Ugrás a tartalomra

Mit olvassunk az Országgyűlés elnöke és a külügyminiszter szerint?

A Nemzeti Könyvtár sorozat ajánlói közül ezúttal Kövér László és Navracsics Tibor bevezetőjét mutatjuk be. Cikkünkből kiderül, mely könyvet javasolják az olvasóknak. 

Korábbi összeállításunkban bemutattuk, milyen műveket ajánl olvasásra a miniszterelnök és helyettese a 2012-ben útjára indult Nemzeti Könyvtár sorozatban. Az egyes köteteket olyan közéleti méltóságok, miniszterek, egyházi és politikai tisztségviselők ajánlják, akik olykor személyes hangú bevezetővel próbálják bizonyítani az adott mű jelentőségét. Bár az is előfordulhat, hogy az ajánlót író presztízsének is jót tesz Rejtő Jenő vagy Kosztolányi Dezső.

Most folytatjuk sorozatunkat, hiszen magas rangú politikus ritkán nyilatkozik kultúráról. Ha mégis, akkor sem olvasmányélményeit osztja meg a közönséggel, hanem díjat ad át, vagy éppen egy-egy nagy vihart kavaró jelenséget értelmez.

Hozzászólóink kételkedtek abban, hogy a bevezetőket maguk a politikusok írnák. Megeshet, hogy más fogalmazza a szövegeket, de az ajánló mégis az ő nevük alatt jelenik meg. Nincs ebben semmi szokatlan. Éppen azért kellenek az olvasó bölcsészek a politikusok mellé, hogy tehermentesítsék munkaadójukat az olvasás és az írás időigényes feladatai alól. Ha viszont elolvassuk Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének szövegét Komjáthy István Mondák könyve című műve előtt, akkor az egyébként komor tekintetű államférfinak új arcvonásait ismerhetjük meg. A zugolvasó, prózamondó versenyen is induló diák olvasmányélményeitől néhány bekezdésen belül eljutunk a gyermekeinek felolvasó apa képéig:

Navracsics Tibor még miniszterelnök-helyettesként írta ajánlóját, amelyben Kosztolányi Dezső három regényét ajánlja figyelmünkbe (Nero, a véres költő, Pacsirta, Édes Anna). A jelenlegi külügyminiszter bevezetőjében sokkoló képekkel igyekszik felkelteni a figyelmet az egyébként nem túl népszerűtlen Kosztolányi Dezső iránt. A három mű születését a trianoni tragédiához kapcsolja, amelyet egy családtagjait vesztett apa képével állít párhuzamba:

A jövő irodalomtörténészei bőven szemezgethetnek a bevezetők közül. Ezekből kirajzolódhat, milyen értékek miatt ajánlottak politikusaink egy-egy könyvet figyelmünkbe. A jelen olvasója előtt pedig körvonalazódhat egy újabb kategória, amely a Nemzeti Könyvtár kiemelt darabjait tartalmazza, rajta a felirattal: prémium minőség, prémium kultúra.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.