Ugrás a tartalomra

A galambok hallgatnak

„Bevallom, az utolsó pillanatig drukkoltam, de hogy kinek, nem is tudom. A főhősnek, a regénynek, a szerzőnek. Nem a happy end miatt, az néhány bekezdés után borítékolható, viszont addig ott van még majdnem kétszáz oldal.” – Szarka Károly kritikája Méhes Károly regényéről.

Képzeljünk el egy középkorú, pocakos, szakállas és szemüveges gimnáziumi történelemtanárt, aki évek óta külön él a feleségétől, ráadásul elveszíti egy vele egyidős barátját, ezért aztán gondol egy merészet, és olyat tesz, amit addig soha: elkezd élni. Ugye olyan, mintha egy kapuzárási pánikról szóló amerikai vígjátékot néznénk? A Scolar Kiadó gondozásában megjelent Néma galambok utcája a Radnóti- és Déry-díjas költő-író és Forma-1-es szakértő Méhes Károly sokadik kötete.

Bevallom, az utolsó pillanatig drukkoltam, de hogy kinek, nem is tudom pontosan. A főszereplőnek, a regénynek, a szerzőnek. Nem a happy end miatt, az néhány bekezdés után borítékolható, viszont addig ott van még majdnem kétszáz oldal. Az elmúlástól rettegő és kalandra vágyó Porr Benedek a nyári szünidőt használja fel arra, hogy valami igazán izgalmasat csináljon. Ötlete sincs, hol kezdje, sodródó főhősként viszont bátran fejest ugrik az ismeretlenbe. Ez volna tehát a kiindulópont, és eddig rendben is van. Az is rendben van, hogy nekivág az útnak, sőt még az is, hogy ez az út belső utazás is egyben.

Az viszont, hogy egy kapuzárási pániktól szenvedő férfi azzal kezdje új életét, hogy egy vadidegen nő kérésére egy másik vadidegen nő halott kislányának képzeletbeli újratemetésénél és szintén képzeletbeli újjászületésénél segédkezzen, eltávolít bennünket a hollywoodi sikerfilmes olvasattól. A szürreális epizódot leszámítva viszont a regény mégiscsak egy amerikai road movie-ra hajaz, amelyet Méhes kelet-európai ízekkel bolondít meg. Az így kapott eredmény szinte végig olyan, mint egy önmaga paródiájaként felfogható magyar vígjáték.

Ebben a vígjátékban akadnak a főszereplőhöz hasonlóan sztereotip karakterek, olyanok, mint a laza-jófej autószerelő vagy a bénázó gengszterpáros, akik érthetetlen okokból vesznek maguk mellé egy potenciális szemtanút. És persze kellenek az olyan kellékek is, mint a régi, kipofozott Volga, amellyel mégiscsak vagányabb száguldozni, mint a kispolgári Suzukival. Arról nem is beszélve, hogy a tökéletesen működő Volgát az út szélén hagyva stoppolni még ennél is ezerszer menőbb. Hősünk mindenféle lenyűgöző kalandba keveredik, egyszer például egy lengén öltözött lány hívja táncolni, bár ő nem tart vele, aztán meg egy jókora kavicsba rúg bele úgy, hogy napokra lesántul.

De kiderül, hogy tud ő még ennél is veszélyesebben élni, és a történet egyszer csak átfordul krimibe. Hogy mi lesz a józan életű, keveset beszélő, nyugalmából soha ki nem zökkenő és idegesítően tétova Porr Benedek sorsa – ennél talán fontosabb kérdés, hogy mi a regény valódi tétje. Felfogható aparegényként, mivel a két halott szülő közül a szigorú apafigura alakja tér vissza különösen gyakran, a nyomasztó örökséggel folytatott küzdelem sikere alapján pedig akár fejlődésregényről is beszélhetünk. Ez az olvasat izgalmasabb a Kisalföldtől Erdélyig tartó utazásnál és a bűnügyi szálnál is.

A néhol az ifjúsági regényeket idéző stílus, valamit a fiatalkori emlékekkel és a „nagybetűs életről” szóló magasröptű gondolatokkal meg-megszakított, egyébként sodró lendületű cselekmény mögött megbújik némi irónia és humor is, ám csak elvétve válik a szöveg erősségévé. Gyakoriak ugyanakkor a történelmi utalások, a könyv végéhez közeledve pedig a szerző szembesít bennünket a kelet-európai közelmúlttal, hogy kapjunk valami biztosabb fogódzót is.

A Kádár-rezsimben ellenzéki értelmiségiként sarokba szorított apa és az ügynökmúltját takargató kolléga figurái a magyar valóság egy-egy szeletét mutatják be. A Ceauşescu-rendszer bukása után leleplezett és a fogyatékkal élő gyerekek haláltáboraként hírhedtté vált csegődi Tisza-kastély sztorija pedig megrázó, valódi történet. Viszont a hely örökösének kijelentése, miszerint bárkit befogad, aki rászorul, de tudomásul kell venniük, hogy ez mégiscsak az ősei birtoka, mintha a menekültkérdésre utalna. Sajnos azonban csak lóg a levegőben. Kár. De legalább megtudjuk, miért is némák azok a bizonyos galambok, amelyekről utcát neveztek el.

 

Szarka Károly

Méhes Károly: Néma galambok utcája. Budapest, Scolar, 2015.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.