Vacsorázzunk angyalokat!
Az idei JAKkendő-díjas prózaíró, Papp-Zakor Ilka nem mindennapi irodalmi „vacsoráján” vehettünk részt szülővárosában, Kolozsvárott. A tizenkét elbeszélést magába foglaló könyv meseszerű, már-már horrorisztikus elemekkel.
Vacsorázzunk angyalokat!
Angyalvacsora címmel jelent meg a kolozsvári születésű, jelenleg Helsinkiben élő, fiatal prózaíró, Papp-Zakor Ilka kötete a JAK-füzetek gondozásában az idei Ünnepi Könyvhétre. A kolozsvári Tranzit házban megrendezett irodalmi esten meggyőződhettünk arról, hogy a hangzatos cím nem pusztán reklámfogás, a meseszerű, játékkal, humorral fűszerezett, kissé rémisztő történetek valóban különlegesek. A meghívott beszélgetőtársa Borsik Miklós költő, a kötet szerkesztője, illetve Horvát Benji költő, a Helikon Nagy Kilometrik rovatának újdonsült szerkesztője volt.
A kötet előtörténetéről megtudtuk, hogy Papp-Zakor Ilka kétszer pályázott eredménytelenül a JAKkendő-díjra, majd Balajthy Ágnes biztatására harmadszor is megpróbálkozott kötetével, amely időközben sokat csiszolódott, erősebb lett, új írások kerültek bele.
Forgách András a JAKkendő-díjhoz írt laudációjában megállapítja: nem feltétlenül a félelem, a szorongás megragadása fontos ezekben a történetekben, hanem a titoké, amely a fantáziát elindítja. Papp-Zakor szerint egy rövid életperiódus leképezése az Angyalvacsora, amelyben számos logikátlan elem kap helyet, ezeket titoknak is nevezhetjük. Az egyik novellában például a koldus minden nap kaviárt talál a kalapjában.
Az Angyalvacsora kapcsán fölmerültek a kortárs szépirodalmi hatások – konkrétan Tolnai Ottó, Nemes Z. Márió és Borbély Szilárd neve –, de kiderült, hogy a szerző Helsinkiben nehezen tudja beszerezni a kortárs köteteket, számítógépen pedig nem szeret olvasni, így inkább klasszikus világirodalmi szerzők hatottak rá. Franz Kafka például, akitől tudatosan „ellopott” néhány elbeszélői technikát.
Borsik Miklós Tolnait és az angyalmotívumot illetően megjegyezte: nem mindig vagyunk tudatában, hogy ki hat ránk. A címadó novellával – amely a szerző tolmácsolásában elhangzott az esten – kapcsolatban pedig megállapította, hogy az angyalábrázolás Rilkénél még légies, ám ahogy haladunk az időben, egyre anyagszerűbbé, érzékibbé válik. Tolnainál, akárcsak az est meghívottjánál az angyalok már korántsem megfoghatatlan, testetlen szakrális lények. Horváth Benji ehhez hozzáfűzte: a szakralitást egyre inkább megpróbáljuk közelíteni mindennapjainkhoz, saját magunkhoz – a fiatal író is erre tesz kísérletet a címadó írásában. Az író szerint a transzcendenciához való viszonyunk egyre humánusabbá válik.
A novellák másik érdekessége a természet szarkasztikus ábrázolása. A szerző gyakran utal arra, hogy az ember elvesztette kapcsolatát a természettel, ám ezt is szokatlanul, hátborzongatóan tárja az olvasók elé. A test, amelyet nem tudunk uralni, és a halál is a természet szerves része. A halál nem probléma, de nem is megoldás semmire, tulajdonképpen egy átalakulás kezdete.
Horváth Benji szerint Papp-Zakornál az átváltozás nem kafkaian drasztikus. A szerző természetes dolognak véli, a narráció szerves részének, valószínűleg azért hat bizarrul, mert túl sok a mesei, fiktív, már-már az infantilis elem. „A fikciót kerestem gyerekkorom óta”–mondta erről az írónő.
A novellák kapcsán eszünkbe juthat Csáth Géza Mesék, amelyek rosszul végződnek című kötete, de akár horrorfilmek is. Az Angyalvacsora történeteinek befejezésében különleges feloldozással, megszépüléssel, a tragédia és a beteljesedés közötti lebegéssel találkozunk. Az írónő kedvenc zárlata a címadó novelláé, amelynek alapötlete egy budapesti vacsorához kötődik. Gyerekkori emlék, több mint tíz évig hordozta magában, míg végre sikerült megírnia. Azt is elárulta: legtöbb szövege egy kép köré épül.
Az est záróakkordjaként a Hélium című írásból hangzott el egy rövidebb részlet, amely Borsik Miklós szerint „aggasztó erotikájú” szöveg. Hogy mit takar ez a megállapítás, megtudhatják, akik beszerzik a kötetet, amit a kolozsvári estet követően többen is megtettek.
Varga Melinda
