Szentjánosbogarak mellett olvasó

Kritika, KritX

Léteznek még irodalmi körök, egymásnak felolvasó, egymás munkáit jótékony kritikával egyengető műhelyek. Az egyik ilyen budapesti költő-író baráti szövetség tagja Türjei Zoltán is, aki hosszú esztendők óta ül össze Kókai Jánossal és Jahoda Sándorral, többek között az irodalom szent ügyének érdekében. Érzékeny odafigyeléssel mindhármuk poéziséből kiszűrhetjük a rájuk jellemző hangszínt, s a témakezelés, a technikai megoldások terén is érződik némileg a közös alkotóműhely szelleme. Mindhárman nívós kiadóknál megjelent, többkötetes, ha még nem is országos hírű, de számon tartott költők.

Türjei esetében a fülszöveget ugyanaz a Filip Tamás jegyzi, aki néhány évvel ezelőtt Kókai János színrelépésének is avatott celebrálója volt. A Térkép helyett szerzőjéről megtudhatjuk, hogy filozófusként diplomázott, és jelenleg nevelőtanár. Türjeinél a filozófia mégsem keveredik nyíltan a költészettel: viszonylag kevés bölcseleti megállapítást, létértelmező, vívódó, metafizikai irányultságú költeményt olvashatunk a kötetben. A keresés motívuma azonban – Filip szerint is – erőteljesen jelen van a nyugtalan, sokarcú szemlélődések között.

Három fő részből áll a kötet, az Egyre kevesebb címet viselő első ciklusban ezredfordulós, nagyvárosi, lírai helyzetekről olvashatunk gondosan kidolgozott munkákat. Rögtön feltűnik: Türjei ügyel a verszárlatokra, kevésbé erőteljes szövegeit is képes megnemesíteni egy-egy sikerült befejezéssel. Hangulatos műhelymunkáit érezhetően sokáig csiszolja, mégis akad bennük spontaneitás és – ami nem árt – egy kis kimódolt őrület is. A költő ez utóbbiban győzi le vagy haladja meg magában a filozófust; útkeresései tele vannak bizonyos fokig mániás képzetekkel, s miközben figyeli észjárását, érzékeléseit, gyakran visszahátrál az önirónia fedezékébe. Ez utóbbi nem tesz mindig jót a kötetnek. Funkciótlannak tűnik a mondanivalóhoz képest egy ilyen zárás: „én a kéményre szoktam felmászni /  és fél lábbal álldogálok  /  úgy várom az őszt” (Láttalak ahogy madáretetőt készítesz)  Az efféle hátrálások, kilépések,  időnként zavarossá teszik Türjei világát a csiszoltság ellenére is.

Mennyivel jobbak az ilyen mesterkéletlen, tisztán áradó sorok: „Hajnalra talán te is megtestesülsz...  Hálószobád a nyár lesz, / kertedben picinyke égbolt, / és én megkövült kezemben tartom majd / gesztenyebarna szíved.”  (Tartom majd) A befejezés egy valószínűleg nem tudatosan alkalmazott fél-pentameter zárlat, amely jelezheti, hogy a szabadversek kötőanyagát néha meglepően hagyományos elemek alkotják. Így pedig a pesszimista felütések holdárkait is kikerülhetjük, ahogy a Térkép helyett kötetcímadó versében is:

A medence legalján ülök és a Holdat nézem.
Ahogy remeg a felszínen néha olyan mintha
mozogna a szája.
A tört fény miatt alig látom meg a mellettem
fekvő tigrist.
Úgy tűnik ő is a Holdat bámulja.
Lehet, hogy észre sem vett.
Mindketten várunk valamit.
Talán azt, hogy az egymásba ugráló
kráterek kirajzolódó mintáiból
egyszer csak összeáll a térkép,
ami kivezet innen.
De már felfedeztem, hogy
folyton csak ugyanaz ismétlődik.

A képzetek szabad, de kidolgozott útmutatásai szerint kell tájékozódnunk ebben a versvilágban,  amelyről a lírai én is azt vallja: „esküszöm nem tudom hogy kerültem ide”. (Függelék) Türjeinél nincs szó eltévedésről, tévelygésekről sem, és idézhetők tőle sorok, amelyek már első találkozáskor nyomot hagynak az olvasóban: „Szentjánosbogarakkal tapétáztam ki a szobám falát / így kislámpa nélkül is olvashatok esténként”.

Az Ami árnyékot adhat és a Függelék című ciklusok erősen eltérnek egymástól. Az előbbi főként a párkapcsolatokról, a szemlélődés korszakai után a másik felé nyitásról szól, az utóbbi pedig egy hosszú, elkalandozó, kicsit pszichologizáló magánbeszéd. Türjei a keresés intenzitását valóságos és belső utazási élményekkel fejezi ki.  Sokszor értesülünk a jelenségleírások mániákus műveleteiben meztelen női vállakról, amelyek összetartják a várost, vagy annak lakóiról, akik „lény-visszaverő prizmát” viselnek. Ezek a megoldások erősítik a kötet összhatását. 

A befejező Függelék költőiségében nem éri el az első két ciklus színvonalát, mert leginkább asszociatív elmejátszadozásokból áll, de így is élvezhető hosszúvers. A sorok között megjelenik néha egy félálomszerű monologizálás egy kórházi kezeléssel összefüggésben. Szerencsére a versek írója felépült, és megalkotva a kötet többi részét figyelemreméltó könyvet tett le elénk.

Türjei Zoltán: Térkép helyett. Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2014.

  Boldogh Dezső

Kommentek elrejtése, megjelenítése