiért sosem volt hibátlan. Így viszont létrehozott egy köztéri művet, amelyet soha senki nem fog látni, mivel már elkezdték feltölteni azt a mesterséges tavat, amelynek vize rövidesen elönti az illető barlang bejárati szakaszát. Számításai szerint a páradús légkörben az agyagsegg épp olyan iramban fog meglöttyedni, mint az állomásfőnöké a való világban.

A National Nature cikke külföldön is általánossá tette az állomásfőnök hátsója iránti érdeklődést. Több férfimagazintól is megkeresték Ankát, aki végül a vasúttársaság beleegyezésével és nyomására hajlandó volt megjelenni néhány folyóiratban és falinaptáron, kizárólag felöltözve, bár az egyedileg tervezett vasutasegyenruhák nyilván többet mutattak, mint amit eltakartak. Ezután, ahogy az lenni szokott, a fitneszesek, a wellnessesek, az alakformálók, a palaevők, a zsírégetők, a bőrfeszítők és az asztrálfogyasztók keresték fel, valamint egy-két rögeszmés földönkívüli. Valamint a nagy tehetségű, a Himalájában és az Andokban is megfordult alpinista, aki gondolt egy merészet: a lépesi alagút fölött, a nagyjából százötven méterre magasló sziklafalba befaragja Anka seggének formáját, ahogyan azt a négy amerikai elnök arcával tette anno Miszter de la Mothe Borglum a dakotai Rushmore-hegyen. Előrelátóan egyhavi élelemmel mászott fel a sziklára – naphosszat kalapálta a követ, éjjel pedig függőágyban aludt. A természetvédelmi hivatal hevesen tiltakozott ez ellen, és a különböző hatóságok segítségét kérték az akció beszüntetéséhez. A rendőrök ugyan megpróbálták hangosbeszélővel leszedni a falról, ám nem jártak sikerrel. A hadsereg hegyivadászainak bevetése is szóba került, sőt altatólövedék felhasználása is, ám végül ukáz érkezett a kormánytól: a fiú Iksz Ipszilon politikus és nagyvállalkozó unokaöccsének a keresztfia, hagyják faragni a sziklát, úgysincs benne annyi kitartás, hogy véghezvigye a tervét. Ez így is történt, három hét múlva magától lemászott a szikláról, s eltűnt, mint szamár a ködben. Az alagút felett pedig nem látni mást, csak azt, hogy néhány négyzetméteren a szikla felülete frissebb, élénkebb – csak a beavatottak tudják, hogy ez egy sziklasegg-kezdemény.

Nagyjából ekkor döntött Zsurzsonovics Anka: eddig, és ne tovább. Elvégeztetett magán egy fenéklaposító beavatkozást, aztán, hogy a megváltozott súlypontja miatt minduntalan orra ne bukjon, egy mellcsökkentő plasztikát, majd áthelyeztette magát az ország másik felébe. Azóta a férfiak ismét politizálnak vagy fociról beszélnek a vonaton, a vasutasokról nem születik semmiféle művészeti alkotás, és külföldön is egyre rosszabb a megítélésünk – talán épp e segg miatt…

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.