Jeligék a halhatatlanságnak
JELIGÉK A HALHATATLANSÁGNAK
Esterházy Péter temetésének napján,
2016. augusztus 2-án
Felesleges türelmesnek lenni!
A türelem nem oldja fel a szív segédigéit.
Nem állít az elmerülő szavaknak katedrálist.
Rémülten repdesnek szerte a pillanat pillangói,
benépesíti a tájat az elmúlás hadosztálya.
Egy végrendeletben nincsen kérdőjel,
ez a legkáprázatosabb az egészben! Nincsen kérdőjel!
Mondatok vannak. Csak tő- és bővített mondatok.
Ezekkel kell kopogni a mindenkori jelen kapuján.
Szürreális.
Az ember beszéljen az egészről.
Az egészben benne van az is,
ami valamilyen ürügy okán ebből kimaradt.
Ki merné úgy összeszedni a részleteket,
hogy közben csak a nagy képre koncentrál?
Az álomfogó nem reggelekre ébred,
hanem sorsgöncbe bújtatott gondolatokra,
amikor nem kell megírni a megírhatatlant,
nem kell elmondani az elmondhatatlant,
nem kell meggyónni a meggyónhatatlant.
A fej tartja a templomot, vagy a templom a fejet?
Bukolikus hangulatot teremt a transzcendencia.
Az élet velejébe vág, átsegít rügybeborult tavaszokon,
hiszen találkoznunk kell a nyárral.
A nyár mindent megold. Felsegít, ha elbukunk,
meggyógyít, esélyt ad a lehetetlennek,
a bizakodásból font fénykoszorúnak.
Lobognak a nyár tüzei, a feltámadásé.
A Ganna felé vezető út felett zsebkendőnyi felhők
árnyékában heverésznek a fák.
A képzelet markában emlékmorzsák.
A szél magához tér, belőlünk semmit nem lát,
emelkedik föl, söpör minket le magáról;
ahogy föláll, kibújik a kabátjából,
az inge kilóg lebegve a nadrágból.
Az egyedüli megoldás türelmesen kivárni,
míg a világ magához tér.
Kezdődhet minden elölről, az álom, az alkotás.
Néma jelek a hadak útján.
Hunniában a szó elhallgatott.
