Ugrás a tartalomra

Kolozsvár versbe öltözött

Április 11-én a Kincses Városban a színháztól a Bulgakov Kávéházig jobbnál jobb progamok várták a líra kedvelőit. A költemények nemcsak a virtuális teret, hanem az utcákat is ellepték.

 

 

Kolozsvár versbe öltözött

 

A Költészet napjának délelőttje virtuális térben, a Facebook közösségi oldalon vette kezdetét.  A Román Közszolgálati Televízió kolozsvári magyar szerkesztősége, az Erdélyi Figyelő szervezte Versverseny költeményeire lehetett szavazni lájkolással.

 

Facebookon, színházban, utcán

A tizenegy verset – amelyet  az erdélyi irodalmi folyóiratok javaslatai alapján választottak ki a tévé munkatársai – a hagyományokhoz híven idén is a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészei adták elő. Az első helyezett André Ferenc Babadal című alkotása lett Marosán Csaba előadásában. André egyébként a versenyző költők közül a legfiatalabb, ő az egyetlen, akinek még nincs verseskötete. A dobogó második helyét Ferencz Imre Epilógus című verse foglalhatta el Laczkó Vass Róbert előadásában. A harmadik helyet ugyancsak fiatal költő alkotása szerezte meg: Dimény H. Árpád Egy ház című verse, amelyet Váta Lóránt adott elő. A Versverseny ünnepi gálájára április 23-án kerül sor. Az alábbi linkre kattintva megtekinthetők a versenyen szereplő videók: https://www.facebook.com/ErdelyiFigyelo/videos?pnref=lhc

Több erdélyi településen, így Kolozsváron is népszerű volt a Posztolj verset az utcára! kezdeményezés. Annak ellenére, hogy a diákok többsége hazautazott a húsvéti szünetre, a Kincsesben is sok verset ragasztottak ki padokra, villanyoszlopokra, falakra, járdaszegélyekre.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház más erdélyi teátrumokhoz hasonlóan tematikus előadásokkal várta az érdeklődőket. A Villanyborotvám (ODAKINT) című előadásban Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, József Attila, Weöres Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György megzenésítette változatait Sámson Melinda énekelte Béres Melinda hegedű- és Horváth Edit zongorakíséretével. A Költészet napjához kapcsolódott az intézmény másik két előadása is: április 10-én, azt megelőzően pedig 4-én A fűnyírógép (ODABENT) című produkcióban kolozsvári középiskolás diákok mondták el az általuk szabadon választott verseket, amelyeket a színház megzenésített versekkel kapcsolt össze. Április 12-én pedig újra műsorra tűzték Bogdán Zsolt  nagy sikerű Ady-estjét "...függök ezen a zord élet-párkányon..." címmel.

A Költészet napján a Kolozsvári Rádióban Laczkó Vass Róbert és Szép András Maszek balladák című előadásában a kortárs erdélyi líra legszebb darabjai hangzottak el. Bertóti Johanna fiatal színművésznő pedig  gitárkísérettel adott elő erdélyi kortárs verseket a ZUG-ban.

 

Egy szóra a Bulgakovban

A kolozsvári Bulgakov Kávéház és  az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra sorozatának rendezvényén Fekete Vincét, az ötvenedik születésnapját ünneplő költő-szerkesztőt alkotói pályájának fontosabb állomásairólkérdezte László Noémi.

1995-ben jelent meg Sántha Attila, Orbán János Dénes, László Noémi és Fekete Vince első verseskötete, s őket négyüket sorolják a transzközéphez, bár ugyanabban az évben látott napvilágot  Erdélyben Benő Attila és Kelemen Hunor debütkötete is.

Fekete „mindig visítva” tiltakozott, hogy őt besorolják ebbe az írócsoportba, s azt vallja, amit Sántha Attila, a transzközép megálmodója többször hangoztatott: az egész transzközép  figyelemfelhívó gesztus, hecc volt csupán. Az irodalomtörténetbe mégis e néven írta be magát ez a csoport, míg a Bretter Körök tulajdonképpen az előszobái voltak az akkoriban még szárnypróbálgató alkotók köteteinek, a  Helikon Serény Múmia irodalmi rovat megalakulásának.

Fekete Vince jó tíz éve volt utoljára Bretter Körön, de hát azok már nem olyanok voltak, mint a legendás elsők. „Ugyanabba a Bretter Körbe kétszer nem lehet belépni” – jegyezte meg nevetve. Indulásuk idején polgárpukkasztás, szemtelen és figyelemfelkeltő performanszok sora töltötte ki az esteket. A Puck Bábszínházban zajló körök egyikén például zokniból készített falloszok kulisszái között verekedtek. Ekkor hangzott el OJD legendássá vált mondása is, miszerint öklével védi az irodalmat.

A polgárpukkasztás mellett természetesen az alkotásokra reflektáló viták is legalább ilyen fontosak és emlékezetesek voltak, a fiatalok mellett közismert kritikusok, egyetemi tanárok mondták el véleményüket. „Valóságos miniesszéket írtunk egymás műveiről, komolyan készültünk ezekre az estekre, nagyon hasznosak voltak”– emlékezett vissza Fekete. Később a Helikon hasábjain megjelent  a fiatalok alkotásait publikáló Serény Múmia rovat, amelynek a meghívott 2003-ig volt a  szerkesztője.

Az est fénypontja Albert Csilla színművésznő versszavalata volt, aki a Bulgakov egyik asztalára ülve megkapó természetességgel adta el a költő A világ újra  című, az Erdélyi Figyelő Versversenyében szereplő versét.

Ezt követően a prózaibb vizekre eveztek. Megtudhattuk: Fekete Vince Udvartér című kötete „úri passzióból” írt tárcanovellákat tartalmaz. Az esten felolvasott írás pedig azon kézdivásárhelyi március 15-höz kapcsolódik, amikor Semjén Zsolt lóháton vonult föl az ünnepségen. A ropogós humorral, csípős iróniával megírt történetet hallván mindenki hasát fogva nevetett.

A vers Fekete szerint szent, abba nem szabad belekeverni a politikát. A tárcanovellákban, amelyet ő nem is igazi prózának, hanem inkább szösszeneteknek nevez, mindezt nyugodt szívvel meg lehet tenni. A kötet írásai a háromszéki ember mentalitását és mindennapi problémáit láttatják.

Az est végén születésnapi meglepetésre is sor került, hiszen Fekete április 7-én töltötte be 50. életévét, s bár nem akarta ezt nagydobra verni, költőkollégái nem feledkeztek meg róla: Karácsonyi Zsolt prózai szövegben, László Noémi pedig versben köszöntötte az ünnepeltet.

A következő Álljunk meg egy szóra vendége Lövetei Lázár László lesz.

Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.