Abdán halt-e meg Radnóti?

Helyszíni

Valóság vagy legenda

Az Abdán rendezett megemlékezés-sorozat „Legenda és valószínű valóság: a »meredek út« végéről” című kerekasztal-beszélgetése Radnóti halálának feltételezett színhelyét járta körül. A költőt 1944 tavaszán harmadszorra hívták be munkaszolgálatra, ami alól többen próbálták menteni, ám Radnóti nem élt a lehetőségekkel. A halálvágy, esetleg a kilátástalanság miatt? – tette fel a kérdést a beszélgetés vezetője, Polgár Tibor András professzor, majd hozzátette: „Fanni néni elmondása szerint abban bíztak, a jó Isten harmadszor is hazasegíti férjét.” Egyes legendák szerint azonban már korábban a halálba készült, mivel életére rányomta a nehéz bélyeget édesanyja és ikertestvére halála, s ez a sötét vágy a harmincas években írt versein is érződik.

A mentési kísérlet tény – reagált Ferencz Győző egyetemi tanár –, nem tudhatjuk azonban, mi vezérelte Radnótit a döntésében. „Mindenesetre a tábori megpróbáltatások alatt írt verseiből kitűnik, haza akart jönni, ezekben nem a halálvágyról, hanem a fenyegetettségről beszélt.” Szó esett arról is, hogy az Aczél Györgytől kapott hamis papírokat is visszautasította, talán azért, mert alkalmatlan volt a bujkálásra.

Szita Szabolcs egyetemi tanár hozzátette, hogy Radnóti rengeteg sorstársa érzett ugyanígy, felfoghatatlan volt, miért kellene elbújniuk a tisztességes embereknek, a zsidó vezetők pedig azt sugallták, amíg a Horthy-kormány a helyén van, nagy baj nem lehet…

Az elbeszélt történelem hátránya, hogy nem a tényekre, hanem az emlékekre hagyatkozik. Az emlékezést pedig minél később hívjuk elő, annál hézagosabb, ezért legfeljebb valószínűsíthető valóság lehet az, amit egyébként az irodalomtörténet elfogadott: az erőltetett menet útvonala, illetve a költő halálának helyszíne. Vagyis, hogy Radnótiék szeptember 17-én indultak el Borból, hogy a költő a harmadik Razglednicát Mohácson írta 1944. október 24-én, ahonnan marhavagonokkal szállították társaival Szentkirályszabadjára, és itt írta meg a negyedik Razglednicát október 31-én. S hogy innen mi történt, még inkább megoszlanak a vélemények, a halála napjaként legtöbben november 9-ét tartják számon, de a november 4-ét is több forrás említi.

Dr. Csapody Tamás szociológus, jogász, kutató azt állítja, hogy a „hivatalos forgatókönyvvel” ellentétben nem biztos, hogy Radnóti Miklós Abdán halt meg. Erre vonatkozóan ugyanis semmiféle egyértelmű és hiteles bizonyítékot nem talált, ahogy arra sem, mikor érkezett meg Szentkirályszabadjára, s indult el a menettel Hegyeshalom felé. Szerinte továbbment és az ország határán kívül, ismeretlen helyen és időben hunyt el. Az Abda határában lévő tömegsírból 1946. június 23-án exhumálták feltételezett holttestét, de máig megmagyarázhatatlan, hogy miért csak akkor. Az exhumálási jegyzőkönyv 26 tárgyi bizonyítékkal együtt eltűnt.

 

Fotó: Szabó Zsolt

Kőszegi Ábel tanár, a Töredék című, Radnóti utolsó hónapjait feldolgozó kötet szerzője szerint Csapody Tamás szkepszise az egyik legtermékenyebb kétkedés. „Radnóti és halála körül ugyanis maszatolás történik, jó volna, ha a közös nemzeti emlékezet a valósághoz próbálna közelíteni” – hangsúlyozta a kutató, és hozzátette, hogy kegyetlen láncolatok sora fűződött össze, a beteg embereket végül sírba lőtték. A beszélgetés elején felmerült kérdésre, hogy Radnótit halálvágy vezérelhette-e, Kőszegi Ábel a költő Nem tudhatom című versét hozta példaként. „Már sárga csillagot viselve írta meg a 20. század szózatát. Ezzel kellene szembenézni, amihez képest a dátumok, helyszínek csak részletkérdésnek számítanak.”

Ferencz Győző szerint nem Radnótié az egyetlen legenda, ami aztán tényként ment át a köztudatba. Szeretünk elképzelésekhez tényként ragaszkodni, pedig Szerb Antaltól kezdve Bajcsy-Zsilinszky Endréig nem lehet pontosan tudni, mi történt velük. A homályra legenda rakódott, amit aztán tényként szajkózunk, s ezt „segíti” az is, hogy „nem szokás dokumentálni”. Csapody Tamás meglátása, hogy annak, aki teljes bizonyossággal akar fogalmazni, azt kell mondania: itt került elő Radnóti iratkötege, köztük a Bori notesz, nem azt, hogy Abdán lőtték le a költőt.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek: a legfontosabb kérdés az, miként történhetett meg, hogy Radnótit és több százezer társát kitaszították a nemzetből.

Kőszegi Ábel szerint főleg a fiatalok nem érzik, hogy a veszély változatlan, és ha nem értik világosan, hogy mi történt a holokauszt során, akkor meg fog ismétlődni ugyanolyan kegyetlen, ostoba, buta módon, mint ahogyan az megtörtént Radnótiékkal. „A probléma az, hogy miközben ezeken vitatkozunk, addig a holokauszt és egyáltalán az a szörnyűség, amit a magyar zsidótörvények idéztek elő, nagyon messze van a diákoktól, nem értik. Sokan, ha bizonyítékra vágynak, csak előkapnak egy Radnóti-sort. Nekem a tanárom azt mondta, Radnóti megírta a sorsát, hogy németek fogják lelőni. Ez is jól példázza, előszeretettel keverik össze az életet és az irodalmat, Radnóti költészetét és a sorsát.”

1947-ben már leírták, s a beszélgetésen is elhangzott: magyar katonák lőtték le Radnótit. Kőszegi Ábel hangsúlyozta, el kell gondolkodni azon, hogy honnan jutottunk el odáig, hogy a különböző irodalomkönyvekben más és más verzió szerepel. „Meg kellene emészteni a saját bűneinket, különben nem tudjuk tisztességesen átadni a következő generációknak, mire vigyázzanak.”

 

Az életért meneteltek

A kerekasztal-beszélgetés végére megérkezett egy kisebb csoport is, amely emlékmenettel hajtott fejet Radnóti Miklós és sortársai előtt. A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár munkatársai által szervezett csapat november 3-án indult Szentkirályszabadjáról, s hét nap alatt tették meg a mintegy 120 kilométert. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a menet résztvevője maga is megerősítette a vita apropóját, amikor elmondta, az útra való felkészülésnél kiderült, semmi sem bizonyos, az élő emlékezők szívét összeszorította a trauma, s nem tudták pontosan felidézni az erőltetett menet általuk bejárt pontos útját. „Nekivágtunk, keresztül a Bakonyon, és sokszor megálltunk, hogy verseket olvassunk, miközben mellettünk zúgott a 21. századi valóság.  Az volt a célunk, hogy a lehető legtöbb emberhez eljussanak Radnóti versei”. Ezért megálltak az iskolákban, kocsmákban, verseket olvastak fel, megszólították, akit csak lehetett. „Nem halottas menet vagyunk, mi az életért meneteltünk” – jelentette ki Praznovszky Mihály.

 

Történelmünk szégyene ez a tragédia

Abda határában, a költő feltételezett halálának napján Áder János köztársasági elnök is részt vett a megemlékezésen. A Radnóti-emlékműnél kijelentette: ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat.

Fotó: Krizsán Csaba

Úgy fogalmazott, soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik fegyvert emeltek ártatlan emberekre. Ki kell mondanunk, hogy utolsó hazaárulóként tekintünk azokra, akik képesek voltak elárulni a nemzeti összetartozás eszméjét, és akik állami szintre emelték a terrort, amelynek nevében kezet és fegyvert emeltek saját honfitársaikra, elvitatva tőlük még a létezés jogát is. Az egykori tömegsír felett állva Áder János azt mondta: hetven évvel ezelőtt Abdánál nem névtelen, darabra elszámolható bábukat lőttek tömegsírba, hanem embereket, akiknek neve, munkája, élethivatása, családja, szerelme volt. Magyarokat, akikkel egy nemzethez tartozunk.

Fotó: Krizsán Csaba

Bárhonnan is indultak, bármilyen istenben hittek.  Hangsúlyozta, Radnóti életét elvehették, de semmit sem vehettek el abból, ami őt költővé, magyarrá és hívő emberré tette; lélekben egyetlen percre sem vált rabbá. A 20. század egyik legnagyobb magyar költőjének még a világ poklában is gondja volt arra, hogy verseiben ne sérüljön a klasszikus időmérték, az abdaiak pedig úgy látták életében utoljára, amint a töltés mentén könyökére támaszkodva ír.

 

Zoljánszky Alexandra

A fotókért köszönet illeti Szabó Zsoltot, Abda polgármesterét és Krizsán Csabát, az MTI fotósát

Kommentek elrejtése, megjelenítése